A 178. balatoni hajózási idény
A Balaton természeti és a kikötők épített adottságaira tervezett, majd a komáromi hajógyárban megépített új hajók Siófokról indultak az idei első menetrendi hajóval együtt Balatonfüredre, ahol az első hajó fogadásának ünnepének részeként felszentelték és felavatták őket.
Utoljára frissítve: 2024. március 28. 22:01
2024. március 28. 19:06

Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) Balaton elnevezésű új katamaránja érkezik Balatonfüredre a 178. balatoni hajózási szezon első napján 2024. március 28-án. A kormány döntése alapján a cégnél több mint hatmilliárdos tőkeemelés történt, ez tette lehetővé a több mint 5 milliárdos beruházást, amelynek révén a tesztüzem után két új komp és két új katamarán állt forgalomba. MTI/Bodnár Boglárka

Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási idéní csütörtökön.

A talpra állás után a gazdaságban és a turizmusban is az idei az újraindítás éve, amelyben 2-3 százalékos GDP-növekedés lesz elérhető - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) négy új hajóját felavató ünnepség sajtótájékoztatóján.
   
Nagy Márton hozzátette, ha a szomszédságban zajló háború ezt nem akadályozza meg, jövőre vissza tud állni az ország a 4-5 százalékos GDP-növekedésre, ami benne van a magyar gazdaság potenciáljában. Kiemelte, hogy ebben kulcsfontosságú szerepe van a turizmusnak, amely több mint 10 százalékát adja az ország GDP-jének, közvetve és közvetlenül 400 ezer embernek ad megélhetést.
   
A Bahart állami támogatással, 5,7 milliárd forintból megvásárolt négy új hajója 40 éve nem látott fejlesztés, újabb lendületet ad a balatoni turizmusnak - fogalmazott a miniszter.
   
Az év turizmusáról szólva elmondta, minden esély megvan arra, hogy a 2019-es rekordévet felülmúlja, hiszen az első negyedév eredményei nagyon jók: eddig Budapesten 18 százalékos, vidéken 14 százalékos a növekedés, és a húsvét is jól alakul. Közel 220 ezer ember 510 ezer foglalást adott le erre a hétvégére - tette hozzá. "Azt gondoljuk, 2024-ben elérjük a 43 millió vendégéjszakát, ami 2023-hoz képest 4 százalékos, a 2019-es csúcsévhez képest 3 százalékos növekedést jelent" - fogalmazott.
   
A miniszter hangsúlyozta, a Balaton kiemelkedő szerepet tölt be az ország turizmusában, fontos, hogy 12 hónapos turisztikai célponttá váljon. Ezen a feladaton több szervezettel összefogva dolgoznak - jegyezte meg. A teendők közül kiemelte a tó vízminőségének javítását, a balatoni turizmust ellátó szakemberképzés megteremtését, a térség természeti és kulturális örökségének megőrzését, a marketing javítását, valamint a térségi összefogás erősítését.
   
A Bahart flottájáról azt mondta, hogy a modern kor kihívásainak megfelelő négy új hajó mellett a régiek megőrzésére, felújítására is gondot fordít a hajózási társaság. "Ez a faja nosztalgia hozzáad a Balaton szépségéhez"- mondta.
   
Veigl Gábor, a Bahart vezérigazgatója úgy fogalmazott; "Ma Közép-Európa legmodernebb hajóit adhatjuk át". Történelminek nevezte a pillanatot, mert ilyen léptékű fejlesztésre a társaság múltjában nem volt példa. Az új hajók környezetvédelmi szempontból a legmagasabb normáknak felelnek meg, műszaki megoldásban a legújabb technológiákat hozzák, és kialakításuk az utasigényeket figyelembe véve történt - sorolta. Kiemelte, hogy a két új komp 20 százalékkal növeli az eddigi szállítókapacitást, gyorsabbá téve az átjutást Tihany és Szántód között, a panorámafedélzetük pedig plusz élményt ígér. A két új katamaránnak multifunkcionális a kialakítása, így alkalmasak menetrendi, séta- és programhajózásra is - ismertette.
   
Kiemelte, hogy az új hajók kerékpárszállító kapacitása sokkal nagyobb, mint a korábbiaké, amire szükség is van, hiszen a kerékpárosok számára a Balaton az első számú desztináció. Tavaly 16 százalékkal több biciklis kelt át a tavon, mint egy évvel korábban. Csak a kompokon közel 130 ezren utaztak biciklivel, vagyis minden 10. utas, és folyamatosan nő a számuk - ismertette.
   
"Tavaly több évtizedes rekordot döntöttünk, több mint 2 millió utas szállításával, és biztos vagyok abban, hogy idén, a 178. hajózási szezonban újabb rekordokat fogunk elérni" - zárta beszédét a vezérigazgató.
   
A Balaton természeti és a kikötők épített adottságaira tervezett, majd a komáromi hajógyárban megépített új hajók Siófokról indultak az idei első menetrendi hajóval együtt Balatonfüredre, ahol az első hajó fogadásának ünnepének részeként felszentelték és felavatták őket. A kompok a Szántód és Tihany nevet kapták, hiszen Szántódrév és Tihanyrév között közlekednek majd, míg a Tomaj és Balaton nevű katamaránok a két legforgalmasabb, azaz Fonyód-Badacsony, valamint a Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonalon szállítják majd az utasokat.

A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) új, Tomaj elnevezésű katamaránja felavatása napján, a 178. balatoni hajózási szezon kezdetén Siófok közelében 2024. március 28-án. A kormány döntése alapján a cégnél több mint hatmilliárdos tőkeemelés történt, ez tette lehetővé a több mint 5 milliárdos beruházást, amelynek révén a tesztüzem után két új komp és két új katamarán áll forgalomba. MTI/Vasvári Tamás
   

A 45 méter hosszú és 11 méter széles kompok a BAHART eddigi legnagyobb utas- és járműbefogadó képességgel rendelkező hajói, amelyek 120 utast, 24 gépjárművet és 30 kerékpárt képesek egy időben szállítani. A szintén 11 méter széles, de 35 méter hosszú katamaránok pedig 350 utast és 35 kerékpárt vihetnek egy időben a partok között - ismertették az átadóünnepségen.
   
Az MTI kérdéseire válaszolva Veigl Gábor elmondta, a 75 százalékban állami, 25 százalékban 21 tóparti önkormányzat tulajdonában lévő, 10,6 milliárd forint alaptőkéjű Bahart az elmúlt évben 4,6 milliárd forint árbevételt ért el. A nettó árbevétele 9 százalékkal haladta meg az előző évit - tette hozzá.
   
Mint mondta, a társaságból osztalékot évek óta nem vesznek ki a tulajdonosok, visszaforgatnak mindent a fejlesztésekre. Idén átlagosan 8-10 százalékkal emelkedtek a hajó- és kompjegyárak - mondta. Az idei menetrendről elmondta, az új hajóknak köszönhetően több járat indul a fő útvonalakon, és a komp is sűrűbben közlekedik. Beszámolt arról is, hogy a cég által megvásárolt Jókai hajó májustól áll forgalomba séta- és rendezvényhajóként Balatonfüreden.
   
A 300 főt foglalkoztató, 17 kikötőt üzemeltető, 19 személyhajóval rendelkező Bahart következő nagy beruházása a kompkikötők fejlesztése lesz, amelynek előkészítése megkezdődött, és amelyet támogatásból, valamint saját forrásból kívánnak megvalósítani - közölte a vezérigazgató az MTI-vel. Hozzátette, évente mintegy 600-700 millió forint önerőt tud a hajózási társaság fejlesztésekre fordítani.
 

MTI
Címkék:
  • Fekete hattyú
    Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
  • Bandung árnyékában
    Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
  • Brüsszel, Szófia, Bukarest
    A csúcs záró sajtótájékoztatóján az Európai Tanács elnökével és az Európai Bizottság elnökével együtt Orbán Viktor is tájékoztatást ad a magyar EU-elnökség félévének eredményeiről.
  • Üzbég terrorista robbantott
    Az orosz kémelhárító szervezet, az FSZB őrizetbe vett egy üzbég állampolgárt, mert terrortámadást követett el, amelyben orosz tábornok életét vesztette – írja a TASZSZ.
  • Pokoli mélységben az Európai Parlament
    Mélyponton van az Európai Parlament. Lehet, hogy furcsállják, de a „beégett” képviselők visszahívásával, s egy új választás kiírásával lehetne helyére tenni a dolgokat. Más megoldást nem látok erre a pokoli helyzetre, amikor velejéig romlott, önző politikusok viszik a háború és a csőd felé Európát – fogalmaz Homa János.
MTI Hírfelhasználó