Az önkormányzatok jóra értékelik a rendőrséget
Rétvári Bence közölte: az intézkedések nyomán a francia Ipsos felmérése szerint Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa. A felmérés szerint miközben a svédek 58 százaléka, a belgák és a hollandok 20 százaléka, a németek 15 százaléka tart attól, hogy bűncselekmény áldozatává válik, Magyarországon ez az arány 4 százalék.
2023. március 21. 13:53

Az államtitkár – MTI/Marjai János

Az önkormányzatok egy 5 fokú skálán 4,4-esre értékelik a rendőrség tevékenységét - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Rétvári Bence elmondta, ez annak a 16 pontos kérdőívnek a válaszaiból derül ki, amelyet 1338 önkormányzat juttatott vissza 2022-ben a rendőrséghez.
   
A rendőrség négyévente méri fel ily módon az önkormányzatok tevékenységükről alkotott véleményét - tette hozzá.
   
A bűnmegelőzési munkát 4,5-re, a telefonos segélynyújtást 4,6-ra, a felderítést 4,3-ra, a közlekedés kezelését 4,36-ra, a civil szervezetekkel, polgárőrséggel való kapcsolattartást 4,7-re értékelték a települések - ismertette az államtitkár.
   
A politikus azt mondta: a jó eredmény annak is köszönhető, hogy az elmúlt 12 évben a jogalkotásnak és a rendőrség megerősítésének köszönhetően csaknem harmadára csökkent a bűncselekmények száma.
   
Míg 2010-ben 447 ezer, addig az elmúlt évben csupán 154 ezer bűncselekmény vált ismertté - fűzte hozzá.
   
Hangsúlyozta, hogy a jövőben is javítani kívánja a kormány a rendőrök megélhetését, így szeptemberben 49 milliárd forint, jövő januárban pedig további 32 milliárd forint jut az állomány béremelésére.
   
Rétvári Bence közölte: az intézkedések nyomán a francia Ipsos felmérése szerint Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa. A felmérés szerint miközben a svédek 58 százaléka, a belgák és a hollandok 20 százaléka, a németek 15 százaléka tart attól, hogy bűncselekmény áldozatává válik, Magyarországon ez az arány 4 százalék.
   
Tízből hat francia nem érzi magát biztonságban, a migránsok által lakott negyedekben pedig az emberek 83 százaléka erőteljesebb rendőri jelenlétet szeretne. Németországban is egyre szaporodnak a vasúti késes támadások: egy év alatt ezek száma 166-ról 336-ra nőtt - sorolta.
   
Kérdésre válaszolva az államtitkár közölte: érkezett a minisztériumba jelzés olyan orvosok részéről, akik a törvénymódosítás után nem kívánnak az orvosi kamara tagjai maradni.
   
Rétvári Bence ezzel kapcsolatban azt mondta: az Országgyűlés azért szüntette meg a kötelező orvoskamarai tagságot, mert a testület visszaélt a hatalmával és etikai eljárással fenyegette az orvosokat.
   
Szintén kérdésre válaszolva kitért arra, hogy a múlt heti, a pedagógus-szakszervezetek által meghirdetett sztrájkban a pedagógusoknak kevesebb mint a 2 százaléka vett részt.
   
A kormány 3 év alatt 75 százalékkal kívánja növelni a pedagógusbéreket, így az átlagos fizetés 777 ezer forintra nő - mondta Rétvári Bence.
 

MTI
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
  • A Tisza Párt ukrán kapcsolatai sérthetik szuverenitásunkat
    "Van egy ukránbarát egykori altábornagy, ahogy egyébként a szakzsargon hívja, fennáll a gyanúja annak is, hogy be van ütve az ukránokhoz, tehát hogy ukrán titkosszolgálati kapcsolatai lehetnek, ez az ő esetében külön vizsgálatot érdemelne" - fogalmazott Kocsis Máté.
  • Szegedi Borfesztivál
    A borünnep ökológiai lábnyomának csökkentése érdekében 2022 óta kizárólag üvegpohárban lehet kínálni a borokat. A fesztivál emblémájával ellátott nagyobb pohár a rendezvény után az otthoni pohárgyűjtemény díszévé válhat. A kisebb űrtartalmú, Szeged címeres poharat pedig akár vissza is lehet váltani a nap végén. A választék idén kiegészül egy százdarabos limitált szériával is.
  • A nemzetiségek közötti béke üzenetét közvetíti a világ felé Magyarország
    Soltész Miklós a helyi sokac népcsoport megújult olvasóköri székházának átadásán azt mondta: Magyarországon és a Kárpát-medencében a nemzetiségek azzal együtt képesek a békés együttélésre, hogy közöttük a történelem során sokszor próbáltak kívülről békétlenséget szítani.
MTI Hírfelhasználó