Eskütétel – MTI/Kovács Tamás

Magyarország katonanemzet volt, és ha a későbbi századokban meg akar maradni, akkor ezután is annak kell lennie, mert csak a harckészség, a megfelelő védelmi képesség révén őrizhetjük meg hazánkat és függetlenségünket – írja Bánó Attila publicista. Őt kérdezte a Gondola.

– Szerkesztő úr, a magyar nemzet katonai értékeiből valamicskét a szovjetizált Magyar Néphadsereg is megőrzött. Ám 1990 után a hungarofób SZDSZ ezt a maradékot is elpusztította. A kínai jellegű kulturális forradalom – hiszen Budapest vezetője egy maoista lett – odáig vitte a züllesztést, hogy kigúnyolták azt, aki katonaruhában fölszállt egy villamosra. Erről a padlóról hogyan lehet fölállni?

– Erről a padlóról, hála a Mindenhatónak, már jó ideje felálltunk. Amióta nemzeti elkötelezettségű kormányunk van, a Magyar Honvédség haderejének fejlesztése terén komoly lépések történtek. Az ország gazdasági lehetőségei persze korlátokat szabnak, de különösen az utóbbi években egyre többet áldozunk hadseregünk korszerűsítésére, ütőképessége növelésére. A szabaddemokraták egykori nemzetellenes magatartását azért is érdemes emlékezetünkben tartani, mert szellemi örököseik ma is köztünk vannak, és külföldi támogatóiknak köszönhetően a magyar politikai erőtérben egyre aktívabbak. Ők nem az ország védelmi képességének erősítését szokták szorgalmazni, hanem többek között a határkerítés lebontását − ami egyenlő a határvédelem gyengítésével −, valamint azt, hogy fegyverekkel is támogassuk Ukrajnát. Ez azt jelentené, hogy oda kéne adnunk a honvédség készleteinek egy részét, miként például azt a balliberálisok által vezetett Szlovákia is tette. Tudom, tagjai vagyunk a NATO-nak és a tagországok többsége eleget tesz az USA elvárásainak, de azért nem kellene minden őrültséget támogatni.

− A rendszerváltás előtt a Varsói Szerződés tagjai voltunk, és ebből is adódtak komoly gondjaink. Elég, ha csak az 1968-as, Csehszlovákiának kötelezően nyújtott, úgynevezett testvéri segítségnyújtásra gondolunk.

− Valóban. Ma már beszélhetek arról, hogy 1966 és 1968 között sorkatonai szolgálatomat töltöttem Székesfehérvárott, a hadseregtörzsnél, egy ideig, mint a Rakéta- és Tüzértörzs rajzolója. Időnként térképszelvényekből összeragasztott, hatalmas katonai térképeken ábrázoltuk a Varsói Szerződés nyugatra irányuló, tervezett hadmozdulatait. Ezeket egy bemutató teremben kifüggesztettük arra az egy-két órára, amíg magyar és szovjet tábornokok megbeszélték, amit kellett, majd fegyveres őrizet mellett valamennyi térképet elégettük. Egyik személyes emlékem az, hogy koncentrikus köröket kellett Bécs köré rajzolnunk, a császárvárosra mért atomcsapás sugárzásának mértéke szerint. Vannak tehát rossz tapasztalataink a szovjet időkből, és csak remélhetjük, hogy a mostani katonai szövetséggel talán jobban járunk. A NATO ugyanis nem a Varsói Szerződés, és hadd tegyem hozzá: Oroszország sem a Szovjetunió.

– A magyar nemzet önszeretetét hallatlanul megnehezíti, hogy a gyurcsányi szélsőség, a magyar nemzetet népszavazáson eláruló, és ezért azóta sem elszámoltatott csőcselék is a magyar nemzet része. Ezen hogyan emelkedhetünk fölül?

– Nem könnyű ezen felülemelkedni, de ahogy a mondás tartja, minden rosszban van valami jó. Ez esetben azt tartom jónak, hogy e globalista társaság agresszív tevékenysége folyamatosan figyelmeztet bennünket a hazaszeretetre, arra, hogy védekeznünk kell az ármánykodók szellemi kártevése ellen, mert ha nem vigyázunk, ugyanúgy kihúzzák az anyaföldet a talpunk alól, ahogyan az a megvezetett ukránok esetében történt.

– „Komoly erők akarják, hogy Magyarország belesodródjon a háborúba" – mondta a honvédelmi miniszter. A magyarok miért nem tudhatják meg, hogy személyesen kik azok, akik hazánkat háborúba rángatnák? Milyen alkalmakkor és hogyan tesznek kísérletet a háborúba való bevonásra? Ezt a közérdekű információt miért hallgatja el a nemzet előtt a kormány?

– Szerintem nincs szó elhallgatásról, hiszen még óriásplakátokon is láthatók azok az ellenzéki politikusok, akiket háborúpártiként tartunk számon. Közülük egyesek persze tiltakoznak ez ellen, mert időközben rájöttek, hogy az ukrajnai háború támogatása idehaza nem népszerű. A józan magyar polgárok pontosan látják: a nyugati fegyverszállítások a háború elnyújtásához, vagyis a támogatásához vezetnek. Azok az országok, amelyekkel egy szövetségi rendszerbe tartozunk, a fegyverszállításokkal sajnos nagyon rossz szolgálatot tesznek Ukrajnának, az ukrán népnek, mert további tíz- és százezrek értelmetlen halálát okozzák, és csak arra jók, hogy továbbra is életben tartsák az USA érdekeit védelmező Zelenszkij-rezsimet.

Molnár Pál