Az Egyesült Államokból azért érkeznek a „guruló dollárok”, hogy Magyarországot az amerikai háborúpárti álláspont irányába mozdítsák el – mondta a Századvég politikai elemzési igazgatója hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2023. augusztus 28. 09:36
David Pressman személyében igazi politikai aktivistát küldtek nagykövetként Budapestre, akinek az a feladata, hogy Magyarországgal elfogadtassa az amerikai kormány álláspontját, a genderideológia és a háború kérdésében egyaránt – mondta a politológus, aki ezt provokációnak nevezte.
Kifejtette, hogy az Egyesült Államok a jelenleg zajló világpolitikai átrendeződés nyertese kíván lenni, Kína „köszöni szépen, jól van”, és miközben a háborúval e két ország erősödik, Európa gyengül, ám erről csak Magyarországon szabad beszélni. Emiatt törekszik Biden kormánya arra, hogy a „guruló dollárok” segítségével hatalomra juttassa azt a baloldalt, amelyet a magyar választók leszavaztak – tette hozzá.
„Ugyanakkor látni kell, hogy Joe Biden elnöksége alatt az amerikai társadalom megosztottá vált, sokan csalódtak az elnökben, tekintettel arra, hogy a genderideológia köré szerveződő baloldal korlátozza a szabadságjogokat” – fogalmazott, hozzátéve, hogy az elmúlt héten Magyarországon Orbán Viktorral interjút készítő Tucker Carlson amerikai konzervatív véleményvezér épp ez ellen emelte fel a hangját. Kiszelly Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy Amerikában is jelentősen nőtt az új, alternatív kommunikációs platformok népszerűsége, nézettsége, hiszen Carlson Donald Trump korábbi amerikai elnökkel a Twitteren közvetített beszélgetését mintegy 261 millió ember követte, míg a többi republikánus elnökjelölt televíziós vitáját ennek töredéke.
Hozzátette, Magyarország felkerült a politikai térképre azzal, hogy a patrióta amerikai szárnnyal működik együtt.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Németország második világháború utáni történelmében nem volt példa arra, hogy a kancellárjelöltnek az első szavazáson ne sikerüljön megszereznie a szükséges többséget.
"Az Akadémia nem önmagáért és tagjaiért van, hanem azért a közösségért, amelyért annak képviselői létrehozták. Akadémiánk fő küldetése, hogy a kutatások eredményezte tudást a magyar társadalom, gazdaság, állam, az egész nemzet szolgálatába állítsa. Célunk a tudománybarát, a tudomány művelését, az Akadémiát támogató társadalom kialakítása" - mondta Freund Tamás.
Eladásra kínált ingatlan volt a Városháza épületegyüttese. A befolyással üzérkedő a Fővárosi Önkormányzat korlátozottan forgalomképes törzsvagyonába tartozó Városháza ingatlanegyüttes eladása kapcsán is tárgyalásokat folytatott három, az ingatlanvásárlás iránt érdeklődő érdekcsoporttal.