Továbbra is próbálják kimenteni azt a japán teherautó-sofőrt, akinek az autója tegnap süllyedt el egy víznyelőben. A mentést nehezíti, hogy a kráter tovább mélyült egy újabb omlás miatt, a környéken több száz házból evakuálják a lakókat; médiajelentések szerint a 74 éves sofőr utoljára kedd délután reagált a mentőknek.
Ahogy korábbi cikkünkben írtunk róla, Yashio városában a hatóságok kedden reggel kapták a bejelentést arról, hogy az úttest beszakadt, és egy teherautó beleesett a kialakult kráterbe. Mint kiderült, egy 10 méter átmerőjű, 6 méter mély víznyelő alakult ki, ami nagyjából egy úszómedence méretének felel meg.
A BBC azt írja, a balesetet valószínűleg egy földalatti szennyvízcső törése okozta. A sérült csőből származó szennyvíz elárasztotta a lyukat, és csütörtökön egy második víznyelőt is okozott.
A két víznyelő egy 20 méter széles kráterré olvadt össze, ami tovább nehezíti a mentést. A sofőr tegnap délután reagált a mentőknek, azóta nem.
A hatalmas víznyelőben egy gázvezeték is található, ami miatt szivárgástól tartanak.
A hatóságok 200 házból evakuálják a lakókat.
Arra is felszólították a környék lakóit, hogy kevesebb vizet használjanak.
A víznyelők egyre gyakoribbak a japán városokban, mivel sok város szennyvízvezeték-infrastruktúrája elöregedett - írta a portál.
-
Országainkra az Egyesült Nemzetek Szervezetének ügynökségei is nyomást gyakorolnak. Az ENSZ Nőkkel Szembeni Megkülönböztetés Felszámolásával Foglalkozó Bizottságának jelentése tavaly augusztusban megállapította, hogy a születendő élet védelme Lengyelországban a nők diszkriminációját és az emberi jogok megsértését jelenti.
-
Az amerikai elnökválasztás óta a „main-stream” módosulni látszik. Erre utal, hogy a nagy bankok egymással versenyezve hagyják el a Net-Zero límakartellt, és csoportosítják át a befektetéseiket a sokat szidott fosszilis energia bizniszbe. És ez bizony nagy baj, mert ha nem csurog a pénz a dekarbonizációra és a zöld energia programokra, akkor ez a hajó el fog süllyedni.
-
A kilenc ponttal 22. helyen álló Ferencvárosnak a győzelem jelentene biztos folytatást, döntetlen és vereség esetén más eredményektől függ a sorsa, míg a holland rivális 11 ponttal a 14. a 36 együttest számláló főtáblán és már továbbjutott.
-
"Nem a filmes kreativitásról van szó, ebben a kormány szerencsére egyáltalán nem illetékes. A film nemcsak ipar, de művészet is, és a művészet szabad. Ezt a filmesek tudják a legjobban. De a filmipar fejlesztéséhez már szükség van az államra is" - hangsúlyozta Orbán Viktor.
-
Az American Airlines légitársaság közleményéből kiderül, hogy a szerencsétlenül járt utasszállító Wichita felől tartott Washingtonba és épp leszálláshoz készülődött a Ronald Reagan repülőtérre, amikor a Potomac folyó felett ütközött egy gyakorló repülést végző Blackhawk típusú katonai helikopterrel. Az ütközés helyi idő szerint nem sokkal este 9 óra előtt történt, amely után a két jármű a folyóba zuhant.