"Ez a beruházás is aláhúzza, hogy Magyarország vezető szerepet játszik a technológiai forradalomban. Nagyon régen volt már olyan, hogy ilyen alapvető globális technológiai megújulásban Magyarország az élen ment volna, most ez történik" - mutatott rá a külügyminiszter.
2023. december 22. 12:56
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j3), Joó István kormánybiztos, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója (j), Mihálffy Béla, a KDNP országgyűlési képviselője (b) és Botka László, Szeged polgármestere (b2) véglegesíti a megállapodást Vang Csuan-fuval, a kínai BYD elnök-vezérigazgatójával (videokapcsolaton keresztül) a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2023. december 22-én. Szegeden építi meg első európai üzemét a világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító, kínai BYD, ez a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb beruházása lesz, amelynek nyomán több ezer új munkahely jön létre. MTI/KKM
Szegeden építi meg első európai üzemét a világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító, kínai BYD, ez a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb beruházása lesz, amelynek nyomán több ezer új munkahely jön létre - jelentette be a tárca közlése szerint pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A tárcavezető arról számolt be, hogy a globálisan idén minden negyedik elektromos autót eladó vállalat a világpiaci sikerei nyomán újabb gyárakat épít, és így Európában is sokáig helyszínt keresett ehhez.
A cég igazgatósága pedig végül a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel lefolytatott 224 tárgyalási fordulót követően előző nap úgy döntött, hogy Szegeden építi fel első üzemét a kontinensen, amely hazánkban immár a hatodik autógyár lesz - tájékoztatott.
Az idén szeptemberig több mint 20 ezer milliárd forintnyi bevételt regisztráló, nagyjából 630 ezer főnek munkát adó BYD nem akkumulátorokat, hanem elektromos autókat fog előállítani Magyarországon, és ez a projekt a magyar gazdaságtörténet egyik legnagyobb beruházása lesz, amely nyomán több ezer új munkahely jön létre - tette hozzá.
Majd arra is kitért, hogy a kormány pénzügyi támogatást nyújt a beruházáshoz, viszont ennek mértéket csak az Európai Bizottság jóváhagyását követően hozzák majd nyilvánosságra.
Szijjártó Péter közölte, hogy mindez tovább erősíti a magyar gazdaság pozícióit, a hosszú távú gazdasági növekedés alapjait, egyúttal pedig hazánk szerepét is a globális elektromos autóipari átállásban.
"Ez a beruházás is aláhúzza, hogy Magyarország vezető szerepet játszik a technológiai forradalomban. Nagyon régen volt már olyan, hogy ilyen alapvető globális technológiai megújulásban Magyarország az élen ment volna, most ez történik" - mutatott rá. Valamint köszönetet mondott képviselőtársainak, a szegedi városvezetésnek és a Nemzeti Befektetési Ügynökségnél dolgozó kollégáinak az együttműködésért.
"Az elmúlt 224 tárgyalási forduló alatt világosan bebizonyítottuk azt, hogy egy nemzetgazdaság van, és ennek a nemzetgazdaságnak a sikerében mindannyian érdekeltek kell, hogy legyünk, függetlenül attól, hogy milyen politikai nézeteket vallunk vagy milyen pártban politizálunk" - fogalmazott.
A miniszter hangsúlyozta, hogy az utóbbi évek során válságok sorozatán ment keresztül a világ, viszont volt egy folyamat, amely minden bizonytalanság ellenére is töretlenül, stabilan ment előre, ez pedig az európai és a globális gazdaság egyfajta gerincoszlopának számító autóipar elektromos átállása.
Szavai szerint ez a folyamat meghatározó lesz a következő világgazdasági korszak szempontjából, és ez az új iparág dönti majd el, hogy a világ mely országai lesznek ennek a nyertesei és melyek a vesztesei.
"Hogy melyik ország mely kategóriába kerül, azt pedig az dönti el, hogy mely országok tudják magukhoz vonzani ezen új autóipari korszak beruházásait" - mondta.
Végül pedig emlékeztetett, hogy a három prémium német autómárka már jelen van Magyarországon, és az Audi, a BMW, illetve a Mercedes is ide helyezte elektromobilitási stratégiája egy jelentős részét.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
Von der Leyen ténykedésével-garázdálkodásával szinte minden frakció elégedetlen, kapott is hideget-meleget a hétfői parlamenti vitában, jó kis cirkusz kerekedett Strasbourgban. Ám amikor a szavazásra került sor, azok sem támogatták a leváltását, akik nyíltan kritizálták. Ez mindent elmond az ottani állapotokról - leplezi le a brüsszeli szélsőséget Kövesdi Károly.
Azért is jövök vissza évről évre, mert belülről erősít és feltölt, ahogy az ikonokon dolgozom. Gábriel arkangyalnak a története erőteljesen rávilágít, hogy milyen veszélyek vesznek körül, és hogy szükség van olyan hírhozókra, akik jó hírekkel szolgálnak - fogalmazott Simicskó István.
A világban jelenleg nagy változások vannak folyamatban, "újraosztás zajlik", aminek több látható jele is van. Ide tartozik például, hogy másfélszer annyit költ a világ fegyverkezésre, mint húsz évvel ezelőtt, továbbá, hogy egyre több a háborús konfliktus, tíz év alatt ötszörösére nőtt a kereskedelmi korlátozások száma, a globális migrációs folyamatoknak pedig már csaknem 300 millió ember része - sorolta Orbán Balázs.