Kapu Tibor új nyomkövetési módszert vizsgál a HUNOR program keretében a magyar űrmisszió során - közölte a HUN-REN Kommunikációs Főosztálya csütörtökön az MTI-vel.
A közleményben kiemelték, hogy a magyar kutatóűrhajós által vizsgált szenzorokat a gyógyászatban, a robotikában és a videójátékokban is alkalmazzák. A HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet kísérletének eredménye hasznos lehet az űrbeli navigációban, űreszközök együttes koordinálásában, dokkoláskor, valamint a karbantartási munkálatok elvégzésekor - írták.
A tájékoztatás szerint a HUNOR IMU-DRS (IMU - Dead Reckoning in Space) kísérlete során a navigációt vizsgálják a súlytalanságban, kizárólag gyorsulásmérő és giroszkóp szenzorok által szolgáltatott adatok alapján.
Mivel a mérőeszközöket földi gravitációs körülmények között gyártják és tesztelik, nagy jelentősége van annak, hogy az adatokat szolgáltató szenzorok súlytalanságban tanúsított viselkedését jellemezhessék.
A súlytalanság előnye a földfelszíni körülményekhez képest, hogy a gravitáció által okozott látens gyorsulást nem kell kiszűrni a mérésekből, a műszerek valódi gyorsulást mutatnak, ez pedig nagyban segíti a pontosabb navigációt.
A feladat technikai hátterét egy mobileszköz és egy, speciálisan erre a célra fejlesztett alkalmazás biztosítja.
A kísérlet első fázisában az űrhajós a mobileszközzel a kezében különböző mozdulatsorokat végez, a kifejlesztett alkalmazás pedig eltárolja a mozgás alatt keletkező mérési adatokat.
"Az adatokat ezt követően a Földre sugározzák, hogy kiértékelhessék, elemezhessék őket. A második fázisban pedig megkíséreljük a mobileszköz által leírt pályákat rekonstruálni" - idézték a közleményben Kornyik Miklóst, a projekt vezetőjét, a HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet munkatársát.
A kutatás az űreszközök rövid és középtávú tájékozódásában segíthet, valamint a Nemzetközi Űrállomás szempontjából is hasznos lehet.
"A Föld körüli pályán túli alkalmazás mellett más bolygók felderítésében is hasznunkra válhat az algoritmus, illetve az algoritmus által megtámogatott tájékozódás, mivel a Holdon vagy a Marson nincsenek műholdas GPS berendezések, így a tájékozódást valamilyen más módon kell végrehajtanunk" - tudatta a HUN-REN Rényi kutatója.
Hozzátette: "az IMU szenzorok felhasználási területe széles körű, a gyógyászat, a robotika, a videójátékok, a repülőszimulátorok és a különböző fitnesz eszközök esetében is jó szolgálatot tesznek, így a velük kapcsolatos kutatások emiatt is indokoltak. A szenzorral kapcsolatos új tudás ugyanis hasznára válhat a különböző IMU-kal dolgozó szakterületeknek is".
Mint írták, a kutat��s folytatásaként egy miniatűr űrdrónt szeretnének felküldeni, amely képes kézi és automata irányításra is. Ezek a drónok az űrállomás körüli karbantartási munkálatok felderítésében és elvégzésében nyújthatnak segítséget - olvasható a közleményben.
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Franciaország 2023-ban kiutasított egy 39 éves üzbég migránst az Emberi Jogok Európai Bíróságának tiltása ellenére. Görögország szintén figyelmen kívül hagyja a Bíróság egyes ítéleteit, amikor a migránsokat Törökországba toloncolja vissza polgárainak védelmére hivatkozva.
Azt hitted, az első rész túlzás volt? Na, az csak a bemelegítés volt. Ez itt a másnap, amikor a buli utáni mocsokban megcsúszol, próbálod magad összeszedni, de Berg Dániel már rég „rekreál”: villásreggeli, szauna, masszázs, smoothie a budai villában, mintha mi sem történt volna - olvasható Kárpáthy Konrád újabb véleménycikkének bevezetőjében.
Rétvári Bence a közlekedési balesetek áldozatainak emlékművénél tartott sajtótájékoztatón azt mondta, az elmúlt 15 évben jelentősen csökkent a közlekedési balesetek száma, a legnagyobb mértékben a halálos kimenetelű baleseteké csökkent.