Romániából csaknem ötszáz tartalékos katona szegődött zsoldosnak Kongóba az évek során
2025. április 19. 12:47
Romániából 466 tartalékos állományú, egykori hivatásos katona kötött törvényesen szerződést olyan biztonsági cégekkel, amelyek a Kongói Demokratikus Köztársaságban tevékenykednek, további hét aktív katona pedig feltehetően törvénysértő módon szegődött zsoldosnak az afrikai országba, ellenük bűnvádi eljárást indított a katonai ügyészség - közölte szerdán a román védelmi minisztérium (MAPN).
Angel Tilvar védelmi miniszter február végén rendelete el vizsgálatot annak kiderítésre: van-e olyan aktív hivatásos katonája a román hadseregnek, aki a közelmúltban a polgárháború sújtotta afrikai országban szolgált. Előzőleg olyan sajtóértesülések láttak napvilágot, melyek szerint az alkotmányos rend elenni uszításért bűnvádi eljárás alá vont Calin Georgescu volt elnökjelölthöz közel álló, diverziókeltési kísérlet miatt letartóztatott zsoldoscsoport tagjai közült többen az MAPN olyan katonái, akik fizetetlen szabadságot vettek ki, hogy a hazainál jóval magasabb zsoldért elszegődhessenek az afrikai konfliktusövezetbe.
Az MAPN közleménye szerint két aktív altiszt és öt hivatásos katona ellen indult eljárás, mivel fizetett gyermeknevelési szabadságuk időtartama alatt, 2023 és 2025 között különböző időszakokra Kongóba szerződtek és ezzel több törvényt is megsértettek.
Bár a korhatáros nyugdíjazás, egészségügyi problémák vagy felmondás miatt tartalékos állományba helyezett katonák utólagos külföldi szerződése nem törvénysértő, közöttük is találtak 24 olyat, aki az MAPN-nel kötött szerződés felbontása, majd a kongói szolgálat után visszatért a román hadseregbe. A MAPN szerint ezek az esetek nem képeznek számottevő nemzetbiztonsági kockázatot, mivel olyan alacsony rangú katonákról van szó, akiknek a titkos információkhoz történő hozzáférése korlátozott.
A kongói román zsoldosok ügye akkor vált témává a román médiában, amikor - a legfőbb ügyészség közlése szerint - a tavalyi elnökválasztás félbeszakítását és a választás újrakezdését elrendelő alkotmánybírósági határozat után, december 8-án Horatiu Porta zsoldosvezért tetten érte a rendőrség, miközben húsz felfegyverzett társával együtt Bukarestbe tartott, a hatóságok szerint azzal a szándékkal, hogy a választás megszakítása ellen tiltakozó tüntetők között "káoszt szítson".
Február végén a román legfelsőbb bíróság előzetes letartóztatást, illetve házi őrizetet rendelt el 18 diverziókeltéssel gyanúsított volt zsoldos ügyében, az időközben külföldre menekült Horatiu Potra és másik két gyanúsított ellen pedig nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
A vádhatóság szerint Potránál és társainál 51 kézigránátot, két gránátvetőt, 40 tölténytárat, 21 pisztolyt, 6 géppisztolyt, egy géppuskát, robbanóanyagot és több száz töltényt találtak a házkutatások során.
Potráról tavaly februárban is írtak a román lapok, amikor a bukaresti külügyminisztérium megerősítette, hogy két román állampolgár meghalt, további négy pedig megsebesült a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló harcok során. A Kanal D televízió hírműsorában akkor arról számoltak be, hogy a román áldozatok a Kongói DK kormányerőit kiképző - volt hivatásos katonákból, egykori idegenlégiósokból álló - zsoldoskülönítmény tagjai, akiket egy közel-keleti és afrikai konfliktusövezeteket megjárt, medgyesi származású egykori idegenlégiós, Horatiu Potra szerződtetett és irányít.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Gyurcsány személye fölöslegessé vált. Politikai mérlege siralmas: a valamiből csinált semmit, a sokból keveset. Az MSZP nagy valószínűséggel be sem jut majd a parlamentbe, a DK meg a bejutási küszöb körül szédeleg. Taktika volna a visszavonulása? Érdemes még a nómenklatúra-burzsoáziának Gyurcsánnyal taktikáznia?!
Keresztény Európát akarunk, mert hisszük, csak ennek van jövője - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a fejújított Tihanyi Bencés Apátság és a Szent Kristóf zarándokház átadó ünnepségén pénteken.