Délelőtt a Parlamentben európai vezetők – spanyol királyostul – az ötven évvel korábbi forradalom jubileumán megszavazták, hogy „Budapest a szabadság fővárosa.” És délután immár a szabadság fővárosában megint piros lett a vér a pesti utcán.
2023. április 29. 00:12
facebook
Gyurcsány Ferenc szerint annak, hogy még mindig a jelenlegi kabinet irányítja az országot, az az oka, hogy "elképesztő nehéz egy olyan hatalommal szemben küzdeni, amely a tisztességes politikai verseny játékszabályait minden nap megszegi" – írja az MTI.
„Végighazudtuk az elmúlt másfél-két évet...”
E nyomasztó idézet szerint a tisztességes politikai verseny a gyurcsányi politikában az, hogy egy szocialista miniszterelnök tízmillió állampolgárnak hazudjon reggel, éjjel meg este. A gyurcsányi politika önmagát leplezte le Balatonőszödön, bevallva, hogy „tudtuk, hogy amit mondunk, az nem igaz.”
Drótkerítéssel vették körbe az Országházat.
A Magyar Rádió épületét rendőrökkel töltötték fel, a Bródy Sándor utca jelentős részét elzárták (egy ottani lottózó működni sem tudott, mert nem járthatak emberek arrafelé, megszűnt a forgalom).
Majd jött 2006. október 23.
Délelőtt a Parlamentben európai vezetők – spanyol királyostul – az ötven évvel korábbi forradalom jubileumán megszavazták, hogy „Budapest a szabadság fővárosa.” És délután immár a szabadság fővárosában megint piros lett a vér a pesti utcán.
Fejmagasságban gumitölténnyel lőtték az EU-polgárokat.
Törvényes, bejelentett demonstráció zajlott volna, ám először lovas rendőrökkel rontottak az emberek közé, majd maradandó sérüléseket okozó gumitöltényes lövések következtek, és vaspálcával – viperával – való fejbe verések ontották többek között nyugdíjasok vérét.
Idézzük fel: 2004. augusztus 17-én az akkori miniszterelnök, Medgyessy Péter a Népszabadságban kiáltott segítségért, bejelentve, hogy „az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel.” Két nappal később a köztelevízió élő műsorában ezt megerősítette.
És következett a „tisztességes politikai verseny.”
A miniszterelnök által leleplezett kormánypárt belső vizsgálatot indított… Igen, ez lett volna a tisztességes. És demokratikus. Ehelyett azonban megbuktatták a korrupciót leleplező kormányfőt. Maga Medgyessy Péter a megbuktatását megelőző órában a köztelevízió élő műsorában puccsistákat emlegetett kétségbeesésében.
A puccs a gyurcsányi politikát juttatta hatalomba.
A „tisztességes politikai verseny” mai híve nem szólította fel az SZDSZ-t, hogy tisztességesen tárja fel a korrupciós vád megalapozottságát. Esze ágában sem volt. Odabújt az SZDSZ-hez, hogy együtt hatalomban lehessenek, és előállíthassanak 2006-ban tízmilliárd dolláros államadósság-növekedést.
És ránk zuhant a borzalmas 2004. december 5-ei népszavazás.
Akkoriban voltak, akik egyfajta nemzeti elszámoltatást követeltek, hiszen nemzetből való kitagadást véltek érzékelni, s valóban: emlékezetes, hogy Nagyváradon fiatal magyar lányok elsírták magukat, amikor szóba került a népszavazás eredménye; a Felvidéken pedig keletkezett egy szívbe markoló: Ne féljetek, nem megyünk haza című vers.
Majd a csodálatos baloldali koalíció elérte a – hibahatáron belüli – 1 százalékos gazdasági növekedést olyan években, amikor Szlovákia 17, majd 18 százalékos gazdasági növekedést ért el.
Tombolt a dilettantizmus – a „tisztességes politikai verseny” jegyében.
Végül csődbe taszították az országot, olyannyira, hogy az egyik csődpárt kiesett a parlamentből, a másik egyharmadnyi szavazatarányt sem ért el – ekkor már nem segített rajtuk külföldről nyugdíjemelésre – nyugdíjas szavazatotk elnyerésére – fölvett hitel, és az éjt nappallá tevő hazudozás.
A Fittelina-ügy hőse, ama bizonyos, a parlementben elhangzott, máig megválaszolatlan kérdés: „Ki az a Gyurcsányi?" agyonhallgatója, a szakdolgozatának plágiumgyanúját máig nem tisztázó igazmondó bajnok most a „tisztességes politikai versenyt” hiányolja.
Valóban hiányzik neki a tisztességes politikai verseny?
A másfél-két évet Balatonőszödön önmaga által bevallottan végighazudó, később gumitölténnyel tömegbe lövető, újabban pedig hazánknak járó EU-pénzek elzárásáért büszkén ügyködő szerzet teflon arcbőrrel veszi át hónapról hónapra az adófizetőktől érkező busás javadalmazást.
A hazai demokráciát óriási nehezék nyomja.
Ez a súly maga Gyurcsány Ferenc, és az ő sötétszürke múltja.
Önmaga teszi lehetetlenné a tisztességes politikai versenyt, hiszen ennek kialakítása eleve képtelenség olyan országban, ahol ő a parlamentben ülhet.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.