CIA-igazgató: az idei év kritikus lesz
William Burns az ABC televíziónak adott interjúban azt fejtegette, hogy az orosz fél jelenleg nem gondol komolyan tárgyalásra, és mint fogalmazott, ebbe az irányba csak a hadszíntéren keresztül vezet út. Hozzátette: az amerikai kormánynak azért kell megadnia minden segítséget Ukrajna számára, hogy erősebbek legyenek a harctéren és majd végső soron a tárgyalóasztalnál.
2023. február 26. 22:01

Burns – Agenzia Nova

A 2023-as év kritikus lesz abból a szempontból, hogy az Egyesült Államok minden eszközbeli és hírszerzési támogatást megadjon Ukrajna számára - jelentette ki a CIA igazgatója egy vasárnap megjelent interjúban.

William Burns az ABC televíziónak adott interjúban azt fejtegette, hogy az orosz fél jelenleg nem gondol komolyan tárgyalásra, és mint fogalmazott, ebbe az irányba csak a hadszíntéren keresztül vezet út. Hozzátette: az amerikai kormánynak azért kell megadnia minden segítséget Ukrajna számára, hogy erősebbek legyenek a harctéren és majd végső soron a tárgyalóasztalnál.

Az amerikai hírszerzés vezetője szerint minden jel arra mutat, hogy az orosz elnök ma még túlságosan magabiztos abban, hogy képes lehet Ukrajnát kifárasztással felőrölni, illetve játszik az európaiak politikai kifáradására, valamint arra, hogy idővel az Egyesült Államok figyelme is más ügyek felé fordul.
William Burns hangsúlyozta: az amerikai kormány bizonyos abban, hogy a kínai vezetés fontolgatja halált okozó felszerelések szállítását Oroszországnak, ugyanakkor az amerikai hírszerzés szerint erről végső döntés nem született, és ilyen szállítás eddig nem történt. Hozzáfűzte: az amerikai kormányzat nagyon odafigyel erre és fontosnak nevezte, hogy az Egyesült Államok tegye nagyon világossá, milyen következményei lennének az ilyen szállításoknak.

Megjegyezte, hogy a Nyugat Oroszországgal szembeni - szankciók formájában megnyilvánuló - határozott lépései, valamint a háború alakulása az elmúlt egy évben elbizonytalanítóan és "kijózanítóan" hatott Kínára.

A CIA-igazgató az iráni atomprogrammal kapcsolatban elmondta: nem látják jelét annak, hogy Irán legfelsőbb vezetője döntést hozott volna a nukleáris fegyverkezési program folytatásáról, viszont ennek másik elemét, az urándúsítást tekintve az elmúlt években nagyon sokat lépett előre. Közel vannak ahhoz, hogy csupán néhány hétre legyen szükségük a 90 százalékos dúsítottságú urán előállítására - közölte William Burns arra utalva, hogy atomfegyverek előállításához 90 százalék körüli szintre van szükség.  

MTI
Címkék:
  • Magyar edzője van a Fradinak
    Kegyelmi pillanat: újfent magyar adzője van a Ferencváros labdarúgócsapatának. Nagy esély arra, hogy néhány Európa-hírű futballistánk mellett most egy trénerünk is Európa-hírre kapjon, s külön öröm, hogy ezt magyar csapattal teheti meg.
  • Fekete hattyú
    Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
  • Schallenberg ügyvivő kancellár Ausztriában
    Nehammer azt követően mondott le az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöki tisztségéről és a kancellári posztról, hogy kudarcba fulladtak a koalíciós tárgyalások az ÖVP, a szociáldemokraták (SPÖ) és a NEOS liberális párt között.
  • Özönlenek a migránsok
    Bakondi György beszélt arról is: a kormány arra készül, hogy beperli az Európai Unió Bíróságát, mert az egy döntésével súlyos bírságot szabott ki a külső határok védelmével kapcsolatban Magyarországra. Az Európai Unió Bírósága elleni perben egy londoni ügyvédi iroda jár el.
  • Győzni akarunk, győzni akarunk! – Videó
    Robbie Keane gyorsan felvázolta az új szabályokat a Ferencvárosnál.
MTI Hírfelhasználó