Feszültség Varsó és Budapest között menedékjog adása miatt
2024. december 19. 21:42

Barátságtalan lépés, hogy Magyarország politikai menedékjogot adott Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettesnek - írta Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

A varsói külügyminisztérium a "Lengyelország, valamint az Európai Unió elvei iránt barátságtalan cselekedetnek" tekinti a magyar kormány döntését, hogy politikai menedékjogot adnak "a bűntettek elkövetésével meggyanúsított, az európai elfogatóparancs alapján körözött M. Romanowskinak" - áll Sikorski bejegyzésében.

Varsó pénteken jelenti be Romanowski magyarországi menedékjogával kapcsolatos döntéseit
- jelezte a miniszter.

A varsói körzeti bíróság csütörtökön közölte, hogy európai elfogatóparancsot adott ki Marcin Romanowski ellen, akit az igazságügyi minisztérium keretében működő Igazságosság Alap pénzének hűtlen kezelésével gyanúsítanak.

Romanowski a jelenleg ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt vezette korábbi kormányban, 2019-2023 között töltötte be az igazságügyminiszter-helyettesi tisztséget. Ebben a minőségében felügyelte az Igazságosság Alapot, amelynek célja segítségnyújtás volt a bűncselekmények áldozatainak.

Tizenegy rendbeli bűncselekmény elkövetésével, ezen belül az állami vagyonban kárt okozó szervezett bűnözői csoportban való részvétellel gyanúsították meg az alap ügyében.
Romanowski jogtalannak minősíti az ellene folytatott ügyészségi eljárást, és érvénytelennek tartja a szejmnek a képviselői mentelmi joga felfüggesztéséről hozott döntését.

MTI
Címkék:
  • Fekete hattyú
    Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
  • Bandung árnyékában
    Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
  • Soha nem látott kihívások
    Lehet, hogy ez a geopolitikai célok mellett eltörpül, de mégis, ha néhány ezerrel kevesebben halnak meg karácsonykor, és néhány száz vagy ezer apa hazamehet a családjához, az egy európai érdek. Erre tettem javaslatot. Szerintem ez lehetséges – hangsúlyozta Orbán Viktor.
  • Lengyelország: jogállamisági válsághelyzet
    Ha valaki háború elől menekül vagy politikai okokból fenyegeti üldöztetés – mint korábban például Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnököt –, akkor az esetleges politikai vitákat is vállalva kell biztosítani a menekültstátuszt – rögzítete Gulyás Gergely.
  • 2025 az építkezés éve lesz
    Az előttünk álló 2025-ös év valóban nem lesz könnyű, de ha jól dolgozunk, és a nemzetközi politikában is beérik néhány már folyamatban lévő kedvező változás, akkor a jövő év az építkezés éve lesz a szó szoros és annak átvitt értelmében is - rögzíti Latorcai János.
MTI Hírfelhasználó