A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása – jelentette ki jegybankelnökjelölti meghallgatásán Varga Mihály pénzügyminiszter hétfőn az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtt. Leszögezte: elkötelezett a háromszázalékos inflációs cél mellett. Hangsúlyozta: az MNB függetlenségét a jegybanktörvény és a hatályos uniós szabályrendszer garantálja, a monetáris politika kialakítása jegybanki feladat. A fenntartható gazdasági fejlődés és a kiszámítható gazdasági környezet érdekében ugyanakkor a jegybank együttműködik a kormánnyal, a hazai és nemzetközi szervezetekkel a felelősségi viszonyok kölcsönös tiszteletben tartása mellett – fogalmazott.
Varga Mihály kiemelte, hogy vezetése alatt az MNB a klasszikus jegybanki feladatok végrehajtását tekinti elsődlegesnek, ezzel összhangban mérsékelni fogja az ezeken kívüli tevékenységeket. A pénzügyminiszter az ülésen bemutatta leendő jegybanki csapatának tagjaként Banai Péter Benőt, a Pénzügyminisztérium államtitkárát, Kurali Zoltánt, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatóját és Sipos-Tompa Leventét, a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatóját, várható pozíciójukat ugyanakkor nem közölte.
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága többségi szavazattal támogatta Varga Mihály jegybankelnöki kinevezését.
-
Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
-
Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
-
IIyen felfuvalkodott, sértődött, frusztrált magatartás jelent ma meg itt Georgiával szemben, és ezt nem támogattam semmilyen módon" - fogalmazott a külügyminiszter.
-
Scholz a bizalom elvesztését követően Frank-Walter Steinmeier államfőnél kezdeményezte a parlament feloszlatását a berlini Bellevue elnöki palotában.
-
Latorcai János, az Országgyűlés kereszténydemokrata alelnöke hétfőn a Parlament Delegációs terme előtt megtartott ünnepi eseményen egyebek között arról beszélt: fontos cél, hogy mindenki figyelmét ráirányítsák az adventi felkészülés és várakozás időszakára és megfelelő üzenetet tudjanak adni karácsony éjszakájára.