Kovács K. Zoltánra bátran mondhatjuk: erkölcsi és szellemi értelemben óriás volt, egy példa ember, egy küldetéses ember, egy hétköznapi értelemben vett szent ember.

Kovács Károly Zoltán 1924. március 27-én született Magyaróváron. Édesapja Kovács János, járásbírósági altiszt, édesanyja, Lindenhandl Mária varrónő volt. Szerényebb családi körülmények közül indult és ez biztosan hozzájárult egészen kivételes érzékenységéhez mások nehézségei iránt. A mosonmagyaróvári piaristáknál érettségizett 1942-ben és ezt követően még ez év őszétől a városban kezdte meg tanulmányait is a Magyar Agrártudományi Egyetem Magyaróvári Osztályán. 1946-ban diplomázott, 1947 nyarán pedig ugyanitt tanársegédi kinevezést kapott. Kínálkozott ekkor számára egy komoly egyetemi karrier lehetősége, de az isteni gondviselés más irányt szabott pályájának. Az agráriumtól azonban sosem szakadt el, a Szabad Európa Rádió későbbi szerkesztőjeként, műsorvezetőjeként elsősorban agrárkérdésekkel foglalkozott és jó néhány színvonalas, tudományos igényű írást publikált ebben a tárgykörben.

Az életét meghatározó váratlan fordulat a Demokrata Néppárt 1947-es kiváló szereplésének volt köszönhető. A kommunista diktatúra árnyékában, a kommunisták választási csalása mellett, senki sem várta a Barankovics párt ilyen mértékű előretörését. Ők maguk sem. Mosolyogva idézte fel, hogy éjszaka zörgették meg az ablakát a hírrel: ő is bejutott még a megyei lista 7. helyéről a parlamentbe. A Magyar Országgyűlés egyik legfiatalabb képviselője lett, parlamenti felszólalásaiban mezőgazdasági kérdésekkel foglalkozott. A frakcióban magát egy Eszterhás György fémjelezte pragmatikus csoporthoz tartozónak tekintette, 1948. november 3-án a képviselőcsoport titkárának választották. Megdöbbentőek voltak elbeszélései az egyre inkább teret hódító diktatúra hétköznapjairól. Az ÁVH folyamatosan és jól láthatóan követte őket. A korszak egyik ellenzéki képviselője fogalmazta meg az akkori időkre:

„Aki politikusi pályára lép, az ezt, az akasztófa árnyékában teszi.”

„Emigrációba nem megy, hanem kényszerül az ember.” – írta Barankovics István és így volt ezzel Kovács K. Zoltán is. 1949 február 23-án éjjel emigrált másik 5 képviselőtársával és menyasszonyával együtt. Rövidesen, már Bécsben kötött házasságot élethosszig szeretett feleségével, Timaffy Etelkával.

Ausztriában Salzburgban Barankovics István titkáraként tevékenykedett, majd Németországba, Münchenbe került, ahol 1951-től az induló Szabad Európa Rádió munkatársa lett. Zoltán Károly néven évtizedeken át vezette a Parasztnépfőiskola műsorát és gyakran szerkesztett, vezetett vallási műsorokat is.

Közélet iránti érdeklődése, szervezőkészsége megmaradt, sőt kiteljesedett az emigrációban. Jelentős szerepet játszott a külhoni magyar kereszténydemokrata szervezetekben, elsősorban Közi-Horvát Józsefhez és természetesen a később az Egyesült Államokba távozó Barankovics Istvánhoz kötődően. 1951 és 1960 között a Magyar Keresztény Népmozgalom központi titkára. 1958-ban egyik alapítója a Magyar Kereszténydemokrata Uniónak. Többször részt vett az EUCD, az Európai Kereszténydemokrata Pártok Uniójának kongresszusain.

Fontos tanulmányai jelentek meg a Rómában kiadott, a vele közeli barátságot ápoló, Békés Gellért által szerkesztett Katolikus Szemlében, melynek belső munkatársa volt. Kiemelkedő szerepet játszott a Pax Romana mozgalomban is, lelkes szervezője és előadója volt a mozgalom húsvéti tanulmányi heteinek.

Ha fájdalmas, lélekpróbáló döntés volt a kényszerű emigráció, nemkülönben nehéz választás lehetett a hazatérés is. Előbb kétlaki életet élve, majd hamarosan végleg haza költözve Zoltán bátyánk már az elején bekapcsolódott a KDNP újjászervezésébe. Hazaérkezése után csak feladatokat vállalt, nem kért képviselői helyet, nem kért párt tisztséget, nem kért javadalmazást.

Sokoldalú műveltsége, tapasztalata, szervezőkészsége az újrainduló KDNP-t számtalan területen segítette. Nyelvtudása, külföldi ismertsége hozzájárultak a párt nemzetközi kapcsolatainak kiépítéséhez. A rendszerváltoztatáskor, Bécsben többek között Karcsai Sándorral, Szakolczai Györggyel folytattak sikeres tárgyalást a testvérpártok képviselőivel. A külügyi mellett részt vesz a mezőgazdasági szakbizottság munkájában és ezekben a témákban a párt szakpolitikai programjainak kidolgozásában. Rendszeresen szervezi a KDNP sajtótájékoztatóit, írja sajtóközleményeit. Elindítja és szerkeszti a párt lapját, a Hírlevelet. Részt vesz a helyi szervezetek alapításában, szervezésében elsősorban szűkebb pátriájában Mosonmagyaróváron, Győrben és a környező kistelepüléseken. Fáradhatatlanul járja az országot, tart előadásokat vidéken.

