Titokfelügyelet
2023. május 22. 21:18

Vejkey Imre, az igazságügyi bizottság részéről felszólal a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény, valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény módosításáról szóló vitában az Országgyűlés plenáris ülésén 2023. május 22-én. MTI/Máthé Zoltán

Az Országgyűlés bizottsági jelentések és összegző módosító javaslatok vitájával folytatta munkáját hétfőn. A minősített adat védelméről szóló törvény, valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény módosítása is téma volt.

Nagy Csaba (Fidesz), a törvényalkotási bizottság nevében elmondta: a javaslat célja, hogy a titokfelügyeleti eljárás a lehető legszélesebb körben legyen lefolytatható a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság által.
   
Vejkey Imre (KDNP) az igazságügyi bizottsági elnöke kiemelte: a cél, hogy a hatóság átvett minősítés esetén is lefolytathassa a titokfelügyeleti eljárást. A módosítást maga a hatóság kezdeményezte a bizottságnál. Érveit a testület elfogadta és benyújtotta a javaslatot - közölte.
   
Megjegyezte: a javaslat kiküszöböli a jogalkalmazás során felmerült joghézagokat.
   
Répássy Róbert, az igazságügyi tárca parlamenti államtitkára közölte: támogatják az összegző módosító javaslattal kiegészített szöveget.
   
A javaslatról vita nem alakult ki, azt az elnöklő Dúra Dóra lezárta.

 A választási eljárási szabályoknak az elektronikus ügyintézéssel összefüggő módosítása volt a következő tárgy.

Fazekas Sándor, a törvényalkotási bizottság képviseletében közölte: a javaslat biztosítja a közelgő önkormányzati és európai parlamenti választás zökkentőmentes lebonyolítását, elősegíti a választójog és a jogorvoslat hatékony gyakorlását, és egységes lesz az önkormányzati és országgyűlési választáson a kompenzációs lista állítása is.
   
Répássy Róbert államtitkár jelezte egyebek között, hogy egységesítik a javaslattal az időközi választás kitűzésére vonatkozó moratóriumot. Ez a közel egyéves szabály a moratóriumra, bevett gyakorlat számos európai országban - mondta. Kiemelte, az e-ügyintézés eszköztárának megújítását is, majd úgy összegzett: a változtatások célja a választási eljárás modernizálása, az ügyintézés megkönnyítése.
   
Ritter Imre német nemzetiségi képviselő arról beszél, hogy a nemzetiségek bizottsága is tárgyalta a javaslatot, módosításokat nem nyújtottak be, elfogadását javasolják.
   
Vejkey Imre jelezte: a KDNP támogatja a törvényjavaslatot, amely nagyon fontos változtatásokat, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) által megfogalmazott módosításokat tartalmazza.
   
A javaslathoz további hozzászóló nem volt, azt az elnöklő Dúró Dóra lezárta.

    Igazságügyi törvénycsomag

Az igazságügyi törvények módosításáról szóló javaslat bizottsági jelentéseinek és az összegző módosító indítványának vitájában a törvényalkotási bizottság álláspontját tolmácsoló Fazekas István (Fidesz) azt emelte ki: az előterjesztés számos jogterületet érint, ennek megfelelően nagy terjedelmű.
   
Egyebek mellett kiemelte a közjegyzőkre vonatkozó szabályok pontosítását, köztük, hogy új formájában a jogszabály meghatározza azt, a közjegyzői eljárásban mi minősül indokolt esetnek, mivel ennek hiánya érvénytelenítési eljárásra, így a közbizalom megingására adhat lehetőséget. Mindezek alapján a törvényjavaslat támogatását kérte képviselőtársaitól, jelezve, hogy frakciójának tagjai megszavazzák azt.
   
Előterjesztőként Répássy Róbert, az igazságügyi tárca parlamenti államtitkára elmondta: a törvényjavaslaton a részletes vita során több módosítást eszközölt a törvényalkotási bizottság.
   
Kiemelve néhány érdemi változást, arról beszélt: a javaslat az ügyészségről szóló törvényben kiegészíti az ügyész eszközeit és a fogvatartotti panaszok körét is átszabja, arányosítva az ügyterhek elosztását, míg a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tiltásáról szóló szabályokat olyan módon szabják át, hogy az eljáró versenytanács rendkívüli helyzetekben is lefolytathassa az eljárást.
   
