Nagypéntek
A megbocsátás, a megtérés, a Krisztushoz fordulás napja ez. Jézus, aki meghalt az emberekért, "meghív minket, hogy leborulva előtte megvalljuk, ő az egyedüli Megváltó és ezzel elismerjük, hogy rászorulunk segítségére".
2024. március 29. 11:55

Munkácsy Mihály: Golgota

Nagypéntek Jézus elítélésének, megkínzásának, halálának és temetésének napja, a nap, amikor maga az örök főpap mutatta be áldozatát a kereszt oltárán - olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia MTI-hez eljuttatott közleményében.

A nagypénteki szertartás három fő részből áll: az igeliturgiából az olvasmányokkal és egyetemes könyörgésekkel, a kereszt előtti hódolatból, valamint a szentáldozás szertartásából.
   
Az ige liturgiájában elhangzik Jézus szenvedésének története, a passió János evangéliumából.
   
A könyörgések után következik a kereszt előtti hódolat. A pap leveszi a nagyböjt 5. vasárnapján letakart feszületről a leplet, a hívek pedig térdet hajtanak előtte, illetve megcsókolják.
   
Úgy fogalmaztak: a megbocsátás, a megtérés, a Krisztushoz fordulás napja ez. Jézus, aki meghalt az emberekért, "meghív minket, hogy leborulva előtte megvalljuk, ő az egyedüli Megváltó és ezzel elismerjük, hogy rászorulunk segítségére".
   
A szertartás a miatyánk elimádkozása után az áldozással fejeződik be. Mivel a nagypénteki szertartás nem szentmise - vagyis nem történik átváltoztatás -, a korábban átváltoztatott szentostyával áldoznak a hívek.
   
Ezután a hívek a szentsír előtt imádkoznak és csendben virrasztanak.
   
A nap folyamán a templomokban elhangzik a lamentáció és keresztút-járást is tartanak.
   
Hozzátették: a keresztút segít megérteni a történelem drámáját, és "bennünket, hívőket biztosít arról, hogy az utolsó nap nem a nagypéntek, hanem húsvét".
   
Az egyház nagypénteken szigorú böjt megtartását kéri a hívektől. A 18 és 60 év közötti hívek háromszor étkezhetnek és egyszer lakhatnak jól, valamint 14 éves kortól a húsételek fogyasztásától is tartózkodni kell. A hívek ezzel az önmegtagadással fejezik ki szeretetüket Jézus iránt - tették hozzá.
 

MTI
Címkék:
  • Halmay Gábor: A fiatalok felelőssége, hogy ne csak kommenteljék, hanem alakítsák a valóságot
    „A politika számomra nem hatalmi kérdés, hanem szolgálat – a lehetőség, hogy hitből és meggyőződésből tegyünk másokért” - vallja Halmay Gábor, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke, veszprémi önkormányzati képviselő, ifjúsági és egyházügyi tanácsnok. A Gondolának adott interjúban arról beszél, hogyan látja a fiatalok felelősségét a közéletben, miként újul meg az IKSZ, és miért tartja fontosnak, hogy a politika újra a közösségépítésről, a hitről és a hitelességről szóljon.
  • Rétvári Bence: El kell hinnünk, hogy tudjuk a nemzetünk sorsát irányítani
    Hinnünk kell magunkban, el kell hinnünk, amit a pesti srácok 1956-ban el tudtak hinni: azt, hogy alakíthatják a saját sorsukat, a nemzetük sorsát, Európa sorsát és ezzel a világtörténelmet is - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán a Pest vármegyei Pencen.
  • Született 1956. október 23-án
    Sokáig nem tudtam igazán mit kezdeni 1956-tal. Tanultunk róla az iskolában, néha még városi megemlékezésekre is elmentem, de valahogy az egész olyan személytelen és tankönyvszagú volt. A családomban a rendszerváltás idején még nagyrészt a „politikáról nem beszélünk” elv uralkodott – ki tudja, mit hoz a jövő? Aztán véletlenül megtudtam, hogy szeretett nagybátyám történetesen épp 1956. október 23-án született…
MTI Hírfelhasználó