Lavrov az atomhatalmak felelősségéről
2025. március 12. 21:08

A nukleáris hatalmaknak kommunikálniuk, nem pedig kiabálniuk kell egymással - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Andrew Napolitano, Larry Johnson és Mario Nawfal amerikai bloggereknek adott interjújában.

Lavrov - tass/Valerij Sarufulin

Lavrov kifejezte Moszkva nyitottságát bármilyen, a tiszteletre épülő formátumra Donald Trump amerikai elnök azon felvetésével kapcsolatban, hogy az atomfegyverekről amerikai-orosz-kínai találkozót kellene tartani. Emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok többször kifejezte érdeklődését a stratégiai stabilitásról való párbeszéd folytatására Oroszországgal.

"Az Egyesült Államok és Oroszország olyan államok, amelyek nemzeti érdekei soha nem lesznek azonosak. Nem tudnak teljesen egybeesni, még 50 százalékban sem. De amikor mégis egybeesnek, akkor ilyen helyzetekben nekünk felelős politikusokként mindent meg kell tennünk, hogy ezeket a hasonlóságokat fejlesszük, a gyakorlatba ültessük, hogy a felek javára fejlődjenek, legyen szó gazdasági vagy infrastrukturális projektekről vagy bármi másról"
- mondta a miniszter az orosz sajtó által részletesen ismertetett interjúban.

Ugyanakkor megjegyezte, hogy amikor az érdekek nem egyeznek vagy ellentmondanak egymásnak, a felelős országoknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy ez ne fajuljon konfrontációvá, főleg katonai konfrontációvá, amely más országok számára katasztrofális következményekkel járna. Mint mondta, az orosz fél jelezte az amerikainak, hogy ezt a logikát követi.

"Mondok egy példát. A Kínai Népköztársaság évtizedek óta az imént említett képlet alapján alakítja kapcsolatait az Egyesült Államokkal. Néha kritizálják egymást, ami ellen nekünk nincs kifogásunk. A modern diplomáciában új nyelv válik használatossá. De a párbeszéd e két ország között soha nem szűnt meg" - tette hozzá.

Lavrov szerint Európa és Nagy-Britannia azt akarja, hogy az ukrajnai konfliktus folytatódjon, növelni szándékozik a tétet, és készül valamire, hogy Washingtont agresszív fellépésre késztesse Oroszországgal szemben. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy fenyegetést jelentene Oroszország számára a NATO-csapatok ukrán területen való jelenléte bármilyen zászló alatt, bármilyen minőségben, beleértve a békefenntartóit is, ezért semmilyen körülmények között nem fogadja el a NATO-országok jelenlétét ukrán területen.

Kifogásolta, hogy a nyugati országok, miközben azt hangoztatják, hogy Ukrajna nélkül Ukrajnáról semmit sem mondanak, Oroszország kizárásával mindent megtesznek Oroszország ellen.

Leszögezte: az ukrajnai válság ügyében nem szabad olyan kompromisszumot kötni, amely az emberek sorsát veszélyeztetné. Prioritásnak nevezte Moszkva számára, hogy megvédje azokat az embereket, akiket "a kijevi rezsim" a törvényei által "megfosztott a történelmüktől".

Lavrov szerint Ukrajna megtarthatta volna 1991-es határait, "de a Krím és a Donyec-medence egy része nélkül", ha tiszteletben tartotta volna a minszki megállapodásokat.

"Minden alkalommal, amikor csalnak, veszítenek. Ez a folyamat folytatódik" - hangoztatta.

Európáról szólva hangot adott álláspontjának, miszerint az Európai Unió elvesztette függetlenségét, gazdasági jelentőségét, és folyamatban van iparának elvesztése is.

"Mindezt egy ideológiai cél, az Oroszország felett a csatatéren való győzelem elérése érdekében hajlandók feláldozni"
- mondta.

Felidézte a német kormányzati nyilatkozatokat, amelyek szerint a Németország sohasem fogja helyreállítani a gázszállítást az Északi Áramlat-2 csővezetéken keresztül, mert meg kell szabadulnia az orosz gáztól való függőségétől.

