"Ez a program az ő céljaikra és kihívásaikra lett kitalálva. Rájuk szabtuk, hogy segítsük őket a növekedésben, új munkahelyek létrehozásában és új piacok megtalálásában" - fogalmazott a politikus.
2024. december 29. 11:37
A debreceni Déli Gazdasági Övezetben épülő kis- és középvállalkozói park építési területe 2024. november 8-án. A hamarosan megnyíló park első ütemének megvalósítását kétmilliárd forinttal támogatta a kormány. MTI/DMJVÖ/Biri Péter
Hatalmas erőt mozgat meg a kormány 2025-ben azért, hogy a magyar kis- és középvállalkozásokat segítse: elindítja a Demján Sándor Programot, és ezzel 1410 milliárd forintot irányít ebbe a szektorba - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára vasárnap a kormány közösségi oldalára feltöltött videóüzenetben.
Hidvéghi Balázs közölte: azt akarják elősegíteni, hogy a magyar kis- és középvállalatok szintet tudjanak lépni.
"Ez a program az ő céljaikra és kihívásaikra lett kitalálva. Rájuk szabtuk, hogy segítsük őket a növekedésben, új munkahelyek létrehozásában és új piacok megtalálásában" - fogalmazott a politikus.
Kiemelte, hogy a kkv-szektor a magyar gazdaság kulcsterülete, ha ők növekedni tudnak, akkor az egész magyar gazdaság is növekedni fog.
Kifejtette, hogy az említett vállalkozások számára 8+1 támogatás érhető el, az első a kkv tőkefinanszírozási program, amellyel a gyors növekedést segítik; 100 és 200 millió forint közötti fejlesztési forrásról van szó, ami 5 százalékos kamat mellett érhető el.
A második az 1+1 kkv beruházás élénkítő támogatási program, amelynél a keret 50 milliárd forint és a kkv-k eszközberuházását, valamint termelési kapacitásuk növekedését segítik.
Ez akár 200 millió forintos vissza nem térítendő támogatás is lehet - tette hozzá, azzal együtt, hogy az eszközbeszerzés mellett digitalizációs és megújuló energiával kapcsolatos fejlesztések is finanszírozhatók ebből a támogatási forrásból.
A harmadik a vállalkozások internetes jelenlétét és értékesítését támogató program: a kormány két évre átvállalja az internetes megjelenéshez szükséges digitális szolgáltatások költségeit, és utalvány formájában támogatást nyújt honlap és közösségi médiafelületek fejlesztéséhez, kibervédelemhez vagy akár az online értékesítést támogató szolgáltatásokhoz.
A negyedik a Széchenyi Kártya Program 3,5 százalékos beruházási hitelkamata - mondta, hozzátéve, hogy 2025-ben akár 150 milliárd forintnyi új beruházási hitel is kihelyezésre kerülhet.
A beruházási hitelt 2025. június 30-ig igénylő vállalkozások számára az első évben ingyenes lesz a hitelhez kötelezően kapcsolt kezességvállalás.
Az ötödik az exportösztönző hitelprogram, amelyet az Eximbank indít: a program mind a már most exportáló és a még nem exportáló vállalkozások számára is igénybe vehető.
A hatodik a kifektetést támogató hitel- és tőkeprogram, amelyben a beruházásokhoz, cégalapításokhoz, cégfelvásárlásokhoz adunk segítséget, amelyekkel a hazai vállalkozások új piacokat szerezhetnek és terjeszkedhetnek - közölte az államtitkár.
A kormány nem titkolt célja, hogy ezzel a tőkeprogrammal új, nagy és külföldön is sikeres magyar vállalatokat neveljen ki mutatott rá.
A hetedik a vállalkozásfejlesztési uniós programok: 2025-ben 650 milliárd forintnyi uniós forrást nyitunk meg a kkv-k előtt, vissza nem térítendő támogatás, támogatott hitel, illetve ezek kombinációja révén.
Hidvéghi Balázs jelezte, hogy van, amelyik már most elérhető, és van, amit tavasszal nyitnak meg.
A nyolcadik a kkv-k adminisztrációs terheinek könnyítése, vagyis itt tovább csökkentik a bürokráciát az adatszolgáltatásban, adózásban és a jogszabályi környezetben.
A plusz egy támogatás pedig, hogy újabb mikrovállalkozások számára csökken az áram ára januártólv - mondta.
Úgy folytatta, hogy a piaci szerződéssel rendelkező mikrovállalkozások is beléphetnek az egyetemes szolgáltatásba korábbi szerződésük lejárta után, így bizonyos fogyasztásig a kormány által meghatározott kedvezményes áron vehetik az áramot.
"Ez tehát a Demján Sándor Program, amellyel 1410 milliárd forintot irányítunk a magyar kis- és középvállalkozásokhoz. A program honlapja a dsprogram.hu. Kérjük a hazai mikro-, kis- és középvállalkozásokat, hogy tájékozódjanak, jelentkezzenek és éljenek ezekkel a lehetőségekkel!" - hangsúlyozta az államtitkár.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Az európai uniós ügyekért felelős miniszter véleménye szerint a csatlakozásnak számos biztonsági kockázata is van, példaként említette, hogy jelenleg hatalmas mennyiségű, ellenőrizetlen sorsú fegyver található Ukrajnában, "nyilvánvalóan az ukrán hátterű szervezett bűnözés megerősödne Európában".
Freund Tamás, az MTA elnöke elmondta: a 200 éve alapított MTA a felmérések szerint ma is a legnagyobb közbizalommal övezett intézmény Magyarországon, amely közalapozásból született és a közösségért van.
Az írásbeli vizsgákat május 5. és 23. között rendezik. A mai – hétfői – napon magyar nyelv és irodalomból középszinten 77 972, emelt szinten 2278 tanuló ad számot tudásáról.