Az új francia miniszterelnök minden mérsékelt pártot meghívott a kormányba
2024. december 19. 23:00

Az egy héttel ezelőtt kinevezett új francia miniszterelnök, Francois Bayrou csütörtökön a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülésen és a radikális baloldali Engedetlen Franciaországon kívül minden parlamenti politikai erőt meghívott a kormányába.

A miniszterelnöki hivatal és a megbeszélések több résztvevője szerint a kormányfő két kulcsfontosságú javaslattal próbálta meggyőzni a tárgyalóasztalhoz hívott kilenc párt mintegy harminc vezetőjét.

Az első a kormányban való részvételre vonatkozó "nyilvános ajánlat" volt, a második pedig a 2023-ban elfogadott nyugdíjreform újratárgyalása, annak felfüggesztése nélkül, miközben a teljes baloldal és a Nemzeti Tömörülés is a nyugdíjreform hatályon kívüli helyezését követeli.

Arra azonban egyelőre nincs jel, hogy a miniszterelnök javaslatai pozitív visszhangra találnak a parlamenti pártok körében.

Bár a pártvezetők elfogadták a tárgyalásokra a meghívást, Francois Bayrou elképzeléseire hűvösen reagáltak.
A kommunisták szerint Bayrou kijelentette, hogy még karácsony előtt szeretné megalakítani az új kormányt, a programbeszédét a Nemzetgyűlésben viszont csak január közepére tervezi.

A 73 éves centrista politikust pénteken nevezte ki Emmanuel Macron államfő a két héttel ezelőtt a parlamentben bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatott Michel Barnier helyére. Bayrou a hatodik miniszterelnök Emmanuel Macron 2017-ben kezdődött elnöksége alatt, és a negyedik azóta, hogy 2022 ben újraválasztották.

Bayrou-nak a miniszterelnöki hivatalban töltött első hetét azonban élesen bírálta a politikai elit, miután miközben a Franciaországhoz tartozó Mayotte szigetén súlyos következményekkel jártak a Chido ciklon hétvégi pusztításai, a kormányfő inkább a délnyugati Pau város önkormányzati ülésére utazott, ahol polgármester, és szeretné ezt a tisztséget a kormányfői posztja mellett is megtartani.

A miniszterelnöknek a Nemzetgyűlésben is magyarázatot kellett adnia arra, hogy Mayotte helyett miért Pau-ba utazott el.
A július 7-i előrehozott választások eredményeként háromosztatúvá vált a Nemzetgyűlés 11 frakcióval, és egyik párt sem tudott abszolút többséget szervezni maga köré.

Az elnöki tábor, a centristák és a jobbközép köztársaságiak alakítottak szeptemberben kisebbségi kormányt, a másik két tábor, a választásokon élen végző, de a kormányból kimaradó baloldali pártok és a szuverenista jobboldali Nemzeti Tömörülés pedig ellenzékben maradt.

Ez utóbbi két tömb buktatta meg kilenc nappal ezelőtt bizalmatlansági indítvánnyal a kisebbségi kormányt, amely a parlament megkerülésével kívánt megszorításokat bevezetni a jövő évi költségvetésben.

MTI
Címkék:
  • Fekete hattyú
    Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
  • Bandung árnyékában
    Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
  • Stratégiai nyugalom
    Az orosz elnököt sikerült rávennie, hogy fontolja meg a javaslatát, az ukránok meg inkább ösztönből reagáltak, ha leülnek és átgondolják a javaslatot, könnyen megváltoztathatják álláspontjukat, "azt hiszem, nekik is érdekük lenne ez" – mndta Orbán Viktor.
  • Lengyelország: jogállamisági válsághelyzet
    Ha valaki háború elől menekül vagy politikai okokból fenyegeti üldöztetés – mint korábban például Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnököt –, akkor az esetleges politikai vitákat is vállalva kell biztosítani a menekültstátuszt – rögzítete Gulyás Gergely.
  • 2025 az építkezés éve lesz
    Az előttünk álló 2025-ös év valóban nem lesz könnyű, de ha jól dolgozunk, és a nemzetközi politikában is beérik néhány már folyamatban lévő kedvező változás, akkor a jövő év az építkezés éve lesz a szó szoros és annak átvitt értelmében is - rögzíti Latorcai János.
MTI Hírfelhasználó