"De hiszen ez volt a német gazdaság virágzásának alapja. Most a németek négyszer-ötször többet fizetnek a gázért, mint a hasonló iparágak az Egyesült Államokban. A német vállalatok odaköltöznek" - hangsúlyozta a miniszter.

Felhívta a figyelmet arra, hogy miközben az EU-ban korábban arról beszéltek, hogy "stratégiai vereséget" kell mérni Oroszországra, most arról nyilatkoznak, hogy nem fogadják el Ukrajna kapitulációját.

"Az EU nem békés gazdasági projekt többé. Saját hadsereget akarnak. (...) Egyes nyilatkozatok célja a terepfelmérés, hogy lássák a reakciót az óceán túloldaláról" - mondta Lavrov.

Moszkva és Peking kapcsolatára kitérve azt hangoztatta, hogy Oroszországnak soha nem voltak ilyen jó és bizalomteljes kapcsolatai Kínával. Leszögezte, hogy Moszkva soha nem fogja megszegni jogi és politikai kötelezettségeit Peking iránt.

Az orosz kapcsolatok problémái és nehézségei nagyrészt a szankcióknak köszönhetőek, mert a vállalatok el akarják kerülni az ilyen büntetéseket.

"Néhány nagyon ígéretes szibériai logisztikai, infrastrukturális projektet elhalasztottak. De mi nem sietünk. A kínaiak még inkább soha nem sietnek. Ők mindig a horizonton túlra tekintenek. Ez az ő nemzeti mentalitásuk. Mi ehhez tisztelettel viszonyulunk" - nyilatkozott Szergej Lavrov.

mti
Címkék:
  • Rossi elemzése nem rossz, de…
    Ahogy most itthon, úgy Isztambulban is három-négy perc leforgása alatt két gólt kaptunk. Ez azt jelenti, hogy letörünk egy bekapott gólnál. Korábbról nem is emlékszem, hogy történt-e ilyen. Nem szabad vert seregként elkönyvelni a bekapott gólt, elvégre még most is volt hátra hatvan perc.
  • Méregzöld klímaőrület
    Füllent a fősodor sajtó, amikor azt szajkózza: a tudósok nagy többsége szerint a széndioxod káros, az okozza a felmelegedést. A valóban neves tudósok épp az ellenkező véleményen vannak.
  • Latorcai Csaba: A kormány számára a vidék érték, a DK számára nevetséges
    Móring József Attila, somogy vármegye országgyűlési képviselője intézett kérdést Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejelsztési miniszterhez, hogy a kormány milyen lépéseket tesz a Somogy vármegyei vidék fejlesztése érdekében. Az országgyűlésben Latorcai Csaba válaszolt a kérdésre. A parlamenti államtitkár hangsúlyozta, hogy képviselő úr választókörzetében is számos beruházás valósult meg az elmúlt években, de Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció képviselője, nem éppen demokratikus módon bekiabált és nevetségesnek nevezte, hogy a kormány minden korábbinál több pénzzel támogatja a települések fejlődését, a vidék megerősödését.
  • A március 15-i keresztényellenes előadás miatt a Hegyvidéki KDNP a kerület egyházügyi és köznevelési tanácsnokához fordult
    A Hegyvidéki KDNP szervezete nevében Azbej Tristan, a KDNP kerületi elnöke, valamint Dr. Bólya Boglárka és Hidvéghiné dr. Pulay Brigitta elnökségi tagok levélben fordultak Visi Piroska-hoz, a kerület egyházügyi és köznevelési tanácsnokához a március 15-i, botrányos ünnepi műsor kapcsán.
  • Soltész Miklós: a történelemből tanulnunk kell
    Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszédet mond Kőszegen, ahol a városban raboskodott és elhunyt közel 2500 munkaszolgálatosra emlékeztek 2025. március 24-én. MTI/Filep István
MTI Hírfelhasználó