Izrael külügyminisztere szerdán bejelentette, hogy a zsidó állam nemkívánatos személlyé nyilvánította António Guterres ENSZ-főtitkárt, mert nem ítélte el „egyértelműen” Irán előző napi Izrael elleni súlyos rakétatámadását, és ezért a portugál politikus nem léphet be az országba.
Nemkívánatos személy – reuters
„Aki nem képes egyértelműen elítélni Irán Izrael elleni gyűlöletes támadását, az nem érdemli meg, hogy izraeli földre lépjen. Olyan Izrael-ellenes főtitkárral van dolgunk, aki terroristákat, erőszaktevőket és gyilkosokat támogat” – fogalmazott közleményében Jiszráel Kac izraeli külügyminiszter.
Kedd este Irán mintegy kétszáz rakétával támadta meg Izraelt. Az iráni Forradalmi Gárda közleménye szerint a rakétacsapás megtorlás volt Iszmáil Haníje Hamász-vezető, Haszan Naszrallah Hezbollah-főtitkár és egy iráni tábornok meggyilkolásáért. Sok rakétát még a levegőben sikerült megsemmisíteni, de néhány áthatolt a rakétavédelmen.
Guterres kedden rövid nyilatkozatot adott ki, amelyben csak a „legutóbbi közel-keleti támadásokra” hivatkozott, és elítélte a konfliktust, amely „napról napra súlyosabb”. Az Izrael és a Hezbollah libanoni síita milícia közötti háborúban Izrael kedd hajnalban szárazföldi erőkkel behatolt Libanonba.
Kac szerint azáltal, hogy Guterres nem ítélte el azonnal Iránt a rakétatámadás miatt, nemkívánatos személy lett Izraelben. Hozzátette: „Izrael továbbra is meg fogja védeni állampolgárait, és meg fogja őrizni nemzeti méltóságát, António Guterresszel vagy nélküle.”
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
Az Európai Bizottság által képviselt Ukrajnát érintő erőltetett csatlakozási folyamat párosul egyfajta háborúpárti állásponttal is, ha itt sürgősen nem sikerül változást elérnünk, akkor nagyon borúlátóak lehetünk – jelentette ki a Gondola kérdésére Németh Zsolt az országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, a mai tusványosi programokat ismertető sajtótájékoztatót követően.
Elnök asszony körül sűrűsödő korrupciós ügyek miatt tűzték ki, de mindannyian tudjuk, hogy a korrupció csak a jéghegy csúcsa" - írta a magyar miniszterelnök. Itt többről van szó. Alkalmasságról, eredményekről, Európa jövőjéről - fűzte hozzá.