Donald Trump volt és újból megválasztott amerikai elnököt választotta az év emberévé a Financial Times.
A Time is őt választotta - time.com
A londoni üzleti napilap csütörtöki kiadásában azzal a véleményével indokolta a döntést, hogy Trump az Egyesült Államok újabb kori történetének legdrámaibb visszatérését hajtotta végre négy évvel ezelőtti választási veresége óta.
A Financial Times kiemeli, hogy eddig csak Grover Clevelandet választották meg két, nem egymást követő időszakra az Egyesült Államok elnökévé.
Cleveland először 1885 és 1889, majd 1893 és 1897 között töltötte be az elnöki tisztséget.
A brit lap szerint Trump elnökségét immár „nem lehet tűnő jelenségként elintézni”. A Financial Times közölte: éppen Trump visszatérésének „figyelemreméltó jellege” miatt választotta ismét a volt és a következő amerikai elnököt az év emberévé.
A Financial Times 2016-ban, első elnökválasztási győzelme után is Trumpot nyilvánította az év emberének.
Csütörtöki cikkében a lap úgy fogalmaz: a mostani Trump éppen a 2016-os Trump pontos tükörképe. Akkori kampányára még a republikánus elit is csak legyintett egészen az utolsó pillanatig, és saját folyamatosan változó összetételű, kívülállókból álló kampánystábja, sőt maga Trump sem hitte, hogy le tudja győzni demokrata párti ellenfelét, Hillary Clintont.
Mostani kampányát azonban harcedzett profik irányították, és Trump ezúttal sokkal nagyobb figyelmet szentel kormányának összetételére is, mint 2016-ban. Akkor néhány vezető kabinettag kiválasztásán kívül másokra bízta a kinevezéseket, most viszont személyesen hallgatta meg kormányzati állásokra kiszemelt jelöltjeit – áll a Financial Times elemzésében.
Trump olyan dzsungelnek tekinti a világot, amelyben „potyázó szövetségesei” kihasználták az Egyesült Államokat, és ebben a környezetben „hajszálon függ a NATO jövője is” – fogalmaz csütörtöki írásában a Financial Times.
Kiemelt kép: A Time amerikai hírmagazinnak Donald Trump megválasztott amerikai elnököt ábrázoló címlapja 2024. december 12-én a New York-i Értéktőzsdén, ahol bejelentették, hogy a Time Trumpot választotta az év emberévé. (Fotó: MTI/AP/Alex Brandon)
-
Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
-
Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
-
"Meg kell állítani a migrációt, feladni az összes őrült gender elképzelést, a transzneműeket és minden ilyesmit. Békét kell kötni, és le kell nyomni az energiaárakat, amilyen gyorsan csak tudjuk, hogy újra versenyképes legyen az európai gazdaság. Ezek tehát a következő év fő témái" - taglalta a miniszterelnök.
-
Válasszanak ki egy célpontot, mondjuk Kijevben, és ott halmozzák fel a légi- és rakétavédelmi rendszereiket, míg mi egy Oreshnik rakétát indítunk a célpontra - fogalmazott Putyin..
-
Az orosz kémelhárító szervezet, az FSZB őrizetbe vett egy üzbég állampolgárt, mert terrortámadást követett el, amelyben orosz tábornok életét vesztette – írja a TASZSZ.