Kiemelkedő forgalomnövekedést hozhat a húsvéti hosszú hétvége a Balaton régióban
2025. április 17. 16:35
A szállodák előfoglalási adatai szerint a Balaton régió turizmusában kiemelkedő forgalomnövekedést hozhat a négynapos hosszú hétvége - közölte a Balatoni Turizmus Szövetség pénteken az MTI-vel.
 
Hozzátették: ugyanakkor a megnövekedett turistaforgalomban jelentős arányt képviselhetnek majd azok, akik csak egy napra látogatnak a környékre és nem feltétlenül vesznek igénybe szálláshelyeket, de több települést is felkeresnek a tó körül.
 
A közleményben idézik Fekete Tamást, a szövetség elnökét, aki szerint bár a hangsúly gyakran a több napos tartózkodást igénylő vendégeken van, az "egynapos turisták" gazdasági hatása sem elhanyagolható a helyi vállalkozások és a régió egésze számára.
 
Mint írták: a Balaton térsége idén is számos kreatív és látványos húsvéti attrakcióval várja a látogatókat.
Balatonbogláron például egy impozáns, két méter magas és 105 centiméter széles festett tojás csodálható meg. Tapolcán időjárásálló tojásokkal díszítik fel a park fáit, egyedi tojáslugast teremtve, míg a tér központi eleme egy kétméteres, körülbelül 100 kilogrammos, a feltámadást ábrázoló hímestojás lesz.
 
Balatonvilágostól nem messze, Enyingen Magyarország legnagyobb húsvéti hímes tojása látható, mely több mint három méter magas és 228 centiméter átmérőjű, valamint egy 3761 valódi tojással díszített alagút is része a látványosságnak.
 
Balatonalmádiban minden évben több mint 750 kézműves tojás díszíti a fákat, kiegészülve tojáskereséssel és gyermekprogramokkal. A tó számos pontján, így Balatonvilágoson és Balatonföldváron is nyuszifigurák bukkannak fel, csalogató tavaszi hangulatot teremtve - írták.
 
Kéthely a mintegy 12 ezer darab tojással díszített tojásfájával igazi "húsvéti nyuszifővárosnak" tekinthető. A hatalmas tojások és az ötméteres szalmanyúl mellett világító tojásalagút és nyuszis installációk is várják a látogatókat. A tojásfán üveg, hímzett, fa- és papírtojások egyaránt megtalálhatók, sokukat a somogyi települések címere díszíti, és a látogatók saját készítésű darabokkal is bővíthetik a kollekciót.
 
Fekete Tamás hozzátette: minden évben számos kulináris és zenei fesztivált is szerveznek a régióban húsvétkor, és egyre több a sportos, az egészség megőrzésével kapcsolatos kezdeményezés is; Siófokon ismét megrendezik a tojás- és nyúlfutamot (#hashtEGG Tojás- és Nyúlfutam) április 20-án, amelyet a szervezők a leggyorsabbak és legviccesebbek futóversenyeként hirdetnek. Itt egyébként tartanak tojásevő- és tojáspucoló versenyt is, mely végén megválasztják a helyi tojáskirályt, a legkisebb "sportolóknak" pedig átadják Füred Kapitány, a balatoni mesehős győzelmi ajándékait is - olvasható a közleményben.
MTI/HungaroMet
Címkék:
  • Fellöktek egy újságírót – na és?
    A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
  • Krajsovszky Gábor: Neobolsevizmus és kereszténység harca ma Magyarországon
    Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
  • Külhoni magyarlakta területek
    A Lajtától a Berecki-havasokig, a Dunajectől a Tengermellékig... Az elmúlt években 600 ezer magyarországi diák jutott már el a külhoni területekre, idén is tehát határtalanul osztálykirándulás, határtalan magyarság - tette hozzá.
  • A 35. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia
    Bódis László hangsúlyozta azt is, hogy az idéntől a középiskolától kezdve az egyetemi képzés legvégéig minden képzési szinten elérhető egy vállalkozói program a tehetséges fiatalok számára.
  • Hollik István: Magyar Péternek egyetlen gondolata sincs, amit ne Orbán Viktortól lopott volna
    Magyar Péternek egyetlen eredeti gondolata sincs, amit ne a Fidesz-KDNP-től, vagy személyesen a miniszterelnöktől lopott volna el a mondandójában, a tevékenységében. Több mint 20 évvel ezelőtt hirdette meg Orbán Viktor, hogy hozzuk létre a polgári köröket. A Tisza-szigetek azok micsodák? Ugyanaz a recept, de egy lényegi különbség van. Orbán Viktor azért mondta azt, hogy szervezzük meg magunkat mi, kereszténydemokraták és nemzetiek, hogy utána Magyarország szuverenitását meg tudjuk őrizni. Magyar Péter viszont ahhoz kéri az emberek támogatását, és használja fel Orbán Viktor mondatait, politikai innovációit, hogy ezeket lenyúlva Brüsszel rabigájába hajtsa Magyarországot – hangsúlyozta Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő a Gondolának adott interjúban.
MTI Hírfelhasználó