Kun vetélkedő a Hungarikum Ligetben
„A kulturális gyökerek mindig kincseket rejtenek. Ezek feltárása, megértése a legváratlanabb módon erősítik a közösségek összetartó erejét és életkedvét – ebben a szellemben kívánok jó versengést a döntő résztvevőinek” – zárta köszöntőlevelét Varga Mihály.
2023. március 25. 22:51

Lezsák Sándor a kun gyerekekkel – Magyar Péter felvétele

A Kun Képes Lexikon megjelenése és Kun László Király trónra lépésének 750. évfordulója alkalmából a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány, a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum és a karcagi Györffy István Nagykun Múzeum - a Kecskeméti Katona József Múzeum védnökségével - vetélkedőt hirdetett a kun települések iskolái számára, felső tagozatos- és középiskolás diákoknak.

A vetélkedő első két fordulója írásban került megrendezésre. A versenyre 71 csapat jelentkezett, amelyből 10-10 csapat juthatott tovább. A döntőnek, 2023. március 24 és 25 között a Lakiteleki Népfőiskola adott otthont, amelyre Karcag, Kerekegyháza, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kiskunlacháza, Kisújszállás, Kunhegyes, Kunszentmárton, Kunszentmiklós településekről érkeztek a csapatok.

 

Gyerekek a hagyomány tiszta forrásánál – Magyar Péter felvétele

Március 24-én pénteken a diákok, felkészítő tanáraikkal együtt egy kirándulás keretében megtekintették Kiskunfélegyházán a Kiskun Múzeumot és Szankon a Kiskun Emlékhelyet, így már az ott látottakat is beépíthették a feladataikra adott válaszaikban.

Március 25-én szombaton került sor a nagy megmérettetésre, ahol a vetélkedő előtt Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke, a Lakiteleki Népfőiskola vezetője köszöntötte a jelenlévőket - köztük a Képes Kun Lexikon szerzőpárosát -, majd hozzátette, hogy a kötetet az Antológia Kiadó gondozásban 3000 példányban jelentették meg, és ajándékba megküldték 40 Kiskun és 9 Nagykun településnek, azok iskoláinak és könyvtárainak is.

Lezsák Sándor beszédében kitért a magyar és közép-ázsiai kapcsolatok fontosságára, majd felidézte, hogy amikor Kazahsztánba járt, milyen örömmel fogadták őt a kipcsakok, kun leszármazottak, akik nem csak annak vallják magukat, de tapasztalata szerint, oda is figyelnek a magyarokra és figyelemmel kísérik mi történik velünk itt, a Kárpát-medencében – ahogy ők mondják a legnyugatabbra sodródott rokonnéppel.

Köszöntőjében felidézte a nemzetközi műfordítói pályázatot és a közép-ázsiai: azeri, kazah, kirgiz, török, türkmén és üzbég vendégeket, akik saját fordításukban idézték meg Petőfit, majd kitért arra, hogy akik megtanulják ezen nyelvek valamelyikét, azoknak ez később olyan pluszt jelenthet az életben, az elhelyezkedésben, ami behozhatatlan. Felhívta a figyelmet a lakiteleki műfordítói táborokra, amelyre szintén szeretettel várják az érdeklődőket – fogalmazott a Lakiteleki Népfőiskola vezetője.

A hagyomány átadói.

Varga Mihály pénzügyminiszter a szervezőket és a résztvevőket levélben köszöntötte, amelyben így fogalmazott: „Nagy örömmel vettem kezembe a Képes Kun Lexikon-t. Ez a kötet tökéletes eszköz arra, hogy a kun identitást érdekes, izgalmas és befogadható módon mutassa be a mai kor gyermekeinek. (…) Kunsági születésű magyar emberként nagyon fontosnak tartom, hogy képviseljük, ápoljuk és őrizzük szűkebb és tágabb értelemben vett hagyományainkat és ismerjük el azon teljesítményeket, amelyek mindezt szolgálják. A Népfőiskola Alapítvány az összmagyar szellemi kulturális örökség átörökítésén munkálkodik, amelynek ékes példája ez a verseny is” – fogalmazott a miniszter.

„A kulturális gyökerek mindig kincseket rejtenek. Ezek feltárása, megértése a legváratlanabb módon erősítik a közösségek összetartó erejét és életkedvét – ebben a szellemben kívánok jó versengést a döntő résztvevőinek” – zárta köszöntőlevelét Varga Mihály.

A Kun vetélkedő feladatait Olajos István készítette elő és a csapatok munkáját szakmai zsűri értékelte, amelynek elnöke: dr. Rosta Szabolcs a Kecskeméti Katona József Múzeum igazgatója és tagjai: Dr. Nagy Molnár Miklós, a karcagi Györffy István Nagykun Múzeum igazgatója; Madari Róbert Lakitelek Polgármestere; Mészáros Márta, a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum igazgatója; Olajosné Kádár Ilona magyar-történelem szakos tanár; Varga Ferenc regnáló kiskunkapitány voltak. A zsűri tiszteletbeli elnöke: Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Népfőiskola vezetője volt.

Az első három helyezést elért általános iskola felső tagozatos csapata: I. helyezett: Kiskunhalasi Sziládys lányok (Kiskunhalas); II. helyezett: Kis kunok a Nagykunságról (Kunszentmárton); III. helyezett: Kereki történészek (Kerekegyháza).

Az első három helyezést elért középiskolás csapat: I. helyezett: Nagykun legények (Karcag); II. helyezett: Konok kun csajok (Kiskunfélegyháza); III. helyezett: Csertán csajok (Kiskunfélegyháza).

Nemes élményekben gazdagodtak.

gondola
  • Fekete hattyú
    Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
  • Bandung árnyékában
    Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
  • Sikeres magyar EU-elnökségen vagyunk túl
    A kormányfő a december végén záruló soros magyar EU-elnökséggel kapcsolatban megjegyezte: a pikírt oldalvágásokat talán megspórolhatják, de "ilyen elszigeteltséget még életemben nem láttam", "itt volt a fél világ", Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseményét rendeztük meg.
  • 50 éves Merkel-kedvenc a tömeggyilkos
    Hamis adatokat mondanak a német hatóságok a halottak számáról: a térfigyelő kamera felvétele alapján sokan meghaltak Magdeburgban.
  • Terrortámadás – Videó
    A kormánypárti politikus bejegyzésében az áll: eddig 11 halott és 60 sérült, de még nem tudni, hol a vége. Mindez ma este Németországban, a magdeburgi karácsonyi vásárban. A gyilkos egy szír terrorista.
MTI Hírfelhasználó