Ferenc pápa írta idén is a nagypénteki keresztutat kísérő meditációkat
2025. április 15. 17:06
Ferenc pápa írta idén is a nagypéntek esti keresztutat kísérő meditációkat, amelyek a római Colosseumnál hangzanak el, de az egyházfő helyett egy általa kijelölt bíboros vezeti a via crucist - közölte kedden a Vatikán a nagyhét előzetes programját. Húsvétra a Vatikánba érkezik az amerikai alelnök.
A szentszéki sajtóközpontban kiadott információk szerint Ferenc pápa állapota folyamatosan javul, ami a lélegzetvételt, a beszédkészséget és a mozgását is illeti. Folytatja a kórházban megkezdett fizioterápiát, amely légzési és testgyakorlatokból áll.
Szükség esetén még most is kap magas áramlású oxigénpótlást, de egyre hosszabb időt tölt a lélegeztetést segítő, orrba helyezett vékony csövek nélkül.
Ferenc pápa március 23-án hagyta el a Gemelli-klinikát, és azóta a vatikáni lakhelyeként ismert Szent Márta-házban lábadozik.
"Rövid találkozókon" fogadja a kúria munkatársait, és dolgozik: az idén is személyesen írta meg a meditációt a Colosseumnál nagypéntek este végigjárandó keresztúthoz. A szöveget péntek délben hozzák nyilvánosságra.
A húsvéti szertartásokat a pápa által kijelölt bíborosok vezetik.
Nagycsütörtök délelőtt az úgynevezett krizmaszentelő misét a Szent Péter-bazilikában Domenico Calcagno bíboros, az Apostoli Szék Vagyonkezelőségének nyugalmazott elnöke mutatja be.
Csütörtök délután az utolsó vacsorára emlékező misét a Szent Péter-bazilikában Mauro Gambetti bíboros, a bazilika főpapja mutatja be. Ez alkalomból kiállítják Krisztus keresztjének egy darabját, amelyet ereklyeként Rómában őriznek.
A nagypéntek délutáni igeliturgiát Claudio Gugerotti a Keleti Egyházak Dikasztériumának prefektusa vezeti a bazilikában.
A Colosseumnál a keresztutat Baldo Reina római bíboros helynök vezeti péntek este negyed tíztől. Az ájtatosságon Ferenc pápa gyengélkedése miatt tavaly sem volt jelen személyesen.
A Szentszék egyelőre nem közölte, hogy ki tartja nagycsütörtök délután a lábmosás szertartását, amelyet Ferenc pápa az utóbbi tizenkét évben majdnem mindig bebörtönzött elítélteken végzett el.
Nem véglegesítették, hogy ki vezeti a nagyszombat esti vigíliát a Szent Péter-bazilikában, és a vasárnapi ünnepi misét a Szent Péter téren, amelynek a végén a pápa a bazilika központi lodzsájáról szokta felolvasni húsvéti üzenetét, majd áldását adja Rómára és a világra (Urbi et Orbi).
Nem kizárt, hogy az egyházfő jelen lesz valamelyik szertartáson vagy köszönti a résztvevőket, ahogyan azt most virágvasárnap is tette, amikor a Szent Péter téren bemutatott mise végén megjelent.
J.D. Vance amerikai alelnök pénteken kezdődő római és vatikáni látogatásával kapcsolatban a Szentszék nem zárta ki, hogy Ferenc pápa is fogadja, valamint azt sem, hogy a politikus részt vehet a vasárnapi szentmisén.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.