Talán egyik legjelentősebb tevékenysége a Barankovics István Alapítvány (BIA) megalapítása, szervezése, vezetése volt. 1992 nyarától fő munkájának már ezt tekintette. Komoly támogatást szerzett a BIA számára, elsősorban a német testvérszervezetektől a Konrad Adenauer és a Hanns Seidel Alapítványoktól. Saját könyveivel megteremtette az alapját a BIA könyvtárának. Számos a kereszténydemokráciával és annak hazai, valamint nemzetközi történetével foglakozó könyv kiadását segítette elő ötletadóként, szerkesztőként, szerzőként.

Meg kell állnunk egy pillanatra az alapítvány névadójánál. Kovács K. Zoltán. Mindent megtett azért, hogy Barankovics István személye ne merülhessen feledésbe és a KDNP őrajta keresztül vállalja a történelmi folytonosságot. Kötetbe rendeztük és 2001-ben kiadtuk Barankovics István összegyűjtött írásait. Megtisztelő volt számomra, hogy ebben a munkában szerkesztő társa lehettem. Ő volt az ötletgazdája, hogy a KDNP alapítson egy rangos kitüntetést, a Barankovics Emlékérmet, melyet számos kiemelkedő egyházi és világi személyiség kapott meg azóta, köztük Orbán Viktor miniszterelnök. Már nem élhette meg, de szellemi hagyatékának jelentős szerepe van abban, hogy a Magyar Országgyűlés Képviselői Irodaháza Barankovics István nevét viseli. (Az épület aulájában, a bejárattal szemben található egy monumentális szocreál freskó. Ennek bal felső sarkában Kádár János sakkozik. Van abban valami történelmi igazságtétel, ha felpillantana a sakktábláról, láthatná Barankovics István szobrát.)

Egyetlen állami közfeladatot vállalt el: a Duna Televízió kuratóriumának alelnökévé választották. Ha valahol, akkor az induló Duna TV-ben igazán jól tudta hasznosítani korábbi újságírói, szervezői tapasztalatait és a határon túli magyarságról való ismereteit. Csak évek múlva mondta el, hogy a tiszteletdíj felvétele számára komoly erkölcsi dilemmát okozott, amelyet úgy oldott meg, hogy a kapott összeget jótékonysági célra ajánlotta fel. Mindezt nem színpadiasan, népszerűséget keresve, hanem senki által nem tudottan tette.

A kilencvenes évek közepén nehéz idők idők köszöntöttek a KDNP-re. Akkori vezetői súlyosan hibáztak, letértek a Barankovics-i útról, amit mit sem jelzett jobban, mint, hogy Kovács K. Zoltánt is kizárták a pártból. Tisztelői azonban tudták mit jelent személye a magyar kereszténydemokrácia számára és 75. születésnapjára neki ajánlott kötetet adtak ki: Kereszténység és közélet címmel.

Kovács K. Zoltán és néhány elkötelezett, rendíthetetlen kereszténydemokrata nem adta fel a harcot és hosszú, bonyodalmas, jogi eljárás során visszaállították a KDNP törvényes működését. Visszaidézem egy ekkoriban lezajlott beszélgetésünket: Én azt fejtegettem neki, hogy nem sok sikert jósolok próbálkozásuknak. Bizonygattam, hogy ahol ilyen törés következett be egy pártban, azok ezt valójában nem élték túl, mint történt a szociáldemokraták, a kisgazdák vagy éppen az MDF esetében. Ő, tőle szokatlan módon, erős érzelemmel és megindultsággal a hangjában ezt válaszolta:

„ Értsd meg, nem akarok úgy meghalni, hogy nincs kereszténydemokrata párt Magyarországon!”

A magyarországi kereszténydemokrácia már Semjén Zsolt elnöksége alatt ünnepelhette megalakulásának 60. évfordulóját. Mélyen megindító pillanat volt, amikor az ünneplők szűnni nem akaró vastapssal köszöntötték Zoltán bátyánkat. Ott és akkor mindenkinek világos volt,

Kovács K. Zoltán a híd, a múlt és a jelen között, személyében testesíti meg azt a folytonosságot, amelyre az egyetlen megmaradt parlamenti, történelmi párt méltán lehet büszke.

Otthonában, békésen aludt el örökre és tért meg Teremtőjéhez 2008. március 5-én.

Nevét és emlékét őrzi többek között a Kovács K. Zoltán Kutatóintézet a Kovács K. Zoltán Idősek Köre Egyesület a KDNP Fővárosi Választmánya által alapított Kovács K. Zoltán emlékérem és a Vasarnap.hu-t is kiadó Kovács K. Zoltán Alapítvány. A Barankovics István Alapítvány 2017-ben „Egy élet a kereszténydemokráciáért” címmel jelentette meg összegyűjtött írásait Semjén Zsolt előszavával.

Miként ő tette egykor Barankovics Istvánnal, tisztelői emlékét megőrzik, ápolják, mert valljuk, hogy erkölcsi és szellemi értelemben óriás volt, egy példa ember, egy küldetéses ember, egy hétköznapi értelemben vett szent ember.

Gyorgyevics Miklós
egykori munkatárs, politológus, egyetemi oktató

Forrás: vasarnap.hu

Fotó: Barankovics Alapítvány