Labdarúgó NB I - Pető Tamást menesztette a Fehérvár, Tímár jöhet a helyére
2025. április 14. 20:45
Úgy értesültünk, hogy sorozatban öt nyeretlen bajnoki után hétfőn menesztette vezetőedzőjét, Pető Tamást az NB I-ben nyolcadik helyre visszacsúszott Fehérvár FC; a szakember állítólag már el is köszönt a szurkolóktól. Az m4sport.hu információi szerint a Vidi kispadjára az egyik jelölt az elmúlt héten a Nyíregyházától menesztett Tímár Krisztián lehet, akivel a klub fel is vette a kapcsolatot.
A Fehérvár 1–0-ra kikapott a kiesés elől menekülő Nyíregyháza Spartacus otthonában az NB I 27. fordulójában. A zsinórban ötödik nyeretlen bajnokit követően Pető Tamás vezetőedző azt mondta az M4 Sport kamerái előtt, hogy nagyon nehéz helyzetbe sodorták magukat.
A Fehérvár 11-est rontott.
„Ilyen szinten nem lehet ilyet csinálni” – Pető szerint a 11-esen is múlt a pontmentés, de hátul gyermeteg hibát követtek el.
A piros-kékek legutóbb március 2-án, a Debrecen otthonából hozták el mind a három pontot, az elmúlt tizenegy találkozójukon mindössze kétszer győztek. A hullámvölgybe került együttes így visszacsúszott a nyolcadik helyre az OTP Bank Ligában, s már a kieső zóna miatt is aggódhat, hiszen a 11. pozícióban lévő DVSC-t mindössze négy ponttal előzi meg.
A gyengébb szereplés következtében a Fehérvárnál felvetődött az edzőváltás gondolata, most pedig a klub ügyeiben jól értesült vlogger, Ember Norbert arról tájékoztatta az m4sport.hu-t, hogy Pető Tamást menesztették, már el is köszönt a csapat szurkolóitól. A Vidi hamarosan hivatalosan is bejelentheti a tréner távozását.
Pető tavaly nyáron vette át a Vidi irányítását, mostanáig 35 tétmeccsen 12 győzelem és hét döntetlen mellett 16 vereséget szenvedett a csapattal (átlagban 1,23 pont), míg Tímár Krisztián 2023 júniusa óta 69 tétmérkőzésen volt a Nyíregyháza vezetőedzője, a Szpari vezetősége április 7-én, hétfőn köszönte meg a munkáját, a helyét Szabó István vette át.
Információinkkal kapcsolatban a Fehérvár nem kívánt kommentálni.
"Ez feljogosít talán bennünket arra, hogy kerüljük az óvatoskodó megfogalmazást, amit a híradásokban láttam. Nem meghalt, meg kényszersorozás következtében. Agyonverték. Tehát agyonvertek egy magyar állampolgárt, ez a helyzet. És ez egy olyan ügy, amit ki kell vizsgálnunk" szögezte le a kormányfő.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Ez a siker azt jelenti, hogy ha a görögök - akiket a magyar válogatott pénteken legyőzött - érvényesítik a papírformát a vb-újonc horvátokkal szemben, akkor a nemzeti csapat a szerdai utolsó találkozó eredményétől függetlenül csoportelsőként közvetlenül a negyeddöntőbe jut.
Franciaország 2023-ban kiutasított egy 39 éves üzbég migránst az Emberi Jogok Európai Bíróságának tiltása ellenére. Görögország szintén figyelmen kívül hagyja a Bíróság egyes ítéleteit, amikor a migránsokat Törökországba toloncolja vissza polgárainak védelmére hivatkozva.
Zelenszkij ukrán elnök és Ursula Von der Leyen európai bizottsági elnök arról tárgyal, hogyan lehetne kikerülni a magyar vétót Ukrajna uniós tagságával kapcsolatban. "Kár a gőzért! Sehogy. Inkább arról tárgyaljanak, hogy a kényszersorozások során senki ne haljon meg!" – írta ezzel kapcsolatban Orbán Viktor.