Navracsics Tibor: Magyarország hatékonyan és jól tudja hasznosítani az uniós forrásokat
2024. december 16. 11:52

Az európai uniós források felhasználásának hatékonyságát tekintve az első helyen végzett Magyarország – Csehországgal holtversenyben – a 2014-2020-as költségvetésben, mindez azt jelenti, hogy Magyarországra érdemes uniós forrásokat folyósítani, mert azokat jól és hatékonyan hasznosítja – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter éves meghallgatásán hétfőn az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén. Navracsics Tibor kiemelte, az uniós források nemcsak a magyar gazdaságot és a helyi közösségeket teszik versenyképesebbé, hanem magát az Európai Uniót is.

Kijelentette, „Minden egyes euró és forint, amit megtagadnak Magyarországtól, azt az unió saját magától tagadja meg és saját versenyképességét csorbítja ezáltal”. Arra is kitért, hogy a 2021-2027-es költségvetési ciklus eddigi részét tekintve Magyarország a tagállamok sorában a hetedik helyen áll az uniós források felhasználását illetően, annak ellenére, hogy három operatív program 55 százalékát függesztették fel a tanács döntése értelmében.

Közölte, a Magyarországra érkezett uniós források legalább 65 százalékát a négy leghátrányosabb helyzetű régióban használják fel, hozzájárulva a területi egyenlőtlenségek csökkentéséhez.

MTI
Címkék:
  • Fekete hattyú
    Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
  • Bandung árnyékában
    Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
  • A politikai képmutatás világrekordja
    IIyen felfuvalkodott, sértődött, frusztrált magatartás jelent ma meg itt Georgiával szemben, és ezt nem támogattam semmilyen módon" - fogalmazott a külügyminiszter.
  • Scholz megy
    Scholz a bizalom elvesztését követően Frank-Walter Steinmeier államfőnél kezdeményezte a parlament feloszlatását a berlini Bellevue elnöki palotában.
  • A Születés Templomában meggyújtott Békeláng
    Latorcai János, az Országgyűlés kereszténydemokrata alelnöke hétfőn a Parlament Delegációs terme előtt megtartott ünnepi eseményen egyebek között arról beszélt: fontos cél, hogy mindenki figyelmét ráirányítsák az adventi felkészülés és várakozás időszakára és megfelelő üzenetet tudjanak adni karácsony éjszakájára.
MTI Hírfelhasználó