Az európai uniós tagállamok többsége megszavazta a Kínában gyártott elektromos autók behozatalára vonatkozó végleges kiegyenlítő vámok kivetéséről szóló javaslatot pénteken - jelentette be az Európai Bizottság.
Az erről szóló közleményben az uniós testület mindazonáltal hozzátette: folytatják a tárgyalásokat Kínával egy alternatív, a WTO szabályozásaival teljes mértékben összhangban lévő megoldás kidolgozására.
Az Európai Bizottság júliusban jelentette be, hogy ideiglenes kiegészítő vámot vet ki a Kínából érkező elektromos járművekre (EV), mert vizsgálataik szerint a kínai EV-k tisztességtelen kínai kormányzati támogatásban részesülnek, mely gazdasági kárral fenyegeti az uniós gyártókat.
A javaslat ellen öt tagállam, köztük Németország és Magyarország szavazott, 12 ország pedig - beleértve Spanyolországot és Svédországot - tartózkodott.
-
Brutális, kíméletlen szellemi rombolás kell ahhoz, hogy egy kultúra ezt a képességét elveszítse s az adott népet, nemzetet elveszejtse. Nálunk ez az elveszejtés 1900-ban kezdődött.
-
A válogatottra vonatkozólag a miniszterelnök mondott lényegeset, igaz, évekkel ezelőtt, és azóta sem ismételte meg. Eszerint a magyar nemzeti tizenegynek a világ tíz legjobb válogatottja közé kell kerülnie. Jelenleg a 32., de Marco Rossi talán elindíthatja csapatunkat a fölfelé vezető úton.
-
Beszélgetés Tóth Erzsébettel
-
Latorcai Csaba szerint a kormány és az MNM mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a nemzetközi tudományos élet mellett mindenki megismerhesse és láthassa ezt a páratlan műtárgyat. Hozzátette, az Alaptörvény is úgy fogalmaz, hogy a páratlan magyar kultúra megőrzése a kormány és mindenki feladata.
-
"Egyházpolitikai modellünk az együttműködésre épül, ahol az egyház és az állam a társadalom javára együttműködik. Az állam és az egyház elválasztása nem jelentheti az egyház és a társadalom szétválasztását, mert egyszerre vagyunk tagjai az egyházunknak és polgárai a hazánknak" - mondta köszöntőjében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.