Erdő Péter: hisszük a halottakkal való találkozás nagy kegyelmét

Szerző: MTI, Gondola
2026. november 2. 08:49

Az elhunyt szeretteinkkel való találkozás reményéről, az értük mondott ima és emlékük őrzésének fontosságáról beszélt halottak napján Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a Kossuth rádió vasárnapi műsorában.

Erdő Péter úgy fogalmazott, Mindenszentek és halottak napja egymást kiegészítő ünnepek, hisszük ugyanis a holtak feltámadását és az örök életet. Vannak, akik haláluk után rögtön a mennyországba jutnak, mások bűneik miatt földi életük után a „tisztulás állapotában" vannak. A halottak napján értük mondott ima a mennyországba vágyó reménnyel és az Isten irgalmába vetett bizalommal van tele – mondta.

„Hisszük a holtakkal való találkozás nagy kegyelmét" – jelentette ki. A bíboros középiskolai tanárának halálát felidézve arról beszélt: hiszi, hogy van kapcsolat a halottak és az élők között, és azt is, hogy

ez a kapcsolat „Isten színe előtt zajlik.

Mert Isten valamennyiünket a magáénak ismer – mondta. Erdő Péter úgy folytatta, hiszi, hogy számít, hogyan él valaki itt a földön, de azt is tudja, hogy az örök életben „találkozni fogunk mindazokkal, akik Isten irgalmából végül az örök boldogságba jutnak". A szentek közösségében majd velük együtt fogjuk dicsérni Istenünket" – fogalmazott. Fontosnak nevezte, hogy megemlékezzünk saját „kedves halottainkról" és azokról is, akikre már senki sem emlékezik. Azt kérte, legyen az emlékezés érzékelhető mindenki számára, legyenek gyertyák a sírokon és az otthonainkban is.

Ne hagyjuk, hogy halottaink emléke elenyésszen itt a földön, és Jézus Krisztus „halála és feltámadása kössön össze minket az örök boldogságban is" – idézte a bíborost az MTI.

Podcast