A balliberális-globalista agymosás sikeres volt Nyugaton
A balliberális-globalista agymosás olyannyira sikeres volt Nyugat-Európa polgárainak politikai befolyásolása terén, hogy a megerősödött baloldal láthatóan úgy érzi, már a látszatra sem kell ügyelnie. Ez tükröződik egyes tisztségviselők pökhendi viselkedésében – leplezi le a szélsőbalos hungarofóbiát Bánó Attila.
2023. május 31. 13:03
ELTE
Magyarországon továbbra is fennáll az európai értékek szisztematikus megsértésének veszélye − jelentette ki Vera Jourová, az Európai Bizottság átláthatóságért és értékekért felelős tagja Brüsszelben. Bánó Attila publicistát, történelmi ismeretterjesztő könyvek íróját kérdezte a Gondola.
– Szerkesztő úr, egy cseh politikust hosszú ideig vizsgálati fogságban tartotta hazájának rendőrsége köztörvényes bűncselekmények gyanújával. Az ügyek tisztázása nélkül váratlanul szabadon engedték. Az illető hazánkat „az európai értékek szisztematikus megsértésének veszélye” címén próbálja nyomás alá helyezni. Hogyan süllyedhetett ennyire mélyre az Európai Unió?
– Az elmúlt években hozzá kellett szoknunk, hogy olyan uniós tisztségviselők támadják hazánkat, akik saját személyüket illetően korántsem feddhetetlenek, vagyis semmiféle erkölcsi alapjuk sincs az ítélkezéshez. Jourová a magyarellenes balliberális politikusok sorába illeszkedik. Abba a társaságba, amelyben a Judith Sargentini, a Guy Verhofstadt vagy a Manfred Weber féle, velünk szemben elfogult, rosszindulatú figurák találhatók. Ennek a vonulatnak számos tagja érintett különféle törvénytelen, igen gyakran súlyos korrupciós ügyekben. Elég, ha a szocialista Eva Kaili nevéhez kötődő elképesztő botrányt említem, amely éppen mostanában vesz új fordulatot azzal, hogy a főszereplők – hála a nyugat-európai balliberális dominanciának – kezdik megúszni a jogos büntetéseket.
– Az aggodalmak pedig továbbra is fennállnak Magyarország esetében – húzta alá Jourová, akivel szemben egészen súlyos bűncselekményi aggodalmak állnak fenn. Az EU miért nem vigyáz a látszatra még annyira sem, amennyire 1990 előtt a Kreml vigyázott?
– A balliberális-globalista agymosás olyannyira sikeres volt Nyugat-Európa polgárainak politikai befolyásolása terén, hogy a megerősödött baloldal láthatóan úgy érzi, már a látszatra sem kell ügyelnie. Ez tükröződik egyes tisztségviselők pökhendi viselkedésében. De ezt láthatjuk a hazánkkal szembeni kötelezettségszegési eljárások tömegében, a nekünk jogosan járó uniós pénzek visszatartásában, a kettős mércék alkalmazásában és a magyar választók értékítéletének becsmérlésében is. E barátságtalan emberek számára a választások csak akkor demokratikusak, ha azok baloldali kormányokat juttatnak hatalomra. Nekik egy keresztény-konzervatív irányultságú kormányzat csakis antidemokratikus, illetve diktatórikus lehet. Nem véletlen, hogy szerintük Magyarország és Lengyelország veszélyezteti az európai értékeket, amelyek persze olyan balliberális értékek, mint a Woke-kultúra, a genderelmélet, az LMBTQ- és a BLM-mozgalom, valamint az illegális migráció feltétel nélküli támogatása.
– Az uniós bizottság semmiféle előrelépést sem lát, egyebek mellett a választásokra vonatkozóan, az ombudsman és a közszolgálati média függetlenségének biztosítására tett javaslatok teljesítése terén – mondta a gyanúsításokat nem tisztázó tisztségviselő. „Ez elfogadhatatlan, de politikai realitásként kell kezelni" – mondják erre a szakértők. Hogyan lehet mégis ellenállást tanúsítani az efféle „realitással" szemben?
– Valóban politikai realitás a velünk szemben alkalmazott méltatlan és igazságtalan uniós magatartás. Most épp a soros uniós elnökségtől szeretnék megfosztani hazánkat. Az ellenállás egyetlen elfogadható módja az, amelyet a magyar kormány tanúsít a nyomásgyakorlással szemben. A bátor és határozott külpolitika, az elveinkhez, a normalitáshoz való következetes ragaszkodás, a nemzeti-keresztény hagyományok melletti kiállás akkor is sikeres lehet, ha jelenleg hatalmas túlerővel szemben kell helytállnunk. A magyarság Kárpát-medencei léte és megmaradása annak a harcias, meg nem alkuvó mentalitásnak köszönhető, amely elődeinket is jellemezte.
– A tanács az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkének 1. pontja alapján állapítsa meg, hogy Magyarországon fennáll az egyértelmű veszélye annak, hogy sérülnek az EU alapértékei – szajkózza az a politikus, aki a feddhetetlen előélet alapértékét sem teljesíti. Miért érezzük úgy, hogy 2004-ben, az EU-csatlakozással korpa közé keveredtünk?
– Vajon miféle alapértékekről beszélünk? Az Európai Unió nem abba az irányba fejlődött, amelyet egykor remélni lehetett. Amikor az alapokmányába még említés szintjén sem kerülhetett be a keresztény szellemi alapokra, történelmi előzményekre való utalás, amikor a liberalizmus eredeti értelmezését elfelejtik és a gyakorlatban véleménydiktatúrává torzítják, amikor az igazi demokráciát diktatúrának minősítik és az embereket abnormális, természetidegen tendenciák elfogadására kényszerítik, akkor valóban úgy érezhetjük, hogy korpa közé keveredtünk. Ennek ellenére nem adhatjuk fel a küzdelmet, mert semmi sem állandó. Hinnünk kell abban, hogy a nemzetellenes globalizmus tobzódásának előbb-utóbb vége lesz, és a nemzetközi politikában tért hódít az egészséges lelkületű gondolkodás.
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
A helyzetet súlyosbítja, hogy míg azelőtt „csak” a sajtót, a kommunikáció csatornáit uralták, most már kiépítették azt a virtuális teret, amelyben mindenki szabadnak és véleményformálónak hiheti magát. A szellem totális szolgaságba vetésének korát éljük, és kegyetlenül nehéz lesz ezt a folyamatot megállítani, vagy akárcsak lassítani - véli az Európa-érmes újságíró.
Orbán Viktor elmondta: lezárult az Otthon Start Program társadalmi vitája és a beérkezett javaslatok alapján szerdán véglegesítették a fix 3 százalékos otthonteremtési hitelt. Egy új javaslatot is tárgyalt a kormány, egy új támogatási formáról, amit a közszolgálatban dolgozóknak indítanak. A támogatás összevonható lesz az Otthon Start Hitellel - jelezte.
"Magyarország a tökéletes példa arra, hogy amikor azt kértük, próbáljanak meg gondoskodni az ide látogató szurkolók és közösség jobb kiszolgálásáról, a kormányzat és a promóter válasza is az volt, hogy oké, csináljuk. A megfelelő időben szánták el magukat a munkálatokra, így az idén megcsodálhatjuk ennek az eredményét, amelyhez ezúton is szeretnék gratulálni" - mondta Stefano Domenicali.