Takács Péter közölte, hogy a béremelés vonatkozik arra a mintegy 84 ezer egészségügyi szakdolgozóra, aki a szakrendelőkben, kórházakban dolgozik, valamint arra a mintegy tízezer emberre, aki a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a fogorvosi alapellátásban dolgozik. Az államtitkár kifejtette, hogy a korábbi, gyakran áttekinthetetlen bérrendszert egyszerűsítették úgy, hogy az alapfizetéseken átlagosan 20 százalékos emelést hajtottak végre, majd ebbe építették be a különböző pótlékokat.
Nem igaz a baloldali képviselők azon állítása, hogy a kormány csak a pótlékokat adta hozzá az alapbérhez - hangsúlyozta az államtitkár. Úgy fogalmazott, hogy a bérrendszer átalakításával a dolgozók „duplán jól járnak”, mert a megemelt alapfizetés alapján számítják ki az úgynevezett mozgóbért, tehát az ügyeleti díjak, a műszakpótlékok is arányosan emelkednek. Takács Péter elmondta, hogy egyszerűsödött a bértábla is. Öt fizetési fokozatot vezettek be, amelyen belül létrehoztak alap és kiemelt kategóriát. Ezeket a szakdolgozói kamarával és a szakszervezetekkel közösen úgy határozták meg, hogy az extrém terhelést jelentő ápolási szakmák kerüljenek a kiemelt kategóriába.
Példaként említette, hogy az egyik legmegterhelőbb terület a krónikus belgyógyászat. Az egészségügyi szakdolgozók bére 2010-hez viszonyítva mintegy négyszeresére emelkedett - hangsúlyozta a politikus. Kifejtette: míg a középfokú végzettséggel rendelkező nővérek keresete 2010-ben 170 900 forint volt, a mostani béremeléssel meghaladja a 800 ezer forintot. A főiskolai diplomával rendelkező ápolók esetében 220 ezer forint volt 2010-ben a bér, most pedig közelít az egymillió forinthoz - tette hozzá. A béremeléssel a kormány a legfejlettebb OECD-országok orvosi és szakdolgozói bérarányához közelít - mondta Takács Péter, hozzátéve, hogy a szakdolgozók alapbére mostanra eléri az orvosbérek 37 százalékát.
Emlékeztetett arra, hogy a kormány első lépésben az orvosok bérét emelte, és a visszajelzések szerint az orvosok döntő többsége elégedett a keresetével. A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az államtitkár arra is kitért, hogy az egészségügyi dolgozók nagy terhelés mellett, átlagosan havi 200 órát dolgoznak, és a kormány igyekszik anyagilag is elismerni erőfeszítéseiket. A béremelést úgy kell végrehajtani, hogy az mindenki számára érezhető legyen - mondta Takács Péter, megjegyezve, hogy erre felhívta valamennyi kórházigazgató figyelmét.
-
Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
-
Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
-
A kormányfő a december végén záruló soros magyar EU-elnökséggel kapcsolatban megjegyezte: a pikírt oldalvágásokat talán megspórolhatják, de "ilyen elszigeteltséget még életemben nem láttam", "itt volt a fél világ", Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseményét rendeztük meg.
-
Hamis adatokat mondanak a német hatóságok a halottak számáról: a térfigyelő kamera felvétele alapján sokan meghaltak Magdeburgban.
-
A kormánypárti politikus bejegyzésében az áll: eddig 11 halott és 60 sérült, de még nem tudni, hol a vége. Mindez ma este Németországban, a magdeburgi karácsonyi vásárban. A gyilkos egy szír terrorista.