A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő (b) és Ulf Kristersson svéd miniszterelnök az Európai Politikai Közösség (EPC) harmadik csúcstalálkozóján Granadában 2023. október 5-én. Az Európai Tanács soros elnökségét betöltő Spanyolország kormánya 47 állam, valamint az EU-s intézmények vezetőit hívta meg az EPC tanácskozására. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Ha Svédország helyreállítja a kölcsönös tiszteletet a kétoldalú kapcsolataiban Magyarországgal, akkor az országgyűlési képviselők is bizonyára készek lesznek a NATO-ratifikáció felgyorsítására - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a montenegrói Budvában.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a 2BS (To Be Secure) éves biztonságpolitikai fórumon a svéd NATO-tagság ratifikációjával kapcsolatban aláhúzta, hogy a kormány már tavaly benyújtotta az Országgyűlésnek az erről szóló előterjesztést, így most a parlamenten múlik a folyamat jövője.
Kiemelte, hogy a képviselők demokratikus versenyben szerezték a mandátumukat, sok kormánypárti törvényhozó négyszer, ötször, sőt akár hatszor is megkapta az emberek támogatását, az ő érdekeikért dolgoznak évtizedek óta. De ennek ellenére azt kell hallgatniuk folyamatosan több száz kilométerről, hogy nem demokratikus, illegitim, autokratikus, diktatórikus eljárással kerültek be az Országgyűlésbe - mutatott rá.
A svédek a NATO-csatlakozás ratifikációját sürgetik, miközben mást sem hallani a részükről, mint hogy Magyarországon nincs demokrácia - jelentette ki. "Ez elfogadhatatlan, ez sértés" - szögezte le.
Majd hozzátette, hogy amennyiben Svédország készen áll a kölcsönös tisztelet talajára visszahelyezni a kétoldalú kapcsolatot, akkor a képviselők is bizonyára készek lesznek a ratifikáció felgyorsítására.
Szijjártó Péter az ukrajnai háború kapcsán képviselt magyar kormányzati álláspontról szólva kiemelte, hogy hazánk speciális helyzetben van a 155 ezer fős kárpátaljai kisebbség miatt, ugyanis sok magyar is áldozatául esik a harcoknak "Mi, magyarok nem akarjuk, hogy több ember, több magyar haljon meg" - fogalmazott.
Emlékeztetett rá, hogy az Európai Unió és a NATO tagállamainak többsége úgy véli, hogy még nem jött el a megfelelő idő a harctéren a rendezéshez, ezzel szemben Magyarország szerint minél tovább tart a háború, annál rosszabbak lesznek erre a körülmények.
"A béke esélye ma jobb, mint tegnap volt, és rosszabb, mint holnap lesz" - mondta, hozzátéve, hogy a szomszédos ország területi integritásának és szuverenitásának fenntartása nem kérdés, és a kormány nem is erről beszél, hanem a harcok, a pusztítás megállításáról.
Közölte, hogy a háború kitörése óta többször is találkozott orosz kollégájával, Szergej Lavrovval, mivel kulcsfontosságú a párbeszéd csatornáinak megőrzése, ezek híján a békének még a reményét is feladja a világ.
Majd rámutatott, hogy a magyar kormány elítéli a háborút, amit ő maga is körülbelül ezer ember előtt nyilvánvalóvá tett Moszkvában, ellentétben más nyugati politikusokkal.
A miniszter ezután kitért a Nyugat-Balkán európai uniós integrációjára is, és sérelmezte, hogy bizonyos tagállamok képviselői gyakran aggályukat fejezik ki amiatt, hogy más nagyhatalmak befolyást kívánnak szerezni a térségben, mégsem halad előre a csatlakozási folyamat.
Aláhúzta, hogy az EU könnyedén megoldhatná ezt a problémát azzal, hogy mielőbb felveszi tagjai közé ezen érintett államokat. Továbbá sokkolónak nevezte, hogy az Európai Tanács elnöke erre vonatkozóan 2030-as dátumot emlegetett nemrég, és leszögezte, hogy ez már túl késő lehet.
A Milorad Dodik boszniai szerb vezetővel kapcsolatos kérdésre válaszolva pedig kifejtette, hogy az EU-nak nem a nyugat-balkáni vezetőkről, hanem velük kellene beszélnie.
Hangsúlyozta, hogy Dodikot az emberek megválasztották, márpedig a választások eredményét muszáj tiszteletben tartani. Illetve arra is kitért, hogy Magyarországnak abszolút érdeke Bosznia-Hercegovina területi integritásának fenntartása, és erre a legjobb garancia az EU-tagság lenne.
-
„A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
-
Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
-
EURÓPA BÉKÉS JÖVŐJÉÉRT címmel tömör programot tett közzé a Kereszténydemokrata Néppárt. A kormánypárt rámutat a nagy kockázatra: A szélsőbaloldali erők egyre nagyobb teret hódítanak a nemzetállami szabadsággal szemben.
-
Az apostolok, miután a Szentlélek eltöltötte őket, mindenkinek a saját nyelvén hirdették az evangéliumot. Isten a nyelvek csodájával mutatta meg azt az egységet, amely a közös hit megvallásával összekapcsolja a különböző nyelven beszélő embereket. Így született meg az első pünkösdkor az egyház.
-
A mi dolgunk az az, hogy az erőszak mennyiségét a mindennapi életben és a háborús kockázatot a politikai életben korlátozni próbáljuk - jelentette ki a kormányfő.