Horváth Szilárd – olvasat

A Batthyány-kormány vallásügyi minisztere, a Magyar Tudományos Akadémia első elnöke, az Első Magyar Állami Tanítóképző megalapítója – báró Eötvös József. Az őróla elnevezett sajtódíjat, a Magyar Páneurópai Unió elismerését az idén Horváth Szilárd televíziós újságíró vette át. Őt kérdezte a Gondola.

– Szerkesztő úr, „Haszontalan dolog az élet, ha azt magunk hasznossá tenni nem iparkodunk" – vallotta Eötvös József még a XIX. században. Nekünk, XXI. századiaknak miért fontos ez az üzenet?

- Még fontosabb, mint akkor. A reformkor nagy nemzedéke mindenek elé helyezte a közjót, vagyis a nemzet, a magyar társadalom érdekét. Ma, amikor az egyéni szabadságjogokba és a különböző kifundált, a valóságban nem létező jogok özönébe fullad bele a közjó, s vele a nyugati típusú társadalom, fontos újra és újra elmondanunk, hogy Isten, család, haza az értékeink sorrendje, s csak mindezek után jön az egyén érdeke. De kevés mondanunk. Gyermekeinket eben a szellemben kell nevelnünk, s akkor nevelhetjük őket sikeresen, ha nemcsak beszélünk a közjóról, tetteink társadalmi hasznosságáról, hanem a nagy dolgokban, de a mindennapok apró mozzanataiban is így cselekszünk.

– Önnel együtt egy kiváló kárpátaljai újságírónő, főszerkesztő, a beregszászi Kovácsné Marton Erzsébet vehette át az Eötvös József Sajtódíjat. Ez miért különösen fontos e napokban nekünk?

- A méltatások hallgatása közben alkalmam volt elgondolkodni azon, hogy milyen nehéz ma Kárpátalján magyarként helyt állni. Nehéz volt 1944-45-ben, a malenkij robot idején, amikor a magyarok közül csak a nők, az öregek és a gyermekek maradtak a falvakban, s nehéz most is, amikor hasonló a helyzet. „Semmi lázadás. De semmit sem engedni!” – ez a Hamvas Béla-mondat sokszor eszembe jut a mostani helyzetről. Erőpróba ez az ottaniaknak, de erőpróba a magyar politikának és nemzetpolitikának is. Ki kell tartani helyben, ki kell tartani az európai és világpolitikában a magyar érdek mellett. A magyar érdek a megmaradás, gyarapodás, Szent István országának megőrzése.

– A „hasznossá tenni iparkodásban" Ön egy iskolát is alapított és vezet. Mit tanulhat a többi iskola ettől az intézménytől?

- Azt tudom elmondani, hogy mi mit tanultunk az elmúlt két évtizedben, amióta a Búzaszem Iskola az életünk része lett. Megtanultuk, hogy a 21. században érvényes nevelést lehet folytatni a magyar néphagyománnyal – népmesével, néptánccal, népzenével, népdallal, népi kézművességgel, mondákkal, magyar harcművészettel -, a kereszténységgel, a természettel és a családi összefogással. Talán azt is mondhatnám, hogy csak így lehet 21. századi nevelést folytatni. Ugyanis ez verhetetlen elegy az egyéni személyiségfejlesztésre és az identitásra is, vagyis az individuális fejlődésre és a közjó középpontba helyezésére egyaránt. A gyerekek tudásban szárnyalnak, identitásukban erősek, amikor kikerülnek tőlünk. Nem kultúrafogyasztók, hanem kultúrahordozók. A magyar kultúra hordozói. Vagyis azt tanultam meg, hogy igaz a monda, miszerint Csaba királyfi és lovasai eljönnek a csillagösvényen, hogy segítsenek nekünk, ha bajban vagyunk. Ma már tudom, hogy eleink mindennap eljönnek a néphagyomány csillagösvényén, hogy segítsenek. Gyakran zárva találják az ajtókat, s hiába dörömbölnek. Mi kinyitottuk nekik az ajtót, s élvezzük hathatós segítségüket. De fontos elmondani azt is, hogy ez a mindennapi munka rengeteg örömöt szerez. Ez is tanulság: a közjóért végzett munka örömteli. Ha rámosolygunk Magyarországra, visszamosolyog.

Molnár Pál