Levélben kérte Yvette Cooper brit belügyminiszter a közösségi médiafelületeket üzemeltető cégektől az olyan erőszakos tartalmak eltávolítását, amelyek a tavaly nyári angliai hármas gyermekgyilkosság elkövetőjére is hatással voltak.
Az utóbbi évek legsúlyosabb nagy-britanniai gyermekgyilkosságának tettese, a 19 éves Axel Muganwa Rudakubana három kislányt késelt halálra tavaly júliusban az északnyugat-angliai Southport városában. A gyerekek egy táncfoglalkozáson vettek részt, amikor Rudakubana behatolt a rendezvény helyszínéül szolgáló stúdióba és késével rátámadt a jelenlévőkre.
Rudakubanát a liverpooli koronabíróság életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte. A gyilkosnak a végzés alapján legalább 52 évet kell rács mögött töltenie.
A tanácsvezető bíró kijelentette: Rudakubana viselkedése alapján biztosra vehető, hogy ha a rendőrök nem érnek néhány perc alatt a helyszínre, a gyilkos a foglalkozáson jelenlévő mind a 26 gyereket megölte volna.
Keir Starmer brit miniszterelnök a southporti gyilkosságok kapcsán tett nyilatkozatában közölte: az ügyben indított vizsgálat keretében a kormány megvizsgálja az online tartalomszolgáltatók felelősségét is, mivel szavai szerint ezekről a felületekről jelenleg szabadon árad az erőszak, és ettől meg kell védeni a gyerekeket.
Yvette Cooper belügyminiszter a szaktárca vasárnapi tájékoztatása szerint levélen kérte az öt legnagyobb globális közösségi médiaszolgáltató cég, az X, a Facebookot üzemeltető Meta, a TikTok, a Google és a YouTube nagy-britanniai érdekeltségeit, hogy haladéktalanul távolítsák el felületeikről az olyan erőszakos tartalmakat, amelyek a szakértői vizsgálatok alapján a southporti hármas gyermekgyilkosság elkövetőjére is jelentős hatást gyakoroltak.
Cooper a levélben hangsúlyozta: elfogadhatatlan, hogy ezeken az online felületeken könnyedén hozzáférhetők olyan tartalmak, mint például az al-Kaida kézikönyve, amelyben a terrorhálózat útmutatásokat ad terrorcselekmények elkövetésére.
A southporti gyerekgyilkos otthonában végzett házkutatások során a nyomozók megtalálták az al-Kaida által összeállított, Katonai tanulmányok a zsarnokság elleni dzsihádhoz: az al-Kaida kiképzési kézikönyve című útmutatót, amelyet Rudakubana online felületekről töltött le és nyomtatott ki.
A tavalyi angliai hármas gyermekgyilkosság a legsúlyosabb ilyen jellegű bűncselekmény volt Nagy-Britanniában azóta, hogy 1996 márciusában egy zavart elméjű férfi 16 diákot és egy tanárt agyonlőtt a dél-skóciai Dunblane kisváros elemi iskolájában, majd saját magával is végzett.
-
Kegyelmi pillanat: újfent magyar adzője van a Ferencváros labdarúgócsapatának. Nagy esély arra, hogy néhány Európa-hírű futballistánk mellett most egy trénerünk is Európa-hírre kapjon, s külön öröm, hogy ezt magyar csapattal teheti meg.
-
Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
-
Jeanne d'Arc harca és mártíriuma folytatódik címmel közleményt adott ki a Kereszténydemokrata Néppárt.
-
Március 23-án időközi országgyűlési választást tartanak Budapest 11-es számú választókerületében. Eddig mindössze két ellenzéki politikus jelentette be indulási szándékát és igényelt ajánlóívet a választási bizottságtól, ők pedig mindketten szembe kerültek már a törvénnyel az elmúlt években.
-
Egy tanulmány szerint világszerte növekszik az antiszemita hozzáállás. Az összes válaszadó 57 százaléka azonban úgy gondolja, hogy a zsidógyűlölet komoly probléma a világon. Ez minden földrajzi régióra, korcsoportra, iskolai végzettségre és politikai irányultságra vonatkozik. A kormányok itt kezdhetnék el a tendencia ellensúlyozását – hangsúlyozza a kutatást végző Anti-Defamation League. Weisz Péterrel a Barankovics Izraelita Műhely és a gyöngyösi zsidó hitközség elnökével beszélgettünk a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából.