
Kövesdi Károly
-
2025. szeptember 17. 05:05A liberálbolsevik, újmarxista horda most már úgy hiszi, hogy az összes kampusz az ő kiváltságos területe, a konzervatív eszméknek ott nincs helyük, mert azok úgymond szélsőségesek - leplezi le a gyűlölködőket Kövesdi Károly.
-
2025. július 31. 05:17A helyzetet súlyosbítja, hogy míg azelőtt „csak” a sajtót, a kommunikáció csatornáit uralták, most már kiépítették azt a virtuális teret, amelyben mindenki szabadnak és véleményformálónak hiheti magát. A szellem totális szolgaságba vetésének korát éljük, és kegyetlenül nehéz lesz ezt a folyamatot megállítani, vagy akárcsak lassítani - véli az Európa-érmes újságíró.
-
2025. július 20. 05:38Donald Tusk infantilis árulására, amivel a lengyel nemzetet, a lengyel hazát éppen kiszolgáltatja a nagytőkés (természetesen nem létező) háttérhatalomnak, úgy is tekinthetünk, mint a lengyelek történelmi másnaposságára, amit a kijózanodás fog követni - ért az idők jeleiből Kövesdi Károly.
-
2025. július 12. 08:04Von der Leyen ténykedésével-garázdálkodásával szinte minden frakció elégedetlen, kapott is hideget-meleget a hétfői parlamenti vitában, jó kis cirkusz kerekedett Strasbourgban. Ám amikor a szavazásra került sor, azok sem támogatták a leváltását, akik nyíltan kritizálták. Ez mindent elmond az ottani állapotokról - leplezi le a brüsszeli szélsőséget Kövesdi Károly.
-
2025. július 5. 06:07Borítékolható, hogy Ursula von der Leyennek a haja szála sem görbül. Még csak „megrovásban” sem részesül. A Patrióták és az ECR frakciót bármikor leszavazza a gépezet, amelyet a moszkvai politbüróhoz hasonló testület irányít - leplezi le az EU-szélsőséget Kövesdi Károly.
-
2025. június 25. 13:16A háborúkat erőltető háttérhatalom pénzéhségbe beleőrült figurái gyakorlatilag felelősségre vonhatatlan, minden hájjal megkent egyedei az emberiségnek, akiknek nem számít az emberi élet - fogalmaz Kövesdi Károly.
-
2025. június 10. 00:01Tudják, hogy az idő nem nekik dolgozik. Végső soron erről szól elmeháborodott tervük is, hogy Ukrajnát négy év alatt betuszkolják az Unióba. A következő választási ciklusban erre már nem igen lenne esélyük – leplezi le a korrupt EU-szélsőséget Kövesdi Károly.
-
2025. május 24. 06:48Brüsszelben egy ideje elfelejtették, vagy végtelen hataloméhségükben ignorálni merészelik a demokráciának azt az alapelvét, hogy az ellenzéket nem lehet teljesen kizárni mindenből. A liberálbalos társaság éppen azt ássa alá ezzel a gyakorlattal, amit maga naponta kér számon másokon: a fékek és ellensúlyok gyakorlatát.
-
2025. május 12. 20:52Ha ezeket a több tízmilliárd eurós összegeket úgy tudják osztogatni és költögetni, hogy közben az Unióban nem létezik audit, nincs számvevőszék és elszámoltatás, nem csoda, hogy minden „okvetetlenkedés”, ami az átláthatóságot és a transzparenciát szolgálná, az ő szemükben nemtelen támadás a „civil társadalom” ellen!
-
2025. március 19. 00:01Mivel elfogadható program és elképzelés nélkül nem alkalmasak a népképviseletre, megpróbálják hangoskodással, erőszakkal, durvasággal helyettesíteni a hiányzó szellemi muníciót. Vezetőjük platóról szónokol, mint annak idején a bolsevik vezetők – von párhuzamot Kövesdi Károly.
További tartalmak:
Hírnapló
-
16:06
Labdarúgó NB I - A Spartacus a kieső helyre zuhant
-
13:05
A népnyúzó politika kockázata leselkedik hazánkra
-
12:06
A férfias fajták borásza a csúcson: Lamport József, a Bikavér, az Egri Csillag mestere
-
11:04
Nagy fölényben az Orbán Viktor iránti bizalom
-
10:05
Árad az Ipoly, útlezárások Nógrád vármegyében
-
09:05
Gazdaságpolitikánk elismerését jelenti a Fitch Ratings ajánlása
-
08:05
Nacsa Lőrinc: az egyházak a magyarság szülőföldön való megmaradását szolgálják
-
22:48
Kézilabda-vb - Lányaink a negyeddöntőben




