A legjobb kardbíró
2024. október 2. 16:54

Kósa Miklóst választották a 2023/24-es vívóidény legjobb versenybírójának a kard szakágban.

A hunfencing.hu oldal emlékeztet rá, hogy a magyar szakember két második hely után került az élre a nemzetközi szövetség (FIE) döntése alapján.

A párizsi olimpián többek között a női egyéni és női csapatdöntőben, valamint a férfi egyéni elődöntőben és a bronzmeccsen tevékenykedett.

A magyar szövetség oldalának beszámolója szerint nem volt meglepő, hogy őt választotta a legjobbnak a FIE, mivel gyakorlatilag hiba nélkül, általános megelégedésre látta el feladatát.

A 42 éves Kósa az előző két évben második, azt megelőzően harmadik lett ezen a választáson. Párizsban már a harmadik olimpiáján bíráskodott.
A szakember a honlapon úgy fogalmazott: az elmúlt évtizedben a kardbíráskodás lényege és alapfelfogása nem sokat változott, ő viszont érzése szerint egyre rutinosabb és tapasztaltabb lett.

Szerinte sikerének titka a vívás, a magyar kardvívás szeretete, a sportág iránti alázat és tisztelet, ha ez nincs meg, akkor hiába lehet valakinek érzéke a zsűriskedéshez, sosem ér a csúcsra.

A Vasas edzőjéként Kósának számos korosztályos világ- és Európa-bajnoki érmes, illetve válogatott tanítványa van, és nem titkolja, hogy vélhetően ez volt a befejezése a nemzetközi bírói tevékenységnek.

"Ez az elismerés a hab a tortán. Látványos lenne azt mondani, hogy így kell abbahagyni. Ám már korábban érlelődött bennem ez a gondolat. A jövőben minden energiámmal a tanítványaimat és a magyar vívást szeretném segíteni – edzőként. És ebbe már nem fér bele a magas szintű nemzetközi bíráskodás" - árulta el.

gondola
Címkék:
  • Ezt a harcot még nem vívtuk meg
    Brutális, kíméletlen szellemi rombolás kell ahhoz, hogy egy kultúra ezt a képességét elveszítse s az adott népet, nemzetet elveszejtse. Nálunk ez az elveszejtés 1900-ban kezdődött.
  • Ellaposodott futball
    A válogatottra vonatkozólag a miniszterelnök mondott lényegeset, igaz, évekkel ezelőtt, és azóta sem ismételte meg. Eszerint a magyar nemzeti tizenegynek a világ tíz legjobb válogatottja közé kell kerülnie. Jelenleg a 32., de Marco Rossi talán elindíthatja csapatunkat a fölfelé vezető úton.
  • A Tottenham támadó futballját kell megtörnie a Fradinak
    Jansen úgy vélte, az eddigi nemzetközi meccseken nem a magabiztossággal volt baj, többnyire jól megállták a helyüket, inkább a koncentráció nem volt a helyén a kapott góloknál és a kihagyott helyzeteknél, ezt pedig az európai kupasorozatokban tízből nyolcszor megbüntetik.
  • Hazánk biztonságos szigete a földgolyónak
    "Ezekben a napokban a világ rengeteg pontján kívánnak egymásnak jó és édes esztendőt a zsidó közösségek tagjai. Magyarország büszke arra, hogy egy olyan nyugodt és biztonságos szigetét képezi a földgolyónak, ahol ez a kívánság a legnagyobb természetességgel kimondható" - írta Orbán Viktor.
  • Vejkey Imre sarkalatos törvényt javasolt
    A törvényjavaslat érinti a honvédelem napjára vonatkozó új szabályt, a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű, nemzeti vagyonba tartandó állami tulajdont, továbbá tartalmazza a katonai igazgatás és a központi adatfeldolgozás szétválasztásával összefüggő módosításokat.
MTI Hírfelhasználó