Elérhető az új, ingyenes mesterséges intelligencia tananyag
2025. június 20. 19:04
Elindult! Már elérhető az új, ingyenes mesterséges intelligencia tananyag a KRÉTA rendszerben és a mijovunk.hu oldalon - jelentette be a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán csütörtökön.
Palkovics László azt írta: a "MI Jövünk" keretében egy háromórás, közérthető és gyakorlatorientált tananyag készült el, amely bevezet a mesterséges intelligencia világába - az alapfogalmaktól a promptírásig, gyakorlati példákkal és felelős gondolkodással.
A célunk világos: ne csak használói, hanem formálói legyünk az MI korszakának - fogalmazott, hozzáfűzve, hogy ezért teszik elérhetővé minden diáknak, pedagógusnak és érdeklődőnek, teljesen ingyenesen.
A kormánybiztos bejegyzésében egy korábbi, a Gábor Dénes Egyetem AI konferenciáján elmondott beszédéből is idézett, mely szerint "ha valaki nem használ mesterséges intelligenciát, vagy nem akar használni, mert fél tőle, akkor hibát követ el."
Tájékoztatása szerint a tananyagot a KRÉTA rendszerbe csütörtökön automatikusan kiküldték, és nyilvánosan is elérhető a https://mijovunk.hu/ linkre kattintva.
"Minden lehetőség adott, most rajtunk a sor, hogy éljünk vele, a mesterséges intelligencia nem a jövő, a jelen és a cél, hogy mi ne nézői, hanem alakítói legyünk. Most MI Jövünk" - zárta bejegyzését Palkovics László.
Ha összeszámoljuk az Interneten hozzáférhető ilyen és hasonló nyilatkozatokat, legalább 50 ezer név szerint azonosítható tudós szerint a hivatalos klíma elmélet tudományosan megalapozatlan. Ha pedig ez jelenti a 3% törpe kisebbséget, akkor a 97% konszenzusos többség létszáma legalább másfél millió. Vajon kik lehetnek? Vajon miért vonultak illegalitásba?
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Liberalizálta az abortusztörvényét Anglia. Az országban már korábban is megengedően, a terhesség első 24 hetében volt elvégezhető az abortusz büntetőügyi következmények nélkül. Ezt az időbeli korlátozást most eltörölték.
A kémkedés csak szolgálólány, a háborút az erő dönti el - hangzik a régi bölcsesség. Lehet, hogy az izraeli-iráni háborúban ez az okoskodás túlhaladottá vált.
Orbán Viktor a Voks 2025 szavazás utolsó napján azzal érvelt: aki eddig kimaradt a szavazásból, "az most hallgasson a többiekre", arra a több mint 2 millió emberre, aki már elmondta a véleményét Ukrajna uniós tagságáról.