Megemlítette: a törvény a cégbírósági munkát is segíti, a nyilvántartás rendszerét is átalakítja, a fizetési meghagyásos eljárások szabályait pedig úgy módosítja, hogy ebben az eljárásban is kötelezővé teszi az elektronikus kézbesítést. Emellett a tisztességtelen általános szerződési feltételekről szóló szabályok átalakításával a fogyasztói jogosultságok hatékonyabb érvényesítését szolgálja.
   
Az államtitkár jelezte, a választottbíráskodásról szóló törvénybe beemelik a kivitelezési szerződésekkel kapcsolatban a teljesítésigazolási szerv létrehozását, ami az esetek túlnyomó többségében hatékony megoldást kínál.
   
Kiemelte: a gyakorlatban felmerült igényeket igyekszik beépíteni a joganyagba, egyben hozzájárul a változó viszonyokhoz alakulás és a törvények közötti összhang megteremtéséhez.
   
Vejkey Imre (KDNP) bejelentette, hogy a KDNP frakciója támogatja a javaslatot.

Ezt követően Dúró Dóra levezető elnök a vitát lezárta.

    Panaszok, közérdekű bejelentések

A köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, "A panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról" szóló törvény vitájában Répássy Róbert igazságügyi államtitkár elmondta, az államfő azt javasolta, hogy a parlament hagyja el a jogszabály 3. fejezetét és anélkül fogadja el újra a törvényt. A kormány a folyamatban lévő kötelezettségszegési eljárás minél előbbi lezárásának érdekében kész támogatni olyan szövegváltozatot, amelyik kizárólag az uniós irányelv technikai átültetését valósítja meg - tette hozzá.
   
Vejkey Imre (KDNP) azt kérte, hogy a visszaküldött törvényt a Ház a 3. fejezetben foglalt rendelkezések nélkül fogadja el újra.
   
Tordai Bence (Párbeszéd) hangsúlyozta, a Párbeszéd korábban már módosító javaslatot nyújtott be, hogy az "inkriminált, botrányos" 3. fejezetet vegyék ki a törvényből.
   
Miután Dúró Dóra a vitát lezárta, Répássy Róbert az elhangzottakra reagálva azt mondta, attól, hogy a 3. fejezetet kiveszik, még ugyanúgy bejelenthetőek maradnak az alaptörvény értékeivel ellentétes magatartások.
 

MTI
Címkék:
  • Bűnözők a törvényhozásban
    Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
  • Számháborúzó ütközetek Kijev és Moszkva között
    Nagyotmondás helyett most kicsitmondásról beszélhetünk: semmi értelme nem volt Zelenszkij hazugságának. Leglelkesebb hívei sem vették komolyan, amit mondott. Akkor miért mondhatta?
  • A magyar jellem kincse a nemzeti összetartozás
    "Mert ne legyen kétségünk, a kitelepítések mögött is lehet látni az idegen érdeket, a szovjet akaratot" - jelentette ki Potápi Árpád János, hozzátéve: Gustáv Husák korábbi csehszlovák elnök maga beszélt arról Dobos László felvidéki magyar írónak, hogy Sztálin biztatta fel 1945-ben arra, hogy "intézzék el a magyarokat, mondván, van elég vagon".
  • Lánchíd - további bűncselekmények gyanúja is felmerülhet
    A Sunstrike Hungary Kft. a bevételeiből összesen 1 509 716 000 forintot utalt tovább két ügyvédnek, akik egyike vele azonos épületben rendelkezett irodával. 1 343 174 000 forintot 39 alkalommal, jellemzően az átutalás napján vagy azt követő néhány napon belül készpénzben felvettek.
  • A Kereszténydemokata Internacionálé vezetői
    Orbán Viktor, aki a CDI-IDC egyik alelnöke, beszámolt a testületnek az európai mezőgazdasági termelőket és az autógyártókat nehéz helyzetbe sodró brüsszeli döntésekről. Kiemelte, hogy romlik az európai versenyképesség, hiszen a Egyesült Államok és Kína is sokkal magasabb gazdasági növekedést produkál, mint az EU.
MTI Hírfelhasználó