Kigyulladt egy lakókocsi Törökbálint külterületén szombat este, a tűzben egy idős férfi életét vesztette – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője vasárnap az MTI-vel.
Mukics Dániel tájékoztatása szerint a Nyárfasor utcában álló lakókocsihoz három járművel vonultak a tűzoltók, az udvaron felhalmozott lomok miatt a helyszínt nehezen lehetett megközelíteni.
A teljes terjedelmében égő tíz négyzetméteres járművet fél óra alatt oltották el, a helyszín átvizsgálásakor találták meg az ott élő idős férfi holttestét – tudatta, hozzáfűzve, a beavatkozást nehezítette, hogy nemcsak az udvaron, hanem a lakókocsi belsejében is rengeteg hulladék volt felhalmozva.
Mukics Dániel a közleményben arra hívta fel a figyelmet, hogy egy lomokkal telezsúfolt helyiségből nehezebb kimenekülni baj esetén, a mentés is körülményesebb, sőt még a tűz keletkezésének is nagyobb az esélye.
-
Kegyelmi pillanat: újfent magyar adzője van a Ferencváros labdarúgócsapatának. Nagy esély arra, hogy néhány Európa-hírű futballistánk mellett most egy trénerünk is Európa-hírre kapjon, s külön öröm, hogy ezt magyar csapattal teheti meg.
-
Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
-
Jeanne d'Arc harca és mártíriuma folytatódik címmel közleményt adott ki a Kereszténydemokrata Néppárt.
-
Március 23-án időközi országgyűlési választást tartanak Budapest 11-es számú választókerületében. Eddig mindössze két ellenzéki politikus jelentette be indulási szándékát és igényelt ajánlóívet a választási bizottságtól, ők pedig mindketten szembe kerültek már a törvénnyel az elmúlt években.
-
Egy tanulmány szerint világszerte növekszik az antiszemita hozzáállás. Az összes válaszadó 57 százaléka azonban úgy gondolja, hogy a zsidógyűlölet komoly probléma a világon. Ez minden földrajzi régióra, korcsoportra, iskolai végzettségre és politikai irányultságra vonatkozik. A kormányok itt kezdhetnék el a tendencia ellensúlyozását – hangsúlyozza a kutatást végző Anti-Defamation League. Weisz Péterrel a Barankovics Izraelita Műhely és a gyöngyösi zsidó hitközség elnökével beszélgettünk a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából.