Bányaterenye és Bátorterenye - Méhes Lajos elvtárs és...

Valaha nagyon jó NB II-es csapata volt Nagybátonynak. A falut 1984-ben a kommunisták összeragasztották a távolabb lévő Kisterenyével, és kikiáltották Bátonyterenyét. Ennek az összeragasztásnak semmi értelme nem volt, de a kommunista gigantomániát nem lehetett megfékezni.

Város jött létre, amely azóta Bányaterenye, újabban Bátorterenye is lett – mármint a kommunisták nyelvezetében.

A nyolcvanas évek derekán még négy szénbánya termelt Nógrád (akkor még nem vár-) megyében. A bányásznapot az idő tájt szeptember 6-án tartották – ma Szent Borbála napja decemberben -, és a jeles alkalomra Salgótarjánba érkezett Kapolyi László ipari miniszter. A briliáns szakpolitikus meglehetősen jó szellemi képességekkel rendelkezett, a Szovjet Tudományos Akadémia tagja is volt, de tanított amerikai egyetemen is.

Nem csoda, hogy meglehetősen nívós beszédet tartott. Mintegy negyven percen át beszélt – természetesen fejből. Körülbelül a szónoklat közepén néven nevezett két megyei bányát, és mindkettőből megnevezett három-három kiváló vájárt. Nem tekintett papírjaiba, minthogy nem is volt a kezében papírlap.

Talán soha nem derül ki, miért, Kapolyinak nem sokára mennie kellett...

Lelkes pártaktivista, Méhes Lajos elvtárs került a helyére. Döbbenetes volt az a szellemi zuhanás, amely a következő bányásznapon megmutatkozott. Méhes elvtárs már nem Salgótarjánban a szabad ég alatt, hanem Bátonyterenyén, zárt teremben tartotta meg szónoklatát.

Természetesen olvasta, méghozzá egy riasztóan nagy paksamétából.

Birkózott, birkózott a szöveggel, s ezzel önmagát is, hallgatóságát is nagy próbatétel elé állította. Egyvalamivel azonban nem tudott megbirkózni: Bátonyterenye nevével. Valószínűleg nem tudta, hol van, az odafelé vezető úton az akkori luxusautóban sem mondták meg neki, hová közelítenek. Azt azonban tudta, bányásznap van, bányavidék felé haladnak. Ki lehet találni:

Bányaterenye lett a város neve.

Többször is Bányaterenyét olvasott fel a legépelt szövegből. Természetesen utólag sem mert neki szólni senki. S ezzel egy sztálini példát idéztek fel. A nagy vezér Moszkva felé utazott vonaton, s az ablakon kinézve meglátott egy templomot. Megállította a vonatot, kiszállt, megszemlélte az istenházát. A templom előtt állt egy farakás. Sztálin kiadta a parancsot: ezt el kell innen tüntetni. S egy hét múlva az elvtársak lebontották és eltakarították a templomot. Mert senki nem merte megkérdezni: Sztálin elvtárs, a templomot vagy a farakást kell eltüntetni?…

Méhes elvtársnak sem mertek szólni párthívei: Miniszter elvtárs, a város neve Bátonyterenye.

A kommunizmus bornírtsága örök.

Bátonyterenye megint megjárta, mert egy mai kommunista vezető, egy mentelmi jog mögé bújó extremista a videókamerába mondta: Bátorterenye…

Méhes elvtárs kísértete bejárta, ha nem is Európát: Bátonyterenyét. Moszkovita celeb után brüsszelita celeb keveredik a nép közé, és osztja az észt, miközben gőze sincs róla, hol van.

Az osztályháborúra a gárda készen áll, nem alkuszunk mi többé már, emlékezz, proletár…