Egy hónappal elhalasztotta az eredetileg decemberre tervezett olajkitermelés-növelést az OPEC+, mivel gyengült a kínai kereslet, a csoporton kívül pedig nőtt a kínálat. A szervezet tagországai megerősítették elkötelezettségüket a klímacélok betartása mellett. Az OPEC+, amely a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetét, valamint Oroszországot és más szövetségeseket tömörít, eredetileg nyolc tagja révén növelte volna a kitermelést decemberben. Ez a lépés a csoport legutóbbi, 2,2 millió hordó/nap kapacitáscsökkentést jelentő termeléskorlátozásának fokozatos feloldására irányuló terv része lett volna - írja a Portfolio. A gyenge kereslet és a kedvezőtlen gazdasági adatok is aggodalmat kelthettek a csoportban a kínálat növelése kapcsán, a Reuters információi szerint ez vezetett a termelésnövelés elhalasztásához vasárnap. Az OPEC közleményében azt írja: "A nyolc ország úgy döntött, hogy egy hónappal, december végéig meghosszabbítja a 2,2 millió hordó/nap korlátozást".
A szövetség azt is hangsúlyozta, hogy a tagok "megismételték kollektív elkötelezettségüket a kibocsátási céloknak való teljes megfelelés elérése mellett". Mint írja a lap, az olajárak pénteken a hordónkénti 73 dolláros árat is alig érték el, részben az OPEC+ emelés további késleltetésének kilátása által támogatva. Ennek ellenére a Brent nyersolaj árfolyama még mindig közel van a szeptemberben elért idei legalacsonyabb, 69 dollár alatti szinthez. Az OPEC+ korábban is elhalasztotta már az októberi emelést a csökkenő árak, a gyenge kereslet és a szervezeten kívüli növekvő kínálat miatt. A Közel-Kelet olajtermelését érintő, a háború miatti befektetői aggodalmak enyhülése szintén nyomást gyakoroltak az árakra.
A decemberi emelés 180 ezer hordó/nap lett volna, ami csupán kis része az OPEC+ által visszatartott, összesen 5,86 millió napi hordós kitermelésének. Ez a globális kereslet 5,7 százalékának felel meg - írják. Az OPEC+ 2022 óta külön lépésekben állapodott meg ezekről a csökkentésekről a piac támogatása érdekében. A tagországok különösen figyelnek a megállapodás szerinti kibocsátáskorlátozások betartására, különösen Irak és Kazahsztán esetében, amelyek a célértékek fölé termeltek, és további csökkentéseket ígértek a többlet kompenzálására.
A szervezet közleménye szerint a nyolc ország tudomásul vette Irak döntését, valamint Oroszország és Kazahsztán közelmúltbeli bejelentéseit, amelyek megerősítették az OPEC+ megállapodás iránti elkötelezettségüket, beleértve a kompenzációs csökkentéseket is - írja a lap. Az OPEC+ miniszterei december 1-én tartják a csoport teljes ülését, ahol a 2025-re vonatkozó politikáról döntenek majd.
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
A Szőlő utcai javítóintézetet érintő nyomozást 2025. szeptember 26-a óta a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen megalakult nyomozó csoport soron kívüli eljárásban végzi. A ma kiadott hivatalos közlemény is megállapította: az ügyben beszerzett adatok szerint politikus vonatkozásában bűncselekmény gyanúja nem merült fel.
Mihálffy Béla KDNP-s képviselő törvénymódosító javaslatát 172 igen szavazattal, hat tartózkodás mellett elfogadta kedden az Országgyűlés, ezzel a Szegedi Dómot és Dóm teret a nemzeti emlékhelyek sorába emelték, „a magyar nemzeti önkép kialakításában játszott szerepe elismeréseként”, illetve mivel „a kultúra és a kereszténység nemzetmegtartó erejét hangsúlyozza”.
Egy helyi autóbusz csapódott a Varga Katalin Gimnázium épületébe szerda reggel. A Szoljon.hu információi szerint a balesetnek harminc könnyű és négy súlyos sérültje van.