Libanon elhagyására szólítja fel magyarjainkat a Külügyminisztérium
2024. október 2. 16:41
A háborús helyzetben Libanon elhagyására szólítja fel a magyar állampolgárokat a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) - tette közzé szerdán a KKM a Konzuli Szolgálat honlapján.
A minisztérium arra is felhívta a figyelmet, hogy a nagykövetség az elkövetkező időszakban, egy esetlegesen fellépő veszélyhelyzet esetén, a leggyorsabban azoknak a magyar állampolgároknak tud segíteni, akik konzuli védelemre regisztráltak.
Az útmutató a konzuli védelemre történő regisztrációhoz a https://konzinfo.mfa.gov.hu címen olvasható.
Felidézték, hogy 2024. szeptember 27. óta Izrael egyre intenzívebb és kiterjedtebb katonai műveleteket hajt végre Libanon területén, beleértve a dél-bejrúti területeket is.
Mint írták, a tárca ebben a helyzetben a legfontosabb védekezést továbbra is a megelőzésben látja, amely Libanon mielőbbi elhagyását jelenti a kereskedelmi járatokkal.
Ezért "nyomatékosan javasoljuk, hogy a még működő libanoni kereskedelmi járatokkal soron kívül hagyják el az országot és az ideiglenesen itt tartózkodó honfitársainkat is erre bíztassák!" - fogalmaztak.
Azt is javasolják, hogy kövessék figyelemmel a konzuli szolgálat honlapját, ahol a Libanonra vonatkozó utazási tanácsokat folyamatosan frissítik, illetve töltsék le a Konzinfo Utazom mobilalkalmazást a gyorsabb tájékoztatás érdekében.
Franciaország 2023-ban kiutasított egy 39 éves üzbég migránst az Emberi Jogok Európai Bíróságának tiltása ellenére. Görögország szintén figyelmen kívül hagyja a Bíróság egyes ítéleteit, amikor a migránsokat Törökországba toloncolja vissza polgárainak védelmére hivatkozva.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Az űrhajózásban hagyomány a búcsúzási ceremónia: ekkor köszönnek el egymástól azok a kozmonauták, akik rövidebb ideig tartózkodnak a nemzetközi űrállomáson azoktól, aki fél évig is az állomás személyzetét testesítik meg.
"A szélsőséges időjárás okozta kihívások ellenére minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy a magyar családok asztalára a mindennapi kenyér odakerülhessen, amiért nem lehetünk elég hálásak" - írta bejegyzésében az agrárminiszter.
Ez a siker azt jelenti, hogy ha a görögök - akiket a magyar válogatott pénteken legyőzött - érvényesítik a papírformát a vb-újonc horvátokkal szemben, akkor a nemzeti csapat a szerdai utolsó találkozó eredményétől függetlenül csoportelsőként közvetlenül a negyeddöntőbe jut.