Tizenegy évvel ezelőtt, 2014. december 16-án az Országgyűlés a magyar zászló és címer napjává nyilvánította március 16-át. A parlament által elfogadott szöveg szerint a piros-fehér-zöld színekből álló lobogó nemzetünk összetartozását és függetlenséget jelképezi, az alaptörvényben meghatározott címerünk pedig a közös nemzeti kulturális örökségünk része.

Petőfi Sándor 1848. októberének közepén, vagyis nem sokkal a honvédsereg dicsőséges pákozdi győzelme után megírt versében az édesapját úgy mutatja be, mint egy vén zászlótartó, kit cselekvésre ösztökélt a hír, hogy vészben a hon, ezért „zászlót vett kezébe” (A vén zászlótartó).

Milyen zászlót adott nemzeti nagy költőnk versbéli édesapja kezébe? Hogyan nézett ki akkor, Petőfi korában hazánk lobogója?

Néhány hónappal a vers megírása előtt, vagyis 1848. március 16-án, tehát pontosan 177 évvel ezelőtt, az akkori fővárosunkban, Pozsonyban ülésező országgyűlés elfogadta a „nemzeti színről és az ország czimeréről” szóló XXI. törvényt.

A mindössze két pontból álló jogszabály szerint „a nemzeti szín és ország czimere ősi jogaiba visszaállíttatik”, valamint „ennélfogva a háromszínű rózsa polgári jelképen ujra felvétetvén, egyszersmind megállapittatik, hogy minden középületnél s közintézeteknél minden nyilvános ünnepek alkalmával, és minden magyar hajókon a nemzeti lobogó és ország czimere használhassék. Egyébiránt a kapcsolt Részeknek szabadságukban hagyatván, hogy az ország szinei és czimere mellett, saját szineiket és czimerüket is használhassák”.

Annak ellenére, hogy nemzeti lobogónk nemcsak népünket (annak gazdag múltjával, kultúrájával és szenvedésével együtt) jelképezi, de az ezeréves államiságunk szimbóluma is; a piros, fehér és zöld színek trikolórja mégis hosszas fejlődés eredményeként alakult ki. Legkorábbi eleme a piros és fehérként említhető színösszetétel, amit a heraldika, vagyis címertan szabályai szerint helyesebb lenne inkább vörös és ezüst színként említeni.

Ez a kezdet, az Árpád-házi királyaink zászlaja és címere.

Ha ugyanis a vörös-ezüst csíkot pajzs hordozza s nem vászon, s ez a két szín hétszer vágja keresztbe a mezőt, akkor megkapjuk az úgynevezett árpádsávos címert, amely uralkodói pecséteken először a 13. században jelent meg. A Nagy Lajos királyunk parancsára ékes latin nyelven, 1360 körül íródott Képes krónika miniatúrái a régi királyainkat rendre így ábrázolta.

Címerünkben ettől külön jelent meg a mai kettős kereszt, melyről a katolikus hagyomány azt tartja, hogy Szent István király apostoli királyságára utal. Történetét nagyon szépen leírja az úgynevezett Hartvik-legenda.

A Könyves Kálmán királyunk idejében élt győri püspök írására III. Ince pápa 1201-es rendelkezése óta Szent István hivatalos életrajzaként tekinthetünk. Adjuk is át a szót rögvest a győri püspöknek, aki 1112 körül egybegyúrta a Szent István életét korábban feldolgozó, úgynevezett kis és nagy legendát: a „következő nap megszabott órájában Astrik püspök a pápához ért, a rárótt feladatot bölcsen ellátva, a szent fejedelem viselt dolgait rendben előadva kérte az apostoli széktől az említett kitüntetéseket. Kimutatta, hogy méltó ilyen tisztességre és méltóságra, mert Isten segítségével meghódított több nemzetet, s hatalma által sok hitetlent az Úrhoz térített. Ezek hallatára nagyon megörült a római főpap, mindent megadott jóságosan, ahogy kérték. Azonfelül keresztet küldetett a királynak, mintegy az apostolság jeleként, így szólván: Én apostoli vagyok, ő viszont méltán Krisztus apostola, ha Krisztus annyi népet térített meg általa.”

Sorsfordító napként is említhetjük augusztus 29-ét, amelyet örökre összeköt Nándorfehérvár, Mohács és Buda, no meg Szulejmán szultán emléke.
A Hartvik-legendában tehát már felbukkan az apostoli királyi cím, amit egyes egyedül csakis a magyarok királya kapott meg, más evilági uralkodó nem.
Szilveszter pápa apostoli keresztje azt jelezte, hogy a Magyar Királyság a Német-római Birodalomtól, mint a korszak világi hatalmától is, és Rómától mint a kor lelki hatalmától is független, szuverén ország. Ezt a kivételes helyzetet erősíti István karácsonyi megkoronázása is, hiszen rajta kívül ezen a napon „Isten kegyelméből” csak Nagy Károly és Nagy Ottó, vagyis a nyugati kereszténység két legnagyobb császára kapta meg a koronát.

Szent István király ábrázolása a Képes krónikában. Címereként a kettős kereszt (crux gemina) lett feltüntetve, amely III. Béla címere volt
A Szilveszter pápa által küldött kereszt ábrázolása idővel változott. Már a nagyon korai időkben, vagyis a 12. század közepén a magyar királyi hatalom jelképe lett, a ma ismert kettős kereszt formájában azonban III. Béla korában jelent meg. Ez már csak azért is érdekes, mert a kettős kereszt az egyházi heraldikában a pátriárkákat, érsekeket illette. Nálunk viszont idővel – első, apostoli királyunk révén – hazánk egyik jelképévé vált, amely nemzeti címerünkbe is beépült.

Ha tovább vizsgáljuk a nemzeti lobogónk történetét, azt látjuk: annak ellenére, hogy már II. Endre királyunk egyik, 1222-ben kelt pecsétje piros-fehér-zöld színű selyemzsinóron függött, és a vegyesházi és Habsburg-királyaink alatt is számos okmány hasonló szalagot hordozott, e három szín mégis csak lassan vált Magyarország trikolorjává.

Történelmi zászlókat visznek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 169. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen Beregszász központjában 2017. március 15-én (Fotó: MTI/Nemes János)

 Jezsó Ákos