Hazánk elkötelezett támogatója Albánia európai uniós integrációjának
2024. november 29. 22:54

Magyarország rendkívüli mértékben elkötelezett a Nyugat-Balkán, és benne Albánia európai uniós integrációja iránt - jelentette ki a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, miután együttműködési megállapodást írt alá Albánia közigazgatási és korrupcióellenes ügyekért felelős tárca nélküli miniszterével.

Latorcai Csaba úgy fogalmazott, hogy a csatlakozás nemcsak Magyarország, de az egész Európai Unió érdeke.

Az, hogy az albán állam milyen módon képes a csatlakozási folyamatnak eleget tenni, az az állam működtetőin, vagyis a közigazgatásban dolgozókon múlik - hangsúlyozta az államtitkár.

Közölte, hogy az együttműködési megállapodásban rögzítettek szerint Magyarország megosztja tapasztalatait a közigazgatás szerepelőinek képzése és a közigazgatás személyügyi biztosítása terén.

Azokat a jó gyakorlatokat is meg kívánjuk osztani az albán szervekkel, amelyek a polgárbarát és akadálymentes közigazgatás működését teszik lehetővé és valódi esélyegyenlőséget teremtenek a legkisebb településeken is - mondta Latorcai Csaba.

Kiemelte, hogy ezen gyakorlatok biztosítják Magyarországon, és majdan Albániában is a hatékony ügyintézést, amely valódi versenyképességi tényező. A versenyképesség fokozása mind a jelenlegi, mind a jövendőbeli EU-tagországoknak érdeke - tette hozzá.

Adea Pirdeni, az Albán Köztársaság közigazgatási és korrupcióellenes ügyekért felelős tárca nélküli minisztere azt mondta, hogy az együttműködés történelmi kapcsolatok eredményeként született meg és biztos alapját képezi a további munkának.

Köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak azért a támogatásért, amellyel segíti Albánia EU-integrációját.

Kiemelte, hogy a csatlakozási folyamatban számos előrelépés történt Magyarország EU-elnöksége alatt.

A miniszterasszony azt mondta, számítanak a magyar tapasztalatokra a közigazgatás fejlesztésében, a digitális szolgáltatások bővítésében.

Tájékoztatása szerint Albániában jelenleg a központi közigazgatási szolgáltatások 75 százaléka érhető el digitálisan. Hozzátette, hogy önkormányzati szinten hiányzik a digitális közigazgatási szolgáltatást, ezen is változtatni szeretnének a magyar tapasztalatokat felhasználva.

MTi
Címkék:
  • Orbán Viktor: akit Ukrajnában agyonvertek, egy közülünk
    "Ez feljogosít talán bennünket arra, hogy kerüljük az óvatoskodó megfogalmazást, amit a híradásokban láttam. Nem meghalt, meg kényszersorozás következtében. Agyonverték. Tehát agyonvertek egy magyar állampolgárt, ez a helyzet. És ez egy olyan ügy, amit ki kell vizsgálnunk" szögezte le a kormányfő.
  • Idegenek fizetnek nekik, és ők elárulják hazájukat
    Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
  • Győztünk!
    Ez a siker azt jelenti, hogy ha a görögök - akiket a magyar válogatott pénteken legyőzött - érvényesítik a papírformát a vb-újonc horvátokkal szemben, akkor a nemzeti csapat a szerdai utolsó találkozó eredményétől függetlenül csoportelsőként közvetlenül a negyeddöntőbe jut.
  • Egy távoli, hiteltelen „bíróság" ítéleteinek vetnék alá a társadalmat
    Franciaország 2023-ban kiutasított egy 39 éves üzbég migránst az Emberi Jogok Európai Bíróságának tiltása ellenére. Görögország szintén figyelmen kívül hagyja a Bíróság egyes ítéleteit, amikor a migránsokat Törökországba toloncolja vissza polgárainak védelmére hivatkozva.
  • Zelenszkij és Leyen arról tárgyaljanak, hogy a kényszersorozások során senki ne haljon meg!
    Zelenszkij ukrán elnök és Ursula Von der Leyen európai bizottsági elnök arról tárgyal, hogyan lehetne kikerülni a magyar vétót Ukrajna uniós tagságával kapcsolatban. "Kár a gőzért! Sehogy. Inkább arról tárgyaljanak, hogy a kényszersorozások során senki ne haljon meg!" – írta ezzel kapcsolatban Orbán Viktor.
MTI Hírfelhasználó