Az a vezetés, ami Brüsszelben van, egy globalista elit megbízását teljesíti – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádióban. Bogár László közgazdász professzort kérdezte a Gondola.

– Professzor úr, a magyar miniszterelnök jelezte, hogy a brüsszeli vezetést foglyul ejtette egy globalista elit, pénzügyi csoportok, nagy gazdasági erőcsoportok, és a brüsszeliek döntéseit ezek érdekei motiválják. A civil világban mindezt régóta tudjuk, mi a jelentősége annak, hogy most egy tagállam végrehajtó hatalmának feje mondta ki nagy nyilvánosság előtt?

– Bár ez a mondat mindenki számára evidencia, mégis halálmegvető bátorság kellett kimondásához. Ez egyúttal azt is jelzi, hogy olyan világban élünk, ez amúgy a liberális demokrácia szép új világa, ahol persze „tökéletes szólásszabadság” van, ám ahol az evidenciák kimondásához is egészen kivételes bátorságra és elszántságra van szükség. Sokszor idéztük már Bibó István híres mondatát az Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem című művéből, de most érdemes újra elevenítenünk. „Ha egy nemzet a hazugságok olyan zsákutcájába beleszorul, ahol a dolgokat nevükön nevezni nem lehet és nem is szabad, akkor ez előbb utóbb elvezet a nemzet általános értelmi és erkölcsi lezülléséhez.” Ennél pontosabban ma sem tudjuk megnevezni a lényeget, bár ma inkább „eltorzult európai alkat, zsákutcás európai történelemről” beszélhetnénk. Ahhoz azonban, hogy ebből a zsákutcából kikeveredhessünk, előbb arra volna szükség, hogy megértsük az e zsákutcába vezető út okait és mozgatórúgóit. Először is azt kellene értelmezni, hogy az Európai Unió legfelső uralmi csoportjai egy külső erő („globalista elit”) megbízását teljesítik. Logikailag fel kell ugyanis tételeznünk, hogy voltak idők, amikor ez nem így volt, és fel kell tárnunk azt, hogy milyen folyamatok során és miként lettek aztán mégis csak így. Ha ezt kíméletlen őszinteséggel feltártuk, csak akkor és ezt követően lehet esély arra, hogy valamilyen megoldást találjunk. Sajnos nincsenek túl jó híreim, mert én az elmúlt ötven év tudatosan átélt tapasztalatai (bele értve nyolc év országgyűlési képviselőségemet és nyolc év államtitkárkodásomat) nyomán úgy látom, hogy ez sohasem volt másként. Szóval, hogy az európai integráció uralmi struktúrái mindig is külső megbízást teljesítettek, és soha egy pillanatig sem volt számukra különösebb jelentősége annak, hogy a feladatuk az őket megbízó európai nemzetek stratégiai érdekeinek felismerése és szolgálata volna. Legfeljebb arról lehet szó, hogy elég hosszú időn keresztül ez a lehangoló összefüggés kevésbé volt látható, és ami ennél is fontosabb, ez a külső globális elit (akinek a megbízását teljesíti az unió uralmi struktúrája) kevésbe volt érdekelt Európa felszámolásában. Mivel világhatalmi összefüggésekről beszélünk, nem árt felvázolni e globális hatalmi rend struktúra-dinamikáját. A világhatalmi rend legalsó és leginkább látható szintjét a nemzetállamok jelentik, ez a szint a globális beszédtérben még teljesen „publikus”. A következő szint a mindenkori világbirodalom, pontosabban az ezt a szerepet betöltő nemzetállam, ami most az Amerikai Egyesült Államok. Ez a szint már nem annyira „publikus”, tekintsük inkább „nyílt titoknak”. Ám van egy már teljesen „embargós” harmadik szint is, ez a „birodalomkiválasztó főhatalom”. Mivel az Európai Unió nem más, mint a szemérmesen „Európába öltözött” Németország, így az integráció uralmi értelemben valahol a nemzetállami és a birodalmi szint között helyezkedik el. De az a kezdetektől fogva egyértelmű volt, hogy amint az USA csak a birodalomkiválasztó főhatalom kegyéből töltheti be a világbirodalmi funkciót, úgy az európai integráció is csak az amerikai birodalom kegyéből adódóan létezhet. Nagyjából 1958 és 2008 között az amerikai birodalom számára az európai integráció léte összességében több előnnyel járt, mint hátránnyal, így érdekelt volt annak világhatalmi támogatásában. Ne legyenek illúzióink, ha ez nem így lett volna, akkor létre sem jöhetett volna az európai integráció. Ennek a korszaknak nagyjából a közepén azért volt egy baljós történés, ez a dollár fix aranyparitásának a felfüggesztése volt 1971 augusztusában. Ez ugyanis napjainkig bezárólag százezer milliárd dolláros kárt okozott és okoz ma is az egész világnak és benne Európának. Ezzel az akcióval világossá vált, hogy amerikai birodalom a saját stratégiai érdekei „oltárán” bármikor feláldozza egész Európát. A 2008-2009-es globális „csinált” válság pedig már egyértelműen egy főként Európa ellen zajló pénzfegyverekkel vívott háború volt, amelyben Európa brutális kifosztását már jól látható módon aktívan és „lelkesen” segítették is az Európai Unió uralmi struktúrái. Ami pedig 2014-et az Ukrajnában „csinált” forradalmat, majd a kiprovokált 2022-es háborút illeti, már nem is kérdés, hogy az amerikai birodalom közvetlenül és gátlástalanul kifosztja Európát le egészen a „csupasz szikláig”. Európa ma egy „külszíni fejtéssel letermelhető” erőforrásmező, amelynek következő feladata az amerikai birodalom Ukrajna mint birodalmi lőtér területén zajló proxy háborújának teljes és korlátlan finanszírozása lesz. Ehhez van szükség arra, hogy az európai uniós joganyag egészének burleszkszerű semmibe vételével extra gyors ütemben felvegyék Ukrajnát az Európai Unióba. Ha nem történik semmi, akkor az agonizáló amerikai birodalom saját összeomlása előtt még Európa teljes romba döntésével próbálja saját létét meghosszabbítani. Ez a „külső megbízás” lényege, és megoldást csak akkor találhatunk, ha lesz elképzelésünk arról, hogy miként lehetne az amerikai birodalmi diktátum egyre erősödő brutalitásával szembeszegülni. Ez egyelőre azért értelmezhetetlen, mert nincs erre vonatkozó fogalomkészlet sem.

– Orbán Viktor kiemelte: a brüsszeli vezetés nemcsak nem azt csinálja, amit a magyarok szeretnének, hanem azt sem, amit általában az európai emberek, ezért kell változást elérni – jelentette ki a miniszterelnök. Minthogy a korrupt uralom nemcsak az Európai Bizottságnak és az Európai Parlamentnek az érdeke, hanem egy bő negyvenezres – városnyi – apparátus is ebből él, mennyire biztos, hogy az összesen több mint 500 millió lelkes európai társadalmak vereséget szenvednek ettől a vízfejtől?

– A történelmi példák egyértelművé teszik, hogy minden külső birodalmi hatalom igyekszik „jól tartani” a belső kollaboránsait, hisz viszonylag csekély befektetéssel óriási haszonhoz juthat így. Sajnos azon nem tudunk változtatni, hogy saját közösségét gátlástalanul kiszolgáltató cinikus komprádornak lenni mindig sokkal „jövedelmezőbb foglakozás” volt, van és lesz, mint e közösségek áldozatos szolgálata. És mivel ez most már történelmileg nagyon „mélyre ment”, hiszen hosszú évtizedek óta az Európai Parlament, az Európai Bizottság, és annak gigantikus apparátusában a személyi kiválasztás legfőbb szelekciós kritériuma az amerikai birodalomhoz, illetve a birodalomkiválasztó főhatalom globális pénzoligarchiájához való feltétlen lojalitás volt, így ezeket a mintázatokat még egy gyökeres változás nyomán sem lehetne könnyen, gyorsan, „olcsón” eltávolítani. Ám egyelőre még a radikális változás elméleti és gyakorlati előfeltételei sem igen látszódnak. Orbán Viktort kivéve egyetlen európai vezetőnek sincs olyan elbeszélési módja, ami egyáltalán esélyét adhatná a változásokat megalapozó szellemi építkezés elkezdéséhez. A jövő évi európai parlamenti választások során és nyomán legalább azt el kellene érni, hogy Európai népeinek a többsége megértse, hogy miről is szól a most zajló történelmi dráma. Ettől sajnos egyelőre nagyon távol állunk, sőt a legutóbbi lengyel választások inkább azt látszanak igazolni, hogy nem közeledünk ehhez, hanem inkább távolodunk ettől e helyzettől. Rendkívül szívós, kitartó munkára van és pláne lesz szükség ahhoz, hogy Európa visszaforduljon erről a végzetes önfelszámoló lejtőről. Nem lesz könnyű!

Bogár László – archív

– Azzal, hogy Orbán Viktor vakmerően leleplezte a foglyul ejtett EU-vezetőséget, mennyire fokozta az ő személyét körülvevő veszélyt, gondolok itt Alfred Herrhausen esetére?

– Ez a veszély kétségtelenül fennáll, bár amíg a világot irányító rejtett hatalmi szuperstruktúrák ennél kifinomultabb eszközökkel is célba érnek, addig nyilván tartózkodni fognak az efféle „endlösung"-tó”. Ráadásul Orbán Viktor mögött ma már igen jelentős globális hatóerővel rendelkező uralmi struktúrák állnak, ezek nélkül eddigi harcait se tudta volna megvívni. Nem túlzás azt állítani, hogy egy három pilléren nyugvó globális „nagykoalíció” támogatja azt a történelmi léptékű törekvés-nyalábot, amit Orbán Viktor megtestesít. E nagykoalíció legfőbb pillérje éppen az a német nagytőke, amely Herrhausen példájából okulva nyíltan nem mer lázadni, de szívesen alkalmazza saját törekvései „szóvivőjeként” a magyar miniszterelnököt. A második pillért a konzervatív, keresztény, fehér amerikai nagytőkének az amerikai birodalommal egyre elégedetlenebb és kritikusabb szuperstruktúrája jelenti. A legkényesebb és egyben legfontosabb pillér azonban az az elem, amelyet csak akkor tudunk politikailag korrekt módon leírni, ha elfogadjuk, hogy akárcsak az Amerikai Egyesült Államoknak, Izraelnek is van nemzetállami talapzata és világbirodalmi struktúrája. És ez a világbirodalmi struktúra ma minden eddiginél mélyebb törésvonal mentén egyre megosztottabbnak látszik. E törésvonalnak azon az oldalán, amelynek emblematikus képviselője Henry Kissinger, egyre többen vannak azok, akik hajlamosak az Orbán Viktor által képviselt globális narratíva elfogadására. Így aztán a magyar miniszterelnök körül ma már egy olyan „láthatatlan”, de igen nagy energiájú védőpajzs működik, amely alkalmas arra, hogy minimalizálja az őt fenyegető reális veszélyt.

Molnár Pál