Turi Gergő (TRISKELL Épülettervező Kft.) épületterve nyerte az első díjat a Himnusz-emlékhely tervpályázatán, amelynek nyerteseit szerdán hirdették ki Budapesten.
magyarepitok.hu
"Ma nem csupán terveket értékelünk, hanem a nemzeti összetartozás szellemét idézzük meg, a Himnusz gondolatát, és költőjének, Kölcsey Ferencnek az örökségét" - mondta a díjátadón Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára.
Kiemelte, a pályázat legfőbb hívószava a magyar nemzeti egység egyik legmélyebb forrásának, a Himnusznak a méltó megjelenítése volt azon a helyen, ahol annak sorai formálódtak.
magyarepitok.hu
Az építészeti terveket bíráló bizottság arra törekedett, hogy az emlékhely egyszerre hordozza magában a hagyomány tiszteletét, a jövő építésének vívmányait, és egy olyan kortárs építészeti alkotás kerüljön ki győztesként, amely méltó hitelességgel őrzi Kölcsey egykori otthonának emlékeit, ugyanakkor korszerű, energiahatékony és letisztult formavilágával harmonikusan illeszkedik a környezetébe - emlékeztetett.
Lánszki Regő elmondta, hogy a beérkezett 39 pályaműből volt olyan, amely a szimbolikában volt különösen erős, volt amelyik az eredeti állapot visszaállítását tűzte ki célul, míg más a helyhez illeszkedés "érzékeny és árnyalt" megoldásaiban jeleskedett.
"A feladat súlya nagy volt, hiszen az új épületnek egyszerre kellett méltósággal megidézni a hajdani kúria hangulatát, magával ragadni az emelkedett légkört, ugyanakkor tiszteletben tartani a helyi léptéket és szellemiséget, teret kellett adni a helyi közösségek életének, a látogatóknak, és azoknak is, akik majd tanulni érkeznek ide" - fogalmazott.
Kiemelte, a bíráló bizottság a legátgondoltabb, leginnovatívabb és legtiszteletreméltóbb terveket helyezési díjakkal, kiemelt megvétellel és megvétellel ismerte el.
Csoma Zoltán, Szatmárcseke polgármestere megköszönte a pályázó építészek munkáját, a kormányzatnak pedig azt, hogy felkarolta és támogatta a Himnusz-emlékhely projektet.
Turi Gergő (TRISKELL Épülettervező Kft.) épületterve nyerte az első díjat, a bizottság második díjjal ismerte el Emődi-Kiss Tamás terveit, harmadik pedig Sztranyák Gergely, Sztranyák Veronika (SZTR stúdió) és Varga Dániel pályamunkája lett. Kiemelt megvételre Trabak Máté és Trabak Zoltán tervét, megvételre pedig Juhász Kristóf Attila, a NAPUR ARCHITECT Kft., a Puhl és Dajka Építészeti Iroda Kft., valamint a RJZS Architects Kft. terveit javasolták.
Franciaország 2023-ban kiutasított egy 39 éves üzbég migránst az Emberi Jogok Európai Bíróságának tiltása ellenére. Görögország szintén figyelmen kívül hagyja a Bíróság egyes ítéleteit, amikor a migránsokat Törökországba toloncolja vissza polgárainak védelmére hivatkozva.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Gulyás Gergely minden magyar politikai erőt arra szólított fel, hogy ítélje el az Európai Bizottság költségvetés-tervezetét, mert aki ebben a formában ezt a költségvetést támogatja, "annak Ukrajna fontosabb, mint Magyarország".
Eltelt egy év a 2024-es kettős választás óta, és a rendelkezésre álló időközi választási eredmények alapján kijelenthető: a Fidesz–KDNP támogatottsága továbbra is stabil, sőt bizonyos esetekben még erősödött is – írja a Mandiner. A lap az azóta lezajlott több időközi országgyűlési és önkormányzati választásból próbál következtetni arra, hogyan alakulna a politikai térkép, ha most tartanának parlamenti választásokat.
Az erőd megújítása során arra törekedtek, hogy megőrizzék a történelmi értékeket, miközben modern, funkcionális és esztétikus megoldásokat integrálnak. Az új belső park mészkő burkolatot kapott, amely harmonikusan illeszkedik az épület karakteréhez.