Egy moldovai állampolgárságú férfit gyanúsít a rendőrség annak a múlt vasárnapi balesetnek az okozásával, melyben hét ember sérült meg Budapesten. A 27 éves Tiganciuc Serghei - akinek eddig a Magyarország területéről kiutasított testvérét keresték - ellen európai elfogatóparancsot adtak ki - jelentette be a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közlekedésrendészeti főosztályának vezetője pénteken Budapesten.
Léránt Krisztián alezredes a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban tartott sajtótájékoztatón felidézte, hogy múlt vasárnap egy S8-as Audit vontak intézkedés alá, a személygépkocsi vezetője azonban továbbhajtott, ezért a rendőrök a nyomába szegődtek.
Járművével megpróbált elszökni a rendőrök elől, végül a XXII. kerületben, egy másik autóval ütközött. A balesetben hét ember, köztük gyerekek sérültek meg, őket a mentők kórházba szállították, a baleset okozója pedig elmenekült - emlékeztetett az alezredes.
A BRFK Közlekedésrendészeti Főosztálya korábban elfogatóparancsot adott ki egy jelenleg Magyarország területéről történő kiutasítás hatálya alatt álló moldovai állampolgárságú férfival szemben, mostanra azonban kiderült, hogy a bűncselekményt a férfi rá megszólalásig hasonlító bátyja, a szintén moldovai állampolgár Tiganciuc Serghei követhette el - mondta Léránt Krisztián, hozzáfűzve, hogy a jelenlegi információik szerint mindketten más bűncselekményekben is érintettek lehetnek, illetve rendszeresen használták egymás személyazonosságát.
A 27 éves férfi, akit a rendőrség közúti veszélyeztetéssel és más bűncselekményekkel gyanúsít, Budapestre is testvére okmányait felhasználva érkezett.
Léránt Krisztián ismertetése szerint az új információk beszerzéséhez a rendőrség digitális eszközöket is igénybe vett.
Az alezredes elmondta, hogy az ügyben minden részletre kiterjedő nyomozást folytatnak és információszerzés céljából a moldovai hatóságokkal is felvették a kapcsolatot.
-
Kegyelmi pillanat: újfent magyar adzője van a Ferencváros labdarúgócsapatának. Nagy esély arra, hogy néhány Európa-hírű futballistánk mellett most egy trénerünk is Európa-hírre kapjon, s külön öröm, hogy ezt magyar csapattal teheti meg.
-
Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
-
Mráz Ágoston Sámuel kifejtette, a nagykövet és főnöke, az amerikai külügyminiszter tehette oda a szankciót jóváhagyó aláíró elé ezt az ügyet, mint fontos témát. Emlékeztetett, mindketten demokrata politikusok és elkötelezett támogatói a Biden-adminisztrációnak, emellett mindketten Soros Györgyhöz is köthetőek.
-
Magyarország kiáll az ország kormánya mellett a szuverenitás és a biztonság érdekében tett erőfeszítéseiben" - írta az X-en közzétett bejegyzésében a kormányfő.
-
A hírportál csütörtökön Itt a magyar válasz a lengyel külügyminiszter elképesztő húzására címmel azt írta: a wPolityce.pl lengyel hírportál arról számolt be, hogy a Radoslaw Sikorski vezette lengyel külügyminisztérium éles diplomáciai támadást indít Magyarország ellen.