Nappal akár 36 fok is lehet, estére viszont jöhetnek a zivatarok
2025. június 23. 09:51
A nap nagyobb részében derült vagy fátyolfelhős, száraz idő lesz, késő délután, estefelé viszont északnyugat felől határozottabb felhősödés kezdődik, és ekkor főként az Észak-Dunántúlon már kialakulhatnak záporok, zivatarok – heves zivatar sem kizárt – írja a HungaroMet. Sokfelé megélénkül, néhol megerősödik a délnyugati szél, zivatarok környezetében átmenetileg viharos, erősen viharos széllökések is előfordulhatnak.
A csúcshőmérséklet 31 és 36 fok között várható. Késő este jobbára 20, 28 fok közötti értékekre számíthatunk. Kiterjedtebb vastagabb frontális felhőzet halad kelet felé az északi országrészt érintve. Vonulását záporok, zivatarok kísérik, heves zivatar sem kizárt. Délebbre kevesebb felhő ígérkezik, csapadéknak is kisebb az esélye. Az egyre többfelé északnyugatira, nyugatira forduló szél veszít erejéből – zivatarok környezetében azonban átmenetileg viharos, erősen viharos széllökések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 16 és 22 fok között alakul.
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
A helyzetet súlyosbítja, hogy míg azelőtt „csak” a sajtót, a kommunikáció csatornáit uralták, most már kiépítették azt a virtuális teret, amelyben mindenki szabadnak és véleményformálónak hiheti magát. A szellem totális szolgaságba vetésének korát éljük, és kegyetlenül nehéz lesz ezt a folyamatot megállítani, vagy akárcsak lassítani - véli az Európa-érmes újságíró.
Orbán Viktor elmondta: lezárult az Otthon Start Program társadalmi vitája és a beérkezett javaslatok alapján szerdán véglegesítették a fix 3 százalékos otthonteremtési hitelt. Egy új javaslatot is tárgyalt a kormány, egy új támogatási formáról, amit a közszolgálatban dolgozóknak indítanak. A támogatás összevonható lesz az Otthon Start Hitellel - jelezte.
"Magyarország a tökéletes példa arra, hogy amikor azt kértük, próbáljanak meg gondoskodni az ide látogató szurkolók és közösség jobb kiszolgálásáról, a kormányzat és a promóter válasza is az volt, hogy oké, csináljuk. A megfelelő időben szánták el magukat a munkálatokra, így az idén megcsodálhatjuk ennek az eredményét, amelyhez ezúton is szeretnék gratulálni" - mondta Stefano Domenicali.