Olaszország újraindítja a partjaira érkező illegális bevándorlók Albániába szállítását, ahol táborokban helyezi el őket kiutasításukig. A migránsok áthelyezése a haditengerészet hajójával történik.
A Cassiopea nevű hadihajón már tizenegy migráns tartózkodik, Egyiptomból és Bangladesből érkezett férfiak.
Észak-Afrikából keltek át a tengeren, és az olaszországi partok közelében a parti őrség sietett a segítségükre, de nem automatikusan Lampedusa szigetére vitték őket, hanem a Cassiopea cirkáló fedélzetén helyezték el a férfiakat. A hadihajó szombat óta nemzetközi vizeken várakozik, és csak akkor indul el, amikor a migránsok száma eléri a több tucatnyit. Azt követően az albániai tengerparton található Shengjinbe szállítja a bevándorlókat, ahol az Olaszország működtette migránstáborokba kerülnek.
Ez a harmadik alkalom, hogy Róma újraindítja az albániai központokat: októberben avatta fel őket, de az ugyanabban a hónapban, majd novemberben Shengjinbe szállított, összesen húsz migráns csak néhány napig maradt a táborban. Akkor is egyiptomiakról és bangladesiekről volt szó, akiknek esetében az illetékes római bíróságok jogtalannak tartották a feltartóztatást és kiutasítást. A bíróságok arra hivatkoztak, hogy egyik származási ország sem számít biztonságosnak.
November óta az albániai táborok üresen álltak. Az újrainduláshoz az olasz semmítőszék karácsony előtti határozata vezetett, amely szerint nem a bíróságok, hanem a külügyi tárca hatáskörébe tartozik a származási államok biztonságosságának megítélése. A római kormány októberben közölte a biztonságos országok listáját, amelyek állampolgárait vissza lehet toloncolni, és Egyiptom és Banglades is köztük szerepel.
A kormány január 11-én törvény erejű rendelettel módosította a migránsok hatósági feltartóztatására vonatkozó jogi eljárást is, a fellebbviteli bíróságokhoz utalva az ügyeket. Utóbbi ugyanis ritkábban bírálja felül a hatósági döntéseket.
A kérdésben az utolsó szót az Európai Unió Bírósága mondja ki februárban, de Róma biztosra veszi, hogy kedvező lesz számára az ítélet.
Az eredeti elképzelés szerint az albániai táborokba azok a migránsok kerülnek, akiknek az olasz parti őrség vagy pénzügyőrség siet a segítségére, és eleget tesznek a következő feltételeknek: felnőtt férfiak, egészségesek, biztonságos országból érkeznek és semmilyen más okból nem számítanak sérülékenynek, valamint nem családjukkal keltek át a tengeren.
Shengjinben azonosításuk történik, majd Gjaderbe szállítják át őket, ahonnan kiutasítják és visszatoloncolják hazájukba az illegális bevándorlókat. Az esetleges menedékkérők is csak akkor kerülhetnek át ismét Olaszországba, ha a hatóságok jogosultnak tartják őket a nemzetközi védelemre.
Tavalyelőtt több mint 157 ezren, tavaly több mint 66 ezren érkeztek az olasz partokra. Az utóbbi napokban a rendkívüli jó idő ismét erősítette a migrációs nyomást: Lampedusán pénteken több mint négyszázhatvanan, szombaton több mint százhúszan kötöttek ki.
-
Kegyelmi pillanat: újfent magyar adzője van a Ferencváros labdarúgócsapatának. Nagy esély arra, hogy néhány Európa-hírű futballistánk mellett most egy trénerünk is Európa-hírre kapjon, s külön öröm, hogy ezt magyar csapattal teheti meg.
-
Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
-
"Ez nem a gyávák klubja, a harcosok klubja. Mindegy, hogy vörösiszap, árvíz, járvány, háború van, ott kell lenned, a védekezésnél jelen lenni, a bajban lévők mellé állni, az maga a hűség" - fogalmazott a miniszterelnök.
-
Menczer Tamás úgy folytatta: a helyzet egészen világos, Magyar Péter ellopott egy telefont, ez egy köztörvényes bűncselekmény. Weber és Brüsszel pedig kegyelmet ad neki, pont úgy, ahogyan Joe Biden leköszönt amerikai elnök adott kegyelmet a bűnöző fiának."
-
Az energiabiztonság területén az Európai Unió "nemcsak hogy félrefordítja a fejét (..), hanem még bizonyos szempontból biztatja is az ukránokat arra, hogy rendkívül szemtelenül viselkedjenek(…) az európai uniós országok egy csoportjával, így gyakorlatilag magával az Európai Unióval szemben – leplezi le a brüsszeli korrupt szélsőséget Szijjártó Péter.