Aranymonostor - Videó
2025. január 26. 17:18

Régészeti élménysátorral, valamint gyógy- és fűszernövénykerttel bővült a bugaci Aranymonostor Látogatóközpont - közölte a projekt pályázati referense az MTI-vel.

hiros.hu

Tóth Mariann elmondta: a Bugac határában található látogatóközpontban a lassan 15 éve folyó ásatássorozat eredményeként feltárt Árpád-kori monostort és a körülötte elterülő település életét, valamint az ott talált leleteket a legmodernebb technológiák segítségével mutatják be.

Hozzátette: a tájba illeszkedő fogadóépület külső megjelenése, építészeti megformálása lapos, kerek, rovátkolt ezüst oldalával a homokban fellelt pénzdarabot idézi. Formája utal még az egykori kolostorok kerengőire is.

Az épület földszintes kialakítása miatt teljesen az akadálymentesítése, a korszerű technológiai és szerkezeti megoldásai következtében pedig az energiahatékonysága is maximálisan megoldott.

A bugaci önkormányzat a beruházás első üteméhez - a látogatóközpont kialakításához - 1,137 milliárd forint támogatást nyert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban.

A látogatóközpont mellett azonban felmerült az igény olyan bővítésre, mely szabadtéri rendezvények számára biztosít helyszínt, valamint olyan attrakcióelemre, ahol játékos, interaktív foglalkozásokon tudják bemutatni a régészek munkáját, akár télen is, amikor szünetel a feltárás.

Az első ütemben megépült a főépület, amely a második ütemben kiegészült két 117 négyzetméteres fedett, nyitott térrel. Az egyiket szabadtéri színpadnak használják, a másik pedig különféle rendezvények, közösségi események színhelye.

Megépült a 30 négyzetméteres raktár, a parkolót és az épületet összekötő sétaút, egy kert és az épület közvetlen környezetének parkosítása is befejeződött. A második ütemet 232 millió forint támogatásból valósították meg.

A látogatóközpont három rendezvénysátorral is kiegészült. A fejlesztésnek köszönhetően az év minden hónapjában lehetőség van a régészeti munka játékos, interaktív megismertetésére.

Az érdeklődők a főépület körüli sétányon körbehaladva az Árpád-kori kolostorok évelő gyógy- és fűszernövényeivel ismerkedhetnek meg. Az egyes növényfajok magyar és latin nevét tartalmazó táblákon elhelyezett QR-kódok segítségével okostelefonjaikat használva minden növényről botanikai és történeti információt kapnak.

A fűszernövényeknél olvashatnak a növények felhasználási lehetőségeiről az ételkészítésben, a gyógynövények esetében pedig ismereteket szerezhetnek hatóanyagaikról, gyógyászati használatukról.

A tervek szerint a projekt harmadik ütemében fogadóépület, játszótér, növénylabirintus és kilátó épül, fejlesztenék a látogatóközpontot és a romterületet összekötő sétautat, ahol további magyar szentek szobrai sorakoznak majd.

A Bugac mellett fekvő Monostordomb környezetében 2010-ben kezdődtek meg a feltárások. A tudomány számára korábban ismeretlen régészeti lelőhely mára megkerülhetetlenné vált az Árpád-kor kutatásában.

Az egykori Péterin az 1050-es években indult az élet, minden bizonnyal tudatos királyi telepítés következtében. A rendi monostort 1130 és 1140 között alapította a kor kiemelkedő főúri családja, a Becse-Gergely nemzetség.

monostor

A fontos hadi és kereskedelmi út mentén fekvő stratégiai helység a 12-13. század fordulójára a Duna-Tisza köze szakrális és gazdasági központjává nőtte ki magát.

A korszakot tekintve hatalmas kiterjedésű és városias település életének végét egyértelműen az 1241-42. évi tatárjárás okozta.

mti
Címkék:
  • Magyar edzője van (volt) a Fradinak
    Kegyelmi pillanat: újfent magyar adzője van a Ferencváros labdarúgócsapatának. Nagy esély arra, hogy néhány Európa-hírű futballistánk mellett most egy trénerünk is Európa-hírre kapjon, s külön öröm, hogy ezt magyar csapattal teheti meg.
  • Fekete hattyú
    Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
  • KDNP: Jeanne d'Arc harca és mártíriuma folytatódik
    Jeanne d'Arc harca és mártíriuma folytatódik címmel közleményt adott ki a Kereszténydemokrata Néppárt.
  • Botránypolitikusokkal hasít az ellenzék Újpesten
    Március 23-án időközi országgyűlési választást tartanak Budapest 11-es számú választókerületében. Eddig mindössze két ellenzéki politikus jelentette be indulási szándékát és igényelt ajánlóívet a választási bizottságtól, ők pedig mindketten szembe kerültek már a törvénnyel az elmúlt években.
  • Weisz Péter: Muszáj beszélnünk a holokausztról, hogy a jövő generációi tanuljanak a múlt hibáiból
    Egy tanulmány szerint világszerte növekszik az antiszemita hozzáállás. Az összes válaszadó 57 százaléka azonban úgy gondolja, hogy a zsidógyűlölet komoly probléma a világon. Ez minden földrajzi régióra, korcsoportra, iskolai végzettségre és politikai irányultságra vonatkozik. A kormányok itt kezdhetnék el a tendencia ellensúlyozását – hangsúlyozza a kutatást végző Anti-Defamation League. Weisz Péterrel a Barankovics Izraelita Műhely és a gyöngyösi zsidó hitközség elnökével beszélgettünk a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából.
MTI Hírfelhasználó