phys.org

Iszonyatos nyomás nehezedik a magyar kormányra, hogy tegye lehetővé a szélerőművek további telepítését. 2016-ban a kormány a hazai természeti táj, általában a természet, ezen belül a madarak védelme érdekében hozott egy olyan törvényt, hogy szélerőműveket csak lakóterületektől 12 kilométer távolságra lehessen telepíteni. Ez gyakorlatilag – nagyon helyesen – megakadályozta, hogy további szélerőműveket építsenek hazánkban. A hazai zöldek azonban kijárták Brüsszelben, hogy az uniós energetikai források kifizetésének egyik feltételéül szabják a szabályozás olyan megváltoztatását (a településektől való távolság lecsökkentését), amely további szélerőművek építését teszi lehetővé.

A szélerőművek telepítése két – Brüsszel és a mögötte lévő, sötétzöld erők által vallott – hittételen alapszik: az egyik, hogy a klímaváltozást az emberi tevékenység szén-dioxid-kibocsátása okozza, a másik, hogy a mai ipari korszak energiaigényét ki lehet elégíteni nap- és szélerőművekkel.

De honnan veszik mindezt? A szén-dioxid klímahatására vonatkozó hitnek két forrása is van. Az egyik az, hogy 1992-ben az ENSZ Környezet és Fejlődés Konferenciáján kézfeltartással elfogadták, hogy a klímaváltozást az ember okozza, ez volt az úgynevezett Éghajlatváltozási Keretegyezmény, amelynek semmi köze nem volt a tudományhoz, egyszerűen egy politikai nyilatkozat, mint mondjuk, a Kommunista Kiáltvány. A másiknak már tudományosabb köntöst adtak, és ez az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) kiadványainak döntéshozók számára készített összefoglalóiban szerepel. Az IPCC az eddigi hat kiadványában összesen mintegy 30 ezer oldalon foglalkozott a klímaváltozással, tudósok ezreinek adva teret arra, hogy kifejtsék gondolataikat. Ám ebben a harmincezer oldalban hiába keresnénk bármilyen bizonyítékot arra, hogy a klímaváltozást az ember okozza.

Csak egy példa a legutóbbi, 2023-as kiadványból, az I. számú munkacsoport anyagából.

„Egyértelmű, hogy a légkör iparosodás előtti időkhöz képesti felmelegedése emberi hatásra jött létre. Az éghajlati rendszer egészéből származó bizonyítékok kombinálása növeli annak megbízhatóságát, hogy a megfigyelt éghajlatváltozás emberi hatásnak tulajdonítható… Valószínű, hogy az emberi hatás, különösen az üvegházhatású gázok kibocsátása a fő mozgatórugója a globális szárazföldi régiókban az elmúlt évtizedekben megfigyelt heves csapadékhullás intenzívebbé válásának. Nagy a bizalom a modellek azon képességét illetően, hogy meg tudják ragadni a szárazföldi szélsőséges csapadékmennyiségek nagy léptékű térbeli eloszlását.” (425–426. oldal)

Miért egyértelmű? Mint látható, itt nem tényekre, hanem valószínűségekre és modellszámításokra történik a hivatkozás, és mivel sok részterületen mondja, hogy valószínű az ember szerepe, amikor összegez, ezt már biztosra veszi, holott – és ez már matematika – a részvalószínűségek összege nem növeli az egész valószínűségét. A modellekről pedig mindenki, aki már készített számítógépes modelleket, tudja, hogy olyan eredmények jönnek ki belőlük, amilyeneket a modellező akar. Nem véletlen az erre vonatkozó angol szólásmondás: garbage in, garbage out (szemét megy be, szemét jön ki). De ha elgondolkodunk azon, hogy a meteorológiai intézet időjárás-jelentései mennyiben válnak be, amikor még felhőtérképet is használhatnak, el tudjuk képzelni, hogy a klímaváltozást, amelyre vonatkozóan inkább geológiai kutatások alapján tett feltételezéseink, mintsem konkrét tudásunk van, milyen mértékben lehet valamilyen tényezőnek tulajdonítani. Nem véletlen, hogy az IPCC egy korábbi anyagában szakértői szinten a következő áll: „Összegezve: a stratégiának tudomásul kell vennie, hogy mi lehetséges és mi nem. A klímakutatásban és modellezésben fel kell ismernünk, hogy úgynevezett kapcsolt nemlineáris kaotikus rendszerről van szó, ezért a jövőbeli éghajlati állapotok hosszú távú előrejelzése nem lehetséges.” (IPCC TAR, Chapter 14, Section 14.2.2.2) Vagyis az IPCC szakértői által írott anyagok nem állapítanak meg konkrét összefüggést a szén-dioxid légköri mennyisége és a klíma között, az már csak az összefoglalókba, a klímaaktivisták és politikusok jóvoltából kerül be.

A szén-dioxid klímahatásának feltételezése tehát nem tudományos eredményen alapszik, sokkal inkább egy vallásnak tekinthető, amikor a klímahívő meggyőzte magát, hogy klímaügyben igaza van, és aki nem ért vele egyet, az klímatagadó, akit talán fel is lehet akasztani, mint azt a Grazi Egyetem egy professzora javasolta, és meg is indokolta (itt). Ahogy a középkorban a vallásos tömegek és uralkodók égbetörő templomokat emeltek, úgy a klímahívőknek is meg vannak a maguk templomai: a 100–200 méter magasra felnyúló szélerőművek. De amíg a vallás esetében meghúzhatjuk a vállunkat, hogy a hit az hit, bármiben hisz is az ember (hiszem, mert képtelenség), az, hogy szél- vagy naperőművekkel meg lehet-e oldani egy ország, pláne egy kontinens energiaellátását, az már számítás kérdése, és ezekből a számításokból az jön ki, hogy nem! Ennek alapvető oka, hogy a megújulóknak annyira nagy a területigényük és a teljesítményingadozásuk miatti tárolási igényük, hogy az kielégíthetetlen. Emellett a létrehozásukra, üzemeltetésükre, életpályájuk végén a leszerelésükre fordított energia alig térül meg, tehát eredendően gazdaságtalanok.

Vegyünk egy egyszerű példát. Magyarország éves összes energiafelhasználása (villamos energia, fűtés, ipari felhasználás stb.) mintegy 800 PJ, ami 222 240 GWh-nak felel meg. A nagyságrendek érzékeltetésére ez 14 paksi erőművet tesz ki. Ha ezt az energiaigényt egyenként 2 MW-os szélerőművekkel akarnánk kielégíteni, akkor 63 425 ilyen szélkereket kellene felállítanunk, ami 12 685 négyzetkilométer területet igényelne, vagyis az ország területének egy hetedét, két-három megyét kellene teljes egészében lefedni szélerőművekkel. De nem ez a legnagyobb probléma, hanem az egyenlőtlen termelés miatti tárolási igény. Amerikai szélerőművek időben változó termelési adatai alapján a biztonságos energiaellátáshoz nagyjából egyhavi, vagyis 18 520 GWh energia eltárolására lenne szükség.

Elon Musk legkorszerűbb lítiumionos akkumulátorának, a Tesla Powerwall 2-nek tárolókapacitása 13,5 KWh, ára 10 000 dollár és élettartama 10 év. Kiszámítható, hogy a szükséges energiatároláshoz 1,4 milliárd ilyen akkumulátorra lenne szükség, amelynek ára 14 000 milliárd dollárt tenne ki, amit 10 év múlva le kellene cserélni. Összehasonlításképpen Magyarország éves GDP-je mintegy 170 milliárd dollár. E számításokat lehet csűrni-csavarni, például kevesebb helyigényt feltételezni, elvégezni a számításokat naperőművekre, be lehetne számítani a geotermikus energiát, de a végeredmény egyértelműen az lesz, hogy az ipari társadalmak energiaigényének megoldása megújuló energiával lehetetlen, ahhoz vissza kellene menni a 16. századi technológiákhoz és népességhez.

E mellett az egyes energiatermelési módok energiában számított megtérülése, vagyis az egy életciklus alatt termelt energia aránya a megépítésbe, működtetésbe, leszerelésbe fektetett energiához képest nagyon különböző. A naperőmű kétszer, a szélerőmű négyszer, a szénerőmű harmincszor, míg egy atomerőmű hetvenötször több energiát termel, mint a befektetett energia. Ha ez a mutató hét alatt van, mint a nap- és szélenergia esetében, akkor társadalmi szinten nem éri meg alkalmazni.

A fenti számítások részletes elvégzése, megfelelő tényadatokra való hivatkozásokkal, nem tesz ki többet, mint tíz gépelt oldal, de ez a számítás az IPCC eddig publikált 30 ezer oldalán nem található meg, nem véletlenül, hiszen egyértelműen bizonyítaná, hogy amit az IPCC és ennek nyomán Brüsszel is javasol, sőt szankciók terhe mellett előír, az irreális, megvalósíthatatlan. Erőltetése csak gazdasági visszaesést, csődöt eredményezhet, annak várható társadalmi kihatásaival. A magyar kormány tehát nagyon jól tette, amikor olyan törvényt hozott, amely lényegében megakadályozta a szélerőművek további építését, és nagyon rosszul teszi, hogy engedi a naperőmű-kapacitások megtöbbszöröződését, ahogy az a nemzeti energia- és klímatervben szerepel.

Lóránt Károly közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója