A Budapesti Műszaki SzC Neumann János Informatikai Technikuma a Magyar Innovációs Szövetség támogatásával meghirdeti az első I2O – Ifjú Innovátorok Olimpiai selejtezőjét a szakképző intézmények tanulói számára.
A verseny kiírása szerint keresik azokat a szakképző intézményben tanuló kreatív, újító szellemű ifjakat, akiknek vannak leírható, megvalósítható és működtethető ötleteik, melyek képesek megmozdítani az emberek fantáziáját, hasznos intuíciókat keltenek, esetleg elgondolkodtatnak. Az erre vállalkozó fiataloknak a selejtezőn a helye, hogy megmutassuk a világnak, mire képesek a magyar innovátorok!
Az első I2O – Ifjú Innovátorok Olimpiai selejtezőjén a kreatív fiatalok indulhatnak önálló projekttel, egyénileg vagy csapatban. 2024. december 2-ig lehet a kidolgozandó vagy megoldandó legfeljebb kétoldalas vázlatával nevezni az alábbi területeken:
Informatika: robotika, hardware-es megoldások, software-es megoldások, programozás, Mesterséges Intelligencia
Egyéb: bármi más innovatív és/vagy művészeti újítás
Minden szekció első helyezettje jutalomban részesül a Magyar Innovációs Szövetség részéről. Valamint az összes díjazott kvalifikációt nyer az OTIO 2. fordulójába, ahol 2025. április 7-ig lesz lehetőségük a projekt részletes kidolgozására. A zsűri értékelésének szempontjai: a téma megközelítésének eredetisége, a kidol
gozás alapossága, tudományos értéke; számít az önálló munka, az írásos anyag, ill. a műszaki alkotás vagy modell színvonala, továbbá az eredmények világos értelmezése.
A nyilvános selejtezőre 2024. december 10-én, a Budapesti Műszaki SzC Neumann János Informatikai Technikumban kerül sor. Az I2O – Ifjú Innovátorok Olimpiai selejtezője egy remek alkalom arra, hogy a szakképzésben résztvevő diákok megmutassák, mire képesek, és inspirációt nyerjenek további fejlődésükhöz.
A részletes pályázati felhívás megtekinthető a Budapesti Műszaki SzC Neumann János Informatikai Technikuma weboldalán és ott letölthető a jelentkezési lap, melyet az i2o-verseny@njszg.hu címre kell visszaküldeni.
A verseny a MISZ és a Budapesti Műszaki SzC támogatásával valósul meg
További információk: Dr. Farkas István József, Várady Zoltán szervezőbizottsági tagoktól az alábbi e-mail címen: i2o-verseny@njszg.hu; valamitnt a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Neumann János Informatikai Technikum weboldalán.
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
Rétvári Bence közleményében kifejtette: idén szeptembertől élesedett a tanárok teljesítményarányos illetményrendszere. Az új életpályának fontos eleme, hogy a bér és a teljesítmény szorosabban kapcsolódik össze. Aki többet tesz a diákokért, az most már többet is tud keresni.
„A fájdalom, a fáradtság, a kétely és olykor a csalódás is hozzátartozik a katonaélethez, de ezekből születik a kitartás, a fegyelem, az önfegyelem és a csapatban való gondolkodás képessége” – emlékeztetett a generális.
Huszonhat személyt fogtak el, ebből 24 őrizetbe került, közülük 18-at a bíróság letartóztatásba helyezett, három külföldi személy ellen pedig nemzetközi elfogadóparancsot adnak ki.