A miniszterelnök levélben köszöntötte a konferencia résztvevőit. Orbán Viktor arról írt, hogy nosztalgiával gondol vissza a rendszerváltás utáni évekre annak ellenére, hogy Magyarország súlyos válságot élt át akkor, mégpedig az akkori Európa, valamint Antall József kortársai révén, akik "az Európa-eszme óriásai voltak".
2023. december 12. 13:12
Martonyi János volt külügyminiszter beszédet mond a néhai miniszterelnök, Antall József halálának 30. évfordulója alkalmából rendezett emlékkonferencián az Országház Főrendházi termében 2023. december 12-én. MTI/Bruzák Noémi
Ha valaki meg akarja érteni, mi az önzetlen közszolgálat, akkor tanulmányozza Antall József életpályáját, akinek a szolgálat a saját életénél is fontosabb volt - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden az Országházban a volt miniszerelnök emlékére rendezett konferencián.
Gulyás Gergely a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár, az Országgyűlés Hivatala, valamint a Batthyány Lajos Alapítvány által az egykori miniszterelnök halálának 30. évfordulója alkalmából tartott rendezvényen azt hangoztatta, ma már senki sem vitatja, hogy Antall József jelentős szerepet játszott abban, hogy a demokratikus átalakulás kompromisszumoktól mentes és vértelen volt, valamint elhozta a teljes szabadságot Magyarország számára.
Antall József világosan látta, hogy az 1989-90-es átalakulás Magyarország számára a szabadság és szuverenitás visszaszerzésének lehetőségét hozza el, ugyanakkor kulcsfontosságúnak tartotta, hogy mindez a magyar történelmi tradícióba beágyazódva történhessen meg. Ezért kezdettől fogva parlamentáris demokráciát képzelt el, amelynek a gyökere a magyar alkotmányosságban volt fellelhető - mondta a miniszter.
Antall József és kormányának érdemeit sorolva Gulyás Gergely elmondta, hogy nekik köszönhető az ország korlátlan szuverenitásának visszaszerzése a Varsói Szerződésből való kilépéssel és a KGST megszüntetésével, valamint a nemzetpolitika sarokköveinek kijelölése, alkotmányban rögzítették ugyanis, hogy Magyarország felelősséget érez a határon túl élő magyarokért, valamint elérték, hogy a nemzetiségek jogai Európában is elismert, az emberi jogok közé tartozó jogok legyenek. Továbbá szintén nekik köszönhető, hogy az ország európai és euroatlanti integrációja elindult.
A miniszter elmondta: "ahogy ma Európa kinéz, okunk van a szomorúságra", mégsincs az intézményesített európai együttműködésnek alternatívája, igaz Antall József idejében még vonzóbbnak látszott ez a lehetőség.
"A magát a demokrácia bölcsőjének tartó kontinens nehéz napokat él, a legtöbb negatív változás pedig a politikai elit tekintetében történt" - fogalmazott Gulyás Gergely, hozzátéve, hogy Antall József emléke arra int, hogy elhiggyük, "lehet ezen változtatni".
A miniszterelnök levélben köszöntötte a konferencia résztvevőit. Orbán Viktor arról írt, hogy nosztalgiával gondol vissza a rendszerváltás utáni évekre annak ellenére, hogy Magyarország súlyos válságot élt át akkor, mégpedig az akkori Európa, valamint Antall József kortársai révén, akik "az Európa-eszme óriásai voltak".
Az európai álom azonban léket kapott, és alig 30 év alatt "az unió egy sokcsillagos étteremből Gyuri bácsi kifőzdéje lett" - fogalmazott a miniszterelnök.
Orbán Viktor Antall József politikai krédójának három alaptételét idézte: a földrajz ellen sok mindet lehet tenni, kivéve politizálni, a kisebbségi jogokat nem szabad összemosni az emberi jogokkal, valamint magyarok vagyunk, tehát európaiak.
Ha összeszámoljuk az Interneten hozzáférhető ilyen és hasonló nyilatkozatokat, legalább 50 ezer név szerint azonosítható tudós szerint a hivatalos klíma elmélet tudományosan megalapozatlan. Ha pedig ez jelenti a 3% törpe kisebbséget, akkor a 97% konszenzusos többség létszáma legalább másfél millió. Vajon kik lehetnek? Vajon miért vonultak illegalitásba?
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
A Patrióták Európáért frakció elsőként, több adatigényléssel világított rá arra, hogy az Európai Bizottság több mint 37 ezer szerződést kötött civilnek nevezett szervezetekkel, összesen 2800 milliárd forint értékben és az európai adófizetők pénzéből.
Liberalizálta az abortusztörvényét Anglia. Az országban már korábban is megengedően, a terhesség első 24 hetében volt elvégezhető az abortusz büntetőügyi következmények nélkül. Ezt az időbeli korlátozást most eltörölték.
A kémkedés csak szolgálólány, a háborút az erő dönti el - hangzik a régi bölcsesség. Lehet, hogy az izraeli-iráni háborúban ez az okoskodás túlhaladottá